Kultúra
A Citadella újjászületésével egy időben újul meg a Szabadság-szobor is (galéria)

A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns történelmi kiállítással várja az érdeklődőket.

A Citadella több mint másfél évszázados történetében jövő év tavaszán új fejezet kezdődik: a méltó módon megújuló erőd egy nyitott, élhető és szerethető közösségi térré válik – közölte a Várkapitányság az MTI-vel.
A korábban mindössze egy bejárattal rendelkező zárt építményt három ponton is megnyitották a szakemberek, a falak átvágásával és az így kialakított látványos lépcsősorokkal nyitottabbá és könnyen megközelíthetővé válik az épületegyüttes – közölték, hozzátéve, hogy
az újonnan kialakított teraszokról teljes pompájában élvezhetjük a főváros lenyűgöző panorámáját.
A közlemény szerint az erődfalon belül egy 6000 négyzetméteres közparkot alakítanak ki, amely funkcionalitásában a környezettudatosságra és önfenntartásra törekszik, szem előtt tartva a természeti értékek megőrzését.
Kultúra

A Citadella közvetlen környezetében található zöldfelület az eddigi másfélszeresére, 20 ezer négyzetméterre bővül, ahol különleges növényritkaságok kapnak helyet – tájékoztattak.
A munkálatok során a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a múlt örökségének megőrzésére, miközben a 21. század legmodernebb technológiai megoldásai is teret kapnak.
A nyugati ágyútoronyban Szabadság Bástyája címmel egy 1700 négyzetméteres, többszintes kiállítás várja majd a látogatókat, amely a magyar szabadságért folytatott küzdelmeknek állít méltó emléket.
A modern kiállítási élményt egyedi építészeti megoldások teszik még különlegesebbé: úgy, mint az üvegszerkezetű gyalogoshíd, a belső udvarban kialakított mesterséges vízfelület és az örökláng.
A látogatók kényelmét modern felvonó, akadálymentes bejáratok és közösségi helyiségek segítik, a szolgáltatások tárházát vendéglátóhely és ajándékbolt színesíti.
Az esti órákban megújult díszkivilágítás emeli majd ki a Citadella és a Szabadság-szobor városképi jelentőségét – írták.
A Citadella megújítását az Építési és Közlekedési Minisztérium irányításával a Várkapitányság leányvállalata, a Citadella Vagyonkezelő Nonprofit Kft. végzi. A rekonstrukció utolsó szakaszát és további részleteket, érdekességeket a Citadella most induló, hivatalos közösségimédia-oldalán követhetik az érdeklődők.