Kockázatvállaló ellenállók

A magyarországi ellenállásban a második világháború idején a nácizmussal szemben egyaránt megjelentek baloldali és jobboldali gondolkodású emberek, a kommunisták ugyanúgy, mint a szélsőjobboldalból kiábrándultak. – Olyan ellenállás-fogalommal dolgoztunk, amely megfelel a nemzetközi szakirodalom ismérveinek, vagyis a kifejezést nem szűkítettük le a fegyveres eseményekre. 1989 előtt az volt a jellemző, hogy a németek ellen zajló fegyveres ellenállás – köztük a partizánakciók jelentették – az ellenállást. A kommunista hatalom azt tekintette ellenállónak, akit ő akart. Mi azt tartottuk célszerűnek, hogy tágabb értelmezési körben használjuk a fogalmat: ide vettük az embermentést és a szellemi – például­ sajtócikkekben megjelenő – ellenállást is – hangsúlyozza Bartha Ákos, aki arra is felhívja a figyelmet, hogy az ellenállás egyik kulcsfogalma a kockázatvállalás. 

– 1989 előtt az ellenállást a kommunizmus melletti kiállással azonosították, ezért sokan kimaradtak az akkori ellenállás-történetből. Mi nem akartunk ugyanebbe a hibába esni, ezért nem hagytuk ki a kommunistákat sem a kötetből. Az nem ítélheti meg ugyanis egyes személyek helytállását, ellenállásban betöltött szerepét, hogy a háború utáni élete miként alakult. Ameddig csupán fegyveres ellenállásként értelmezték az ellenállás fogalmát hazánkban, addig szűkebben lehetett tárgyalni a témát. Azok a személyek, akik Horthy Miklós kormányzó környezetéhez tartoztak, és magukat ellenállónak tekintették, fontos szereplői voltak a történetnek. Az persze már más kérdés, hogy később – főként a kommunista hatalomátvétel után – nem fogadták el őket ellenállónak – teszi hozzá Szekér Nóra. 

Szükséges a véráldozat 

De miért vállalták a kockázatot? – merül fel a kérdés. Szekér Nóra szerint arra sok esetben nehéz válaszolni, hogy valaki miért vett részt az ellenállásban, és az is előfordult egyes személyeknél, hogy már a saját jövőjükre gondolva cselekedtek. – Akik az úgynevezett antifasiszta fegyveres ellenállásban részt vettek, és ezt igazolták is, ők földet kaphattak a földosztás során. A megszerzett előnyökkel – hacsak nem kerültek a kommunista rendszer egyre szélesedő ellenségei közé – életük végéig élhettek ezek a személyek. Voltak, akik úgy gondolták, hogy a korábban elkövetett hibáikat, bűneiket jóvá lehet tenni az ellenállásban való tevékenységgel. Ám akadtak olyan felelősségvállaló sze­­mélyek is – például Bajcsy-Zsilinszky Endre –, akik tisztában voltak a kudarc valószínűségével, de azt is megfogalmazták, hogy nem tűrhetik szó nélkül a nácizmust – fogalmaz Szekér Nóra. Bartha Ákos hozzáteszi: ezek az emberek úgy gondolták – amint az benne is van a magyar történeti hagyományban –, hogy véráldozat kell az ország szuverenitásához. 

– A magyar ellenállás legfőbb célja a nyilas hatalomátvételig az volt, hogy Horthy Miklóst rávegye, vigye ki az országot a háborúból. E kiugrási próbálkozások megítélése és a kudarcok oka a mai napig vitákat szül. A többféle politikai irányvonalból 1944 májusában összeállt Magyar Front ezért írta a memorandumait Horthynak, és ezeket a dokumentumaikat a Rajk László vezette kommunisták is aláírták. A németek segítségével megvalósult nyilas hatalomátvétel után a helyzet megváltozott, mivel Szálasi Ferencet értelemszerűen nem lehetett a németek ellen fordítani. Ettől kezdve a magyar ellenállásnak nem volt más választása, mint a fegyveres felkelés – fogalmaz Bartha Ákos. A fegyveres ellenállás fő szerve a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága volt Bajcsy-Zsilinszky Endre és Kiss János vezetésével. Miután a bizottság egy árulás folytán lelepleződött, őket és társaikat 1944 decemberében kivégezték. 

