Végig az öröm futószalagján

Nincs egy hely, nincs egy hely, / nincs egy hely, nincs egy hely, / ahová mehetnél – énekelte Kölyök, vagyis Révész Sándor, a Piramis együttes frontembere a Kóbor angyal című dalban. Szegedi koncertje után egy fiatal pár megvárta az autogramkérők ostromának csitulását és odalépett a zenészhez, mondván, ők tudnak „egy helyet”, ahol nyugalomban lehet élni. Közös történetük folytatódott, olyannyira, hogy nemsokára a tősgyökeres fő­városi művész visszavonult az ásotthalmi tanyavilágba, ahol 17 évig élvezte a háborítatlan természeti környezet előnyeit, miközben ugyanúgy élte a mindennapjait, mint az aranyszívű szomszédai. Miattuk fizetett elő a Szabad Földre is, kíváncsi lett rá, mivel ott mindenki folyóiratunkat olvasta.

Lapunk nagyon a szívéhez nőtt, hétről hétre az utolsó betűig elolvasta – ennek köszönhettem, hogy a keveset nyilatkozó zenésszel 2012-ben találkozhattam. Szeptemberi napsütésben ültünk a szálkai tó partján és hallgattam, ahogy őszintén mesél az életéről, az önkéntes száműzetéséről, az állatairól és a vidékhez való ragaszkodásáról. Azóta vártam az életrajzi kötetére!

Hosszú várakozás után most eljött az összegzés ideje, megjelent Révész Sándor Ezt én választottam című kötete. Nemcsak annak apropóján, mert 2023-ban lett 70 éves, hanem azért is, mert mára leülepedtek benne a vele történtek, és kellő távolságból tud visszatekinteni rájuk. A zenész számára az is fontos volt, hogy őszintén és hitelesen tárja fel múltjának legfontosabb részleteit. Ha valaki szaftos, pikáns sztorikat vár, azokat tőle nem kapja meg. Vannak persze olyan magánéleti vagy szakmai históriák, melyeket egyszerűen nem lehet megkerülni, de a szerzőtől távol áll, hogy olyan részletekbe menjen bele, amelyek esetleg másokat bánthatnának.

Révész Sándor nagy mesélő. Szinte látjuk magunk előtt, ahogy a fotelben ül, és egymás után idézi fel az emlékeit. Hogy mindez létrejöhetett, abban segítségei is voltak: Derksen Gyöngyi, egy magyar–holland elektronikai cég igazgatója, akihez két évtizedes barátság fűzi, s több mint három éve együtt élnek, valamint Bálint Csaba, a Rock­mú­zeum elnöke. Egy esztendőn át beszélgettek, időrendi sorrendben haladtak.

Először a zenész nagyszülei, szülei életútját ismerhetjük meg, akiknek tettei nagyban befolyásolták későbbi személyiségét, édesanyja öngyilkosságát pél­dául­ még felnőttkorában sem tudta igazán feldolgozni. Gyerekként sok csibészséget elkövetett, beszippantották a galerik. Tizenhárom évesen egyedül utazott az áhított Londonba, egy ismerős házaspárhoz, majd nem sokkal később, 1966-ban az ottani élményei hatására zenekart szervezett.

A Kölyök becenevet az Echo együttes vezetője ragasztotta rá, amikor velük játszott. Aztán jött a Generál Ki mit tud?-os befutása, majd a Piramissal való szárnyalás. Érdekesek azok a részek, ahol a népszerűség okozta helyzetekről olvashatunk, egyszer egy rajongója még egy bűnügybe is belekeverte, ártatlanul. Kiderül az is, miért kötött házasságot Zalatnay Cinivel, miért volt fájó a szakítás zenésztársával, Som Lajossal, és mit jelentett neki a Szepes Máriával való barátsága.

A Piramis utáni évek alatt énekelt egy óceánjáró hajón, miközben bejárta a fél világot, fizetség nélkül járt napszámba a tanyákon, klipet forgatott Indiában, volt a monori sörgyár kereskedelmi igazgatója, készített szólólemezt Presser Gáborral, koncertezett az LGT-vel Dániában, most újra egy pöttynyi falucskában él, és még hosszan sorolhatnánk. Kell is 440 oldal arra, hogy a jó stílusban megírt emlékmorzsák elférjenek, melyeket bőséges képanyag egészít ki.

Révész Sándor a könyvét lányának, Ráchelnek ajánlja. Utolsó sorai hitvallásnak is beillenek: „Nem lakni jöttünk a földre, hanem élni. És ha most egy kicsit megnehezítettebbek is a mozdulataim, akkor is békében élek. A jó isten megsegített, hogy hetvenéves lettem, és minden vonatkozását maradéktalanul elfogadom az életemnek. Úgy érzem, hogy végig az öröm futószalagján jártam.” (Helikon Kiadó, 2024)