Egy szörnyeteg pokoljárása

Ha valakire, akkor Josef Men­gelére, az auschwitz–birkenaui koncentrációs tábor hírhedt orvosára – „a halál angyalára” – bizonyosan illik, hogy embertelen szörnyeteg. A francia Olivier Guez 2017-ben megjelent regényéből írt forgatókönyv alapján róla készített filmet a németországi emigrációban élő orosz rendező, Kirill Szereb­ren­nyi­kov Josef Mengele eltűnése címmel. 

Mengele – akit a filmben a kitűnő August Diehl személyesít meg – a nemzetiszocializmus és az eugenetika (a fajegészségtan, a magasabb rendű embertípusra és annak „kitenyészthetőségére” vonatkozó náci elmélet) megszállottjaként döbbenetes kísérleteket végzett főként ikerpárokkal, kísérleti „eredményeit” igyekezvén az árja fajelmélet szolgálatába állítani. Egyebek közt tífuszbaktériummal fertőzte meg az ikreket, majd a betegség különböző stádiumaiban vért vett tőlük, amelyet elemzésre Berlinbe küldött. Ha egy ikerpár egyik tagja meghalt, megölette a másikat, hogy a boncolásnál összehasonlíthassa a szerveiket, különleges eljárást dolgozott ki a hús és a csontozat szétválasztására. Gyilkos kísérleteit a becslések szerint 1500 ikerpárból 200 élte túl. 

Josef Mengele feladata volt – más orvosokkal felváltva – az újonnan érkezettek közül a gyermekek, idősek és betegek kiválogatása is, akiket aztán munkaképtelenként a gázkamrákba küldtek. Mengele parancsára mintegy négyszázezer foglyot gázosítottak el, többségük magyar zsidó volt. 

Röviddel a Vörös Hadsereg megérkezése előtt, 1945. január 17-én Mengele elmenekült Auschwitzból. Álnéven amerikai hadifogságba került, ahonnan szabadulva visszatért szülővárosába, és továbbra is álnéven élt. A North King nevű gőzössel 1949-ben Genovából Buenos Airesbe hajózott, ahol tíz évet töltött. A náci háborús bűnösök utáni hajsza miatt 1959-ben Paraguayba, majd 1960-ban Brazíliába menekült, ahol egy farmon egy magyar házaspár bújtatta az eszmetársai által fizetett pénzért – a feleséget a filmben Láng Annamária alakítja –, majd albérletben élt Sao Paulo egyik lepusztult negyedében, számára megvetett emberek (feketék, szegények, koldusok) között. 

Különösen attól kezdve, hogy 1960 májusában a Moszad ügynökei elfogták az Argentínában bujkáló Eichmannt – a zsidódeportálások és a zsidóság megsemmisítésének egyik legfőbb szereplőjét –, és Izraelben bíróság elé állították, majd 1962. május 31-én kivégezték, Mengele élete csupa rettegés lett.

A film lényegében azzal a csaknem húsz évvel foglalkozik, ami ezután következik. A cselekmény két szálon fut: az egyik Mengele belső vívódása, a másik az, amikor az őt meglátogató fia, Rolf Mengele megpróbálja apját szembesíteni a tetteivel. A történelem egyik legszörnyűbb tömeggyilkosa azonban semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érez; ami bántja, az a „nagy ügy” bukása, melyre feltette az életét – ez az ő pokoljárása. A fekete-fehér filmnek van egy körülbelül tízperces színes részlete, amely auschwitzi „munkálkodásának” képeit rögzíti: számára ez maga az „idill”, de nekünk merő borzalom – az orvosból lett hóhért látjuk, aki élet és halál ura volt. 

Mengele végül úgy tűnt el, hogy soha nem sikerült elfogni. Hatvanhét évesen, 1979-ben fürdőzés közben belefulladt a tengerbe, de az izraeli titkosszolgálat még sokáig kereste. Azt, hogy valóban ő volt, csak egy 1992-es DNS-vizsgálat tudta végérvényesen bizonyítani. 

S ha úgy érezzük, ez a film nemcsak a múltról, hanem a máról is szól, aligha tévedünk. Ne higgyünk a szörnynek, mert lehet, hogy csak alszik! Nem szabad felébreszteni…