Szóra bírt fotográfiák

Tamási Miklós a barátjával, Szepessy Ákossal 15 évvel ezelőtt nem a nyerészkedés szándékával hozta létre a fortepan.hu honlapot. Azt tűzték ki célul, hogy a kallódó régi fotók jó gazdára leljenek, a fekete-fehér felvételek minél több emberhez eljussanak, azokat bárki ingyen letölthesse és felhasználhassa. 

∗ 

Nem kerestek semmit, csak kíváncsiak voltak, hogy mit találnak – alapvetően ezzel a vezérelvvel kezdtek lomtalanításokra járni a nyolcvanas évek közepén. Mindenféle csetresz mellett a Józsefvárosban negatívokra leltek egy Kodak-tasakban. A Kaffka Margit Gimnáziumban, ahová mindketten egy osztályba jártak, a padlástérben működött egy fotóstúdió, érdekes játéknak ígérkezett előhívni a képeket. Kiderült, a harmincas években Beszkart-kalauzok fotózták egymást és családtagjaikat (a Budapest Székesfőváros Közlekedési Részvénytársaságot a köznyelvben régen csak Beszkartnak emlegették). 
A fekete-fehér fotók hangulata megpecsételte a gyűjtőszenvedélyüket. Bár Miklós azelőtt „fotóz­ga­tott”, attól kezdve szívesebben foglalkozott mások képeivel, mint a sajátjaival, és jobban izgatta a régmúlt, mint a jelen. Rendületlenül guberáltak, sőt, kis pénzért átvettek talált képeket más „lomi­soktól”, kijártak az Ecseri piacra szemezgetni. Családi albumok, filmtekercsek, diakockák landoltak a szemétkupacok tetején, mert, mondjuk, a fiatal örökösöket nemigen érdekelte, hogyan nyaralt ómami Abbáziában, és a lebombázott Duna-hidakhoz sem fűzték őket emlékek. A fotóarchívum mai napig hiánypótló munkát végez a megsemmisülésre ítélt privát fényképek megmentésével. 

Amikor már egyre nehezebben látták át a sokezresre dagadó archívumot, előbb saját maguk, majd önkéntesek bevonásával digitalizálták, hogy aztán interneten közszemlére tegyék a képeket. A szocializmus éveiben minden minisztérium, állami vállalat közpénzen alkalmazott saját fotográfust, aki az intézmény életét megörökítette, de az egykori ipari vállalatoknak nemegyszer még az utódszerveire is roppant nehéz rátalálni, nemhogy a fotóarchívumokra! (Emlékszem, egyszer ottjártamkor dobozok őriztek kb. 120 ezer felvételt, amik az Út- es Vasúttervező Vállalat pincéjéből kerültek elő, és még feldolgozásra vártak, egy patinás, régi bőröndben pedig a Magyar Honvédelmi Szövetség még rendezetlen hagyatéka pihent.) Nagy kedvencek a műteremben készült, gondosan megkomponált családi felvételek; a XIX. és a XX. század fordulóján úgy ezer fotóműterem működött országszerte! 

∗ 

A fortepan 15. születésnapjára különleges könyvvel (Fortepan ABC) és kiállítással (Fortepan ABC + AI) készült Tamási Miklós és a Kie­sel­bach Galéria. Az alapító hosszú évekig vadászott az archívum legizgalmasabb feliratos fényképeire: azokra a felvételekre, amelyek vizuális némaságát szóra bírják a betűk. Neonfeliratok és plakátok, falfirkák és címtáblák, horogkeresztes propaganda és vörös csillagos agitáció, reklámhirdetések és szubkulturális üzenetek vezetnek végig a XX. század történelmén. Mellettük olyan emberek, akik a rég eltűnt betűket gyártották, nézték, hirdették, használták, megszenvedték vagy csak tanúként kísérték. 

A könyvbeli, közel 600 felvétel közül 95 látható a kiállításon. A kiválasztott fotográfiákat Tamási Miklós értő, szellemes, képeket olvasni tanító magyarázatai kísérik. 

Többek között mellbevágó az 1944-ben a szlovákiai Hunfalvy János Gimnázium kollégiumának udvarán készült felvétel – ezen a drámai fotón egy képbe sűrítve kapjuk a holokauszt megrendítő történetét. A fotón az 1938-ban Magyarországhoz visszacsatolt Kassa jórészt polgári származású, érettségiző diákjait­ látjuk. A képen – és a hátoldalon a nevek mellett – az egyik fiú Dávid-csillaggal bejelölte a zsidó osztálytársait. Négy együtt töltött év után, önszorgalomból. A megjelölt hét fia­talt a kép készítése után egy héttel a kassai gettóba, majd 13 ezer sorstársával együtt, négy transzporttal Auschwitz–Bir­ke­nauba deportálták. A nevek alapján azonosítható, hogy a hét fiú közül senki sem élte túl a haláltábort. 

Szomorú, ugyanakkor mosolyogtató egy másik fotó a háborús időkből, 1941-ből: „Készek vagyunk minden lemondásra, ha kell, facipőben járunk a győzelemért” – olvasható a felirat egy budapesti, Kossuth utcai üzletház kirakatában. Körülötte a tengelyhatalmak zászlóival, hazafias egyesületek felhívásaival és főpapucsokkal(?!). 

A kellően koros látogatókban keserű emlékeket idéz fel a könyvet és ceruzát mintázó torta 1961-ből, a padlókő, a kisasztal és a horgolt terítő alapján valószínűleg egy cukrászdában. Rajta Lenin unalomig ismételt „Tanulni, tanulni, tanulni” jelmondata – ami Csiki Attila kutatásai szerint nem is tőle származik, hanem Ivan Davidovics Gyeljanovtól, a cári birodalom kultuszminiszterétől, aki Odesszában mondta ezt a Birodalmi Egyetem hallgatóinak. 
„Sokat ne költsön, inkább vegyen kölcsön” – ajánlja 1970-ben a Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat abszurd reklámfotózása a Jókai téren: a kerekeken guruló (Pepsi feliratú?!) vitorlás hajót egy férfi húzza, rajta bikinis lányok integetnek a járókelőknek. 

1953-ban az ünnepségen „Télapó szeretettel köszönti a cipőbolt gyermekeit”; miközben a kép jobb szélét látva a gyerekek egy része egyúttal farsangi műsorra is készült: a Sütőipari Vállalat küldöttei péklegénynek, a Virágért képviselői virágárusnak öltöztek.. 

∗ 

A tárlat érdekessége, hogy a mesterséges intelligenciát (AI) használva néhány fekete-fehér fotó megmozdul, a szereplő életre kel. A szeptem­ber 19-ig látogatható kiállítás és a könyv garantáltan történelmi-érzelmi hullámvasútra ülteti a néző olvasót és az olvasó nézőt.