Nem kell temetni a könyveket!
A 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mintegy 200 kiállító és 300-nál is több dedikálás várta a közönséget a Bálna Honvédelmi Központban. A díszvendég ezúttal Románia volt – mintegy húsz román szerző, valamint neves erdélyi magyar írók és fordítók mutatták be a kortárs irodalom sokszínűségét –, valamint a Semmi című regény negyedszázada ismertté vált dán írónője, Janne Teller.
Kép: A 30., jubileumi Budapesti Könyvfesztivál minden eddigi rekordot megdöntött, Fotó: Németh András Péter, Forrás: Szabad Föld
Az irodalom nem menedék, hanem egy hatalmas erő. A könyvek addig fognak fennmaradni, amíg a gondolkodás és a véleménynyilvánítás szabadságának lényegét képviselik. Remélhetőleg nincs miért aggódni e tételek igazsága és a könyvek, az olvasás népszerűsége miatt, ugyanis a jubileumi fesztivál minden eddigi rekordot megdöntött! A gazdag program különösen a gyerekkönyvekre és a műfordításokra helyezte a hangsúlyt – utóbbiak a fesztivál harmadát tették ki. A Magyar Műfordítók Egyesülete több kerekasztal-beszélgetést is szervezett: szó volt arról, hogyan fordítják le a nemzetközi szépirodalmat, mi a különbség a ponyva és a magas irodalom fordítása között, valamint a gyerekirodalom fordításának sajátosságairól is hallhattunk. A Zsibongóban és a Gyerek(b)irodalom szekcióban folyamatosan zajlottak az interaktív foglalkozások; például Alex Donovici román gyerekkönyvíró a Csudi mesekönyvsorozat főhősével, a szárny nélkül született pacsirtával ismertette meg a gyerekeket, J. Kovács Judit pedig a megújult Kerekítő Állatos Játéktár könyvével és mondókás jókedvvel érkezett.
A Hadik kiállítóteremben, a román standnál szerzői találkozók, beszélgetések várták az érdeklődőket, sőt, a Bálnán kívül könyvbemutatókat tartottak még a Román Kulturális Intézetben és a Három Hollóban is. Az utóbbi évtizedekben soha nem volt ehhez mérhető román részvétel a budapesti könyvfesztiválokon: több európai irodalmi díjas román író szerepelt a rendezvényen, és a hírek szerint az idén is közel állt a sikerhez az irodalmi Nobel-díj várományosa, Mircea Cătărescu. A díszvendégség különlegessége, hogy nemcsak a romániai román, hanem az erdélyi magyar irodalom is reflektorfénybe került olyan szerzőkkel, mint Tompa Andrea, Bartis Attila, Dragomán György és Visky András.
Neandervölgyiek című művével Darvasi László nyerte el az első alkalommal átadott Esterházy irodalmi díjat, amelyet a szakmai zsűri a hét döntőbe jutó alkotás közül talált a legjobbnak. A díjat azért hozta létre az Esterházy Magyarország Alapítvány, hogy elismerje a magyar nyelven kiemelkedő műveket alkotó kortárs irodalmárokat. „Darvasi László művével egy olyan alkotás született, amely nemcsak szórakoztató és egy életre esztétikai élményt nyújtó mű, hanem jó eséllyel befolyásolja azt, hogy hogyan látjuk a 20. század magyar történelmét – emelte ki méltatásában az idei zsűri. – A Neandervölgyiekből megérthetünk valamit a létezésünkből. Vigaszt nyerhetünk, gyászolhatunk.”
Janne Teller dán írónőé a Budapest Nagydíj
Az irodalomnak gyógyító ereje van, és Janne Teller a szépirodalom eszközeivel szólítja meg a fiatalokat, súlyos, kényelmetlen morális kérdéseket feszegetve – ez is elhangzott az új Budapest nagydíjas méltatásakor. Legnagyobb hatású műve, a Semmi 25 évvel ezelőtt jelent meg, a Minden című regény pedig 20 éve. A dán író eredetileg közgazdász volt, az ENSZ, valamint az Európai Unió gazdasági és politikai tanácsadójaként dolgozott, 1995-től csak az írásnak adta az életét. Számos országban élt, ami alapvetően befolyásolta sokféle kulturális hatást tükröző írásait.
A pódiumbeszélgetésen elhangzott: az írónő szerint olyan világban élünk, ahol a valóság fikcióvá vált, ezért manapság regényeket írni egyfajta ellentmondás. A valóságról már nem tudunk megegyezni, már nincs egy közös tapasztalat, ködben vagyunk, amiből nem látunk ki. Emiatt nehéz tisztán gondolkodni, jól cselekedni és irodalmat írni. Ma a valóságnak különféle verzióit látjuk. Úgy vélte, hogy az emberi igazságra nagy szükségünk van, az irodalom pedig azokhoz az emberekhez visz minket közel, akik máshogy éreznek, mint mi. „Megtanít minket jobban megérteni egymást és önmagunkat, az emberségünket. Ez egy olyasfajta tudás, amelyről nem lehet hazudni, olyan, ami nagyvonalúságra tanít, és nem kapzsiságra.”
Mesélt Büszke vagy rám, Joanna? című új regényéről is, amely húsz évig készült. Főszereplője egy világpolgár diplomata. „Már a kezdetektől tudtam, hogy Izraelről és Palesztináról fog szólni – csakhogy én nem vagyok sem izraeli, sem palesztin. Olyan, mintha darázsfészekbe nyúlnék. Ezért egyrészt tanulnom kellett róla, másrészt technikailag is jobb íróvá kellett válnom, hogy jól tudjak megírni egy ilyen komplex történetet. De ami talán a legfontosabb: a szereplőimmel is össze kellett érnem. A főszereplő, Teodor például hideg, távolságtartó, racionális, még a saját lánya elvesztésekor is. Elidegenedett a lelkétől – eleinte egyáltalán nem kedveltem. De ennek ellenére éreztem, hogy róla kell írnom.” Hogy hol volt a fordulópont, amikor ez megváltozott? „Amikor lassan lehámozza magáról ezt a »diplomatakabátot«. Elkezd foglalkozni a lánya iránti érzelmeivel, majd pedig cselekszik – sok szempontból hibásan és irracionálisan –, de valahogy emberibb lett.” A könyv egyik kulcsmondata egy póló felirata: „A szavak a béke. A falak a háború.”