A történész azt is hangsúlyozza, hogy a német megszállás és a nyilas hatalomátvétel olyan kései időpontban valósult meg, hogy már kevés ideje maradt az ellenállásnak egy egységes szerveződés létrehozására. – A francia vagy lengyel minta Magyarországon nem valósulhatott meg, bár a német megszállást követően 1944 májusában létrejövő Magyar Front, majd a nyilas hatalomátvétel után novemberre megalakuló, a fegyveres ellenállást szervező Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megalakulása sikertörténetet jelentett. De ennek ára volt, nem jutott idő hosszasan megvizsgálni a csatlakozó személyeket – hívja fel a figyelmet a nehézségekre Bartha Ákos. 

Több mint testőr 

A magyarországi ellenállás nem a német megszállással kezdődött, és a Horthy környezetében lévő politikusok között, a politikai vezetés legbelső köreiben is voltak olyanok, akik részt vettek benne. Bartha Ákos szerint az egyik legfontosabb szereplő Lázár Károly altábornagy, Horthy testőr tábornoka volt. – Szinte az összes ellenálló csoporttal kapcsolatban állt. Főképp neki köszönhető az is, hogy 1944 nyarán Horthy Miklósnak a budapesti zsidóság deportálását megakadályozó intézkedéseit sikerült végrehajtani. Lázárt ehhez egységes karhatalmi parancsnokká nevezte ki a kormányzó – fogalmaz a történész, hozzátéve, hogy embermentést folytathatott olyan személy is, aki kollaboránsnak tűnik. Bartha Ákos kiemeli, hogy a kötetben két olyan személy is van, aki a Sztójay-kormányban volt államtitkár: Mester Miklós és Vasvári Lajos. Ők pozíció­jukat arra használták, hogy adminisztratív úton zsidónak minősített, illetve internált embereket mentsenek, vagy védjék a szakszervezeteket a feloszlatástól. Emellett olyanok is voltak – köztük idősebb Antall József –, akik a Lengyelországból érkezett menekülteket segítették. Különös történet Káldori Endréé, aki hamisított hungarista pecsétekkel mentette az embereket. A családja máig megőrizte ezeket a linóleum- és műanyag lapokból kivágott eszközöket. 

Becsülendő részsikerek 

Óriási jelentősége volt az emberek közötti kapcsolatrendszereknek. – Amikor konspirációra volt szükség a háborús helyzetben, a náci birodalom árnyékában, akkor szükség volt a hálózatosodásra. A kötetben az életrajzokon belül is jól látható, hogy milyen erős volt az egyes körök között a kapcsolat a személyes átfedéseken keresztül. Ezek a személyes kapcsolatrendszerek egészen a politikai elitig elértek – mutat rá ki Szekér Nóra. Bartha Ákos ehhez hozzáteszi, hogy két-három lépéssel bárki bárkivel kapcsolatba kerülhetett. Mint mondja, az életüket tették kockára azok az emberek, akik vállalták a németekkel a szembenállást, tehát szükség volt a bizalmi kapcsolatokra, az ellenállók olyanok kezébe tették az életüket, akiket régóta és jól ismertek.

Az ellenállás egyik nagy tragédiája, hogy minden nagyon gyorsan történt. Bartha Ákos hangsúlyozza, hogy tiszteletre méltó az ellenállók helytállása, és a részsikerek – például az embermentésben – is megbecsülendők. Szekér Nóra szerint az ellenállás sikertelenségétől, a végkifejlettől függetlenül a felelősségteljes kockázatvállalás nagy tanulságot jelenthet minden nemzedék számára.