A fák tiszteletet érdemelnek

Fa vagyok, nem jut eszembe semmi. Fa vagyok, talán óriás, talán épp most kezdek a földből kibújni, de mindig több vagyok magamnál. Mert aki rám néz, aki nem, aki bújt, és aki nem, én ott vagyok mindenben, mert én vagyok az idő, és én vagyok az örök élet, holott az én életem is véges. – A József Attila-díjas író, költő, Háy János könyvbeli gondolatai egybecsengnek a fotográfus eredeti törekvésével: 

– A Covid-járványt kísérő bezárkózás során az emberi lét törékenysége, az elzártság és a természet újrafelfedezése irányította figyelmemet a fák és a falét felé. Minden fa történetet őriz. Van, ami egy közösség emlékét, más egy régi legenda nyomát, vagy egyszerűen csak a természet időtlen kitartását. Ezeket a történeteket kerestem és örökítettem meg – magyarázta a könyvbemutatón a Szabad Föld fotóriportere, aki a pandémia alatt nemegyszer képszerkesztő kollégájával, Kovalik Mátéval (nem mellesleg aktív természetjáróval, a Kinizsi Százas teljesítménytúra főrendezőjével) járta a Kárpát-medencét. 

Amikor elkezdett dolgozni ezen az anyagon, hamar rájött arra, hogy az embert ki szeretné hagyni belőle. Szerinte a mai világban túlontúl fontos lett az ego: minden én- és emberközpontú lett, ő pedig szeretett volna ezúttal ettől elvonatkoztatni. Úgy tekintett a sorozatára, mint fákról készült portrékra. 
Az elmúlást, az élet végét és a korhadó törzseken induló új élet esztétikáját éppúgy kereste, mint az erejük teljében lévő rekorder példányok uralkodó megjelenését. Több fát különböző évszakokban látogatott meg, a gerecsei Öreg tölgyről pedig az év mind a tizenkét hónapjában készült fotó. 

A kötet címlapján a fotográfus nagy kedvence, a zsennyei „ezeréves” tölgy látható a maga tízméteres törzskörméretével. Úgy tartják, hogy már Szent István korában is élhetett, de erre nincs bizonyíték, még nem tudták megállapítani a valós korát. Amikor pedig először meglátta az „arcát”, nem tudott tőle szabadulni. Olyan volt, mintha mosolyogna – mindazok után, hogy már kétszer is megpróbálta megsemmisíteni az élet. 

A 250 oldalas fotóalbum hat fejezetre tagolódik, ezeket Háy János mellett Aszalós Réka erdőökológus; Boldizsár Ildikó mesekutató, író; Pósfai György Széchenyi-díjas biokémikus, a hazai Dendrománia oldal alapítója; Szél Győző entomológus, muzeológus és ifj. Vitray Tamás biológus, szakíró, a National Geographic magyarországi kiadásának főszerkesztője írásai vezetik fel. A szövegek a falét szépségeire, a fák életünkben és a földi életben betöltött nélkülözhetetlen szerepére reflektálnak. 

Kállai Márton szerint a fák három dologra tanítanak: türelemre, toleranciára és kitartásra. 
– A fák a legjámborabb módon közvetítették ezeket az értékeket, nem erőltették, csak hagyták, hogy rájöjjek a környezetükben erre. A projekt során azt éreztem, hogy közvetítője lehettem az életüknek, szépségüknek. Éreztették, mi a méltóság. Olyan lények, akik kiérdemlik a tiszteletet, és nem kikényszerítik azt.