Kultúra
A legjobbnak ítélték a Kolozsvári Magyar Opera évadát Romániában

Helyben vagyunk! mottóval tartják idén a 16. Kolozsvári Magyar Napokat, arra utalva, hogy a kolozsvári magyarság ünnepe térben és időben is biztos pont – jelentették be a szervezők szerdai sajtótájékoztatójukon Kolozsváron. Kolozsvári Magyar Napok 2025: augusztus 17–24. között.
Kolozsvári Magyar Napok 2025: Helyben vagyunk! mottóval tartják idén a rendezvénysorozatot. Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke elmondta: a mottóval arra is utalnak, hogy a kolozsvári magyar közösség „jól értelmezhető és jól meghatározható kulturális entitás”, amely több mint ezer éve jelen van a térségben.
Közölte: a kulturális fesztivált a kolozsvári magyarság is biztos pontként értelmezi és részt vesz rajta. A rendezvénysorozat idén is a két jeles nap, a város történelmében fontos augusztus 19. és az augusztus 20-i nemzeti ünnep köré épül.
Ez a főtéri nagykoncertek programjában is tükröződik: augusztus 19-én a Szent István-napi Néptánctalálkozó zárógáláját tartják, 20-án nótaesttel és operettgálával ünnepelnek. Augusztus 21-én a P Mobil korábbi tagjaiból álló Mobilmánia és a Tankcsapda, 22-én a sZempöl és az Intim Torna Illegál, 23-án Paulina és Geszti Péter, 24-én Zorán lép színpadra.
Szabó Lilla programigazgató elmondta: a nyitógálát augusztus 17-én tartják a kolozsvári magyar színházban, hétvégén a Donaton futóverseny és az Örömfőzés a kiemelt program.
Idén is a bejáratott helyszínekre várják a közönséget: a Farkas utcai fesztiválutcában kézművesvásár és múzeumok sétánya, a Romkertben gyerekprogramok lesznek. A Fogoly utcában minőségi borokkal, a Bánffy-palotában és udvarán koncertekkel, kiállításokkal várják az ünneplőket. A többi között az erdélyi magyar képzőművészek alkotta Barabás Miklós Céh alapításának 95. évfordulója alkalmából nyílik tárlat az egykori és jelenlegi tagok munkáiból.
Grezsa Csaba, Magyarország kolozsvári főkonzulja közölte: Főtér23 néven a főkonzulátus udvara is állandó helyszínként üzemel, azt üzenve, hogy jelen vannak, számítani lehet rájuk Kolozsváron.
Mint fogalmazott, harmadik éve nyitják meg a főkonzulátus udvarát „kétirányú” ablakként Magyarországra és a Kárpát-medencére. Itt közéleti, kulturális és gasztronómiai programokkal, borkóstolókkal és könnyűzenei koncertekkel várják a betérőket. Idén a 150 éve elhunyt Kriza János néprajzkutató, költő, műfordító szellemi örökségéről is megemlékeznek.
Kiemelte: az augusztus 20-i nemzeti ünnep hangsúlyosabb figyelmet kap a programban. Ennek szervezését a helyi szervezetekkel közösen végzik, hogy a kolozsváriak méltó módon ünnepeljenek.
Gergely Balázs az MTI kérdésére elmondta, a magyar napok egy hete alatt az újonnan kialakított belvárosi sétálóutcákat is próbálják kihasználni, ez „organikusan történik”, a résztvevők és a látogatók létszámának és igényének függvényében.
A korábbi évek kínálatában szereplő, de tavaly megszűnt és sokak által hiányolt lacikonyhákról szólva elmondta: bár sokan hiányolják a magyar gasztronómiát, a lacikonyhák jelenléte kérdéses, mivel a belvárosi éttermek nagy konkurenciát jelentenek számukra. Ráadásul kevés olyan hely van a belvárosban, ahol úgy tudnák megszervezni egy lacikonyha jelenlétét, hogy az ne rontsa a városképet. De amennyiben ez megoldható – valaki felajánl egy udvart a célra –, meg fogják oldani – mondta.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu