Kultúra
Idén is lesz Protestáns sokadalom a budai Várban

A népi hagyományokat bemutató programok mellett különleges lovasbemutatóval is köszöntik Szent István napját szerdán az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban – tájékoztatta Kodácz Csengele marketingvezető az MTI-t.
A Kalandos Emlékhely programsorozat ünnepi rendezvényén az egykor a park helyén álló bencés monostorban folyó gyógynövénytermesztést és -feldolgozást bemutató Szeri Gyógynövényházban és -kertben teakóstolással is várják a látogatókat.
A skanzenben a hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör udvarán a kemencében hagyományos népi receptek alapján készített finomságos sülnek, az iparosműhelyek mellett egyszerű, de nagyszerű gyerekjátékokat próbálhatnak ki a gyermekek és felnőttek.
A Szentes-dónáti szélmalomnál a Dél-alföldi szélmalmokról hallható előadás, a községháza mellett Elekes Lajos tart fafaragás-bemutatót, a látogatók pedig a pásztoréletről is kérdezhetik a hagyományőrt.
A Nomád Parkban az érdeklődők kipróbálhatják, képesek-e megfeszíteni a honfoglaló magyarok íját, és ha sikerrel jártak, célba is lőhetnek a fegyverrel.
A lovaspályán délelőtt Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtáját, a sztyeppei nomád népek, így a korai magyarok által nevelt akhal-tekéket ismerhetik meg a vendégek. Ezeket a lovakat a különleges eleganciájukról, ritka szépségükről és legendás állóképességükről ismeri a világ. Atipikus kinézetük elsősorban hosszú nyúlánk végtagjaiknak, száraz lábaiknak, hosszú hátuknak és agaras kinézetüknek köszönhető, ezt teszi még egyedibbé finom bőrük és metálos színük.
Kultúra
A vendégek délután testközelből csodálhatják meg a világ egyik legritkább és legnemesebb lófajtáját, amely gyakran előfordult a népmesékben is. A lovaspályán ekkor az ópusztaszeri akhal-teke ménes tart bemutatót.