Gondolat is legyen a rímek mögött!
Zabolátlan kisdiák volt, zenei tehetség, hadifogoly, hóhányó, majd férj és apa, rádiós dramaturg, sokszínű alkotó, zenei műfordító és nagy kártyás. Költő, aki éjt nappallá téve dolgozott. Várkonyi Judit az ezerarcú Romhányi Józsefet mutatja be a napokban megjelent életrajzi könyvében. Két nagyszerű író egymásra találása ez a kötet, hiszen mindkettőjük életének fontos mozgatórugója az írás, a zene, és nem utolsósorban a humor.
Kép: Várkonyi Juditot Romhányi József dramaturg lánya, Ágnes kérte fel az életrajzi kötet megírására, Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld
Talán nincs olyan magyar, akit Romhányi József (1921–1983) ne szólított volna meg valahol, valahogyan! Neki köszönhetjük – hol mint szerzőnek, hol mint társ-forgatókönyvírónak – többek között a Frédi és Béni, a Mézga család, a Mekk Elek, a Kérem a következőt! sziporkázó párbeszédeit, az egész estés Lúdas Matyi és a Szaffi szövegeit, a Szamárfül elnyűhetetlen rímes verseit, számos opera és operett librettójának fordítását. Amikor már mindenki kudarcot vallott a Webber-musical, a Macskák szövegének fordításával (amely T. S. Eliot művén alapul), akkor is Romhányi jött, látott és győzött.
A magyar nyelv kiváló ismerőjeként briliáns zenei érzékkel és humorral fedezte fel a nyelvben rejlő játék lehetőségét, szellemes és bravúros rímei, szócsavarásai miatt kapta a máig élő eposzi jelzőt: „A szavakkal való játék komoly dolog. Ha csak öncélúan játszik az ember, hogy kierőszakoljon egy kis kuncogást, az csúf dolog, ronthatja is a nyelvet. Ránki György rám ragasztotta a gúnynevet: Rímhányó. Nem szégyellem. Valóban szeretek a szépen, tisztán csengő rímekkel játszani, de gondolat is legyen mögötte.”
A nyelvzsonglőr, költő és dramaturg életét sokan a derű, a könnyed játék és a csillogó humor felől ismerik. Az aduász – Romhányi József élete egy körben című vadonatúj könyv szerzője, Várkonyi Judit azonban azt az embert is megmutatja, akinek a szavak világa egyszerre volt önkifejezés és menedék a valóság szorítása ellen (az orosz hadifogságtól a kommunista éra légköréig). A humort nem csupán szórakoztatásként űzte, hanem egyfajta önvédelmi eszközként is, amellyel a belső feszültséget, a társadalmi kívülállást oldani lehetett.
A címbeli aduász szó egyrészt utal Romhányi szenvedélyére – nagy kártyás volt, méghozzá versenybridzses –, másrészt metaforaként is működik: a mindennapokban is az „aduval” próbált élni, mindig akadt egy váratlan mondata, egy csavar, egy gesztus, amivel kibillentette a világot a megszokásból. „Ha egy színház hetekkel a bemutató előtt bajban volt a produkció szövegével, mondjuk, mert a szerző, akit eredetileg felkértek, nem készült el, vagy nem azt kapták, amire számítottak – azonnal Romhányit hívták segítségül, mert ő garantáltan ráncba szedett minden párbeszédet, dalszöveget. Ha a premier előtt a »Romhányi-kártyát« húzták elő, borítékolhatták a győzelmet, nem volt ő más a szakmában, mint egy igazi aduász!” – fogalmazott a könyv bemutatásakor Várkonyi Judit, akit Romhányi dramaturg lánya, Ágnes kért fel az életrajzi kötet megírására.
A szerző valamiféle csodaként élte meg, hogy 2023 nyarán találkozhatott Romhányi József akkor 94 és fél éves özvegyével, három napot nála tölthetett vendégségben Londonban. Rajta kívül archívumok, családi visszaemlékezések, kéziratok és kortársak vallomásai segítettek abban, hogy az anekdotákból ismert humorista helyett egy hús-vér, kivételesen összetett személyiség bontakozzon ki.
Kiderül, Romhányi nem tartozott a kulturális elit belső köreihez, ugyanakkor színes társasági életet élt, a kommunista érában afféle hagyományos, nagypolgári stílusban – annak köszönhetően, hogy a szülei, akik éttermet vezettek Németországban, Berlinből települtek vissza Magyarországra, és a felesége arisztokrata családból jött. Munkájának köszönhetően a baráti körét zeneszerzők, színészek és egyéb művészek alkották, nejével nyitott házat vittek és vacsorákat rendeztek.
Várkonyi Judit szerint Romhányi pszichéjét a folyamatos kettősség jellemezte: egyszerre volt közösségi ember és magányos alkotó, szellemes társalgó és belső világába zárkózó, érzékeny ember. Miközben kutatta az életét, egyre inkább úgy érezte, hogy Romhányi a szavak mögé bújva teremtett magának biztonságot.
A könyvben nem minden kérdés kap választ, de minden válasz új kérdést szül. A szerző ugyanis nem akart hagyományos monográfiát írni, inkább egy mozaikszerű, érzésekkel és hiányokkal teli portrét alkotott – hogy az olvasó újraértelmezhesse a figurát.
Romhányi mindenkivel szemben megengedő volt, egyedül csak a munkában nem ismert tréfát. Munkamániás volt, végül ebbe is halt bele, agyonhajtotta magát.
Vagy sírjon, vagy nevessen az olvasó
„Ki a jóisten ez a Várkonyi Judit? – morfondírozott Örkény, és megfordult a sírjában.” Piszok nehéz műfaj az abszurd és az irónia, pláne ilyen röviden, de Várkonyi Judit zseniális ebben (is). Tíz másodpercesek, Örkény István egypercesei után, szabadon?! „Ez a világunk. Ömlik ránk az információ, jórészt online. Belekapunk, és már tekerünk is tovább. Tíz másodpercünk van a befogadásra, ehhez passzol az instant irodalom. Nekem játék volt, egy időben sportot űztem belőle. Több száz tíz másodpercesem született, Kalandárium című irodalmi határidőnaplóimban, 2017-ben és 2018-ban ilyen novellák szerepeltek Török Eszter illusztrációival. Ezekkel a mikronovellákkal azt akartam elérni, hogy az olvasó vagy sírjon, vagy nevessen, de a hatáshoz legyen elég 10 másodperc.” A konzervatóriumot végzett Várkonyi Judit több mint tíz éven át volt a Magyar Állami Operaház sajtófőnöke, majd a Játékszíné, ő felelt a Budapest Bár zenekar „10 év 10 koncert” kampányának sajtókommunikációjáért. Négy opera témájú portrékönyv szerzője. Irodalmi folyóiratokban publikál, 2020-tól a Helikon Kiadó szerzője, első regénye a Vénusz virrasztása – a zaklatáson túl.
Zseniális humorának lenyomata a pandémia alatt született internetes karanténsuli. Kezdetben csak a barátait akarta szórakoztatni az otthonról tanítást parodizáló pár perces videóival, de rövid idő alatt elképesztő nézettséget szerzett a hivatalos Facebook-oldal és a YouTube-csatorna. A karanténsuliban a hittantól a kiflisütésen át a történelemig „mindenhez értő” tanárnőt, a civilben író, kommunikációs szakembert is meglepte, mekkora közösségformáló ereje van a humornak, amely sokakat átsegített a bezártságon.
