Kötél helyett cián

Hermann Göring, a Harmadik Birodalom, a náci Németország Hitler után második embere még eszmetársai között is különös figura volt. Behízelgő modorú, ugyanakkor végtelenül nárcisztikus, magamutogató, öntelt és manipulatív személyiség. Nem rettent meg semmitől, és minden nehéz helyzetből ki tudta vágni magát, igen magas IQ-ját a letartóztatása után, a nürnbergi börtönben készített intelligenciatesztek is igazolták. 

Göring menekülés közben, 1945. május 7-én megadta magát a 7. amerikai hadsereg katonáinak, s Nürnbergben novemberben – a hosszas jogi, politikai, diplomáciai előkészítés után indított perben – a vádlottak padjára került. A per 1946. október 1-jén zárult, s a háborúban győztes szövetséges hatalmak bírósága Görin­get – aki bűnösségét sokáig semmiben sem akarta elismerni – tizenkettedmagával kötél általi halálra ítélte. 

A közben eltelt időszakban játszódik a Nürnberg című amerikai filmdráma, amely Jack El-Hai 2013-ban megjelent, A náci és a pszichiáter című könyve alapján készült. A múlt év novemberében, a nürnbergi per kezdetének nyolcvanadik évfordulóján mutatták be az USA-ban, hazánkban pedig januártól játsszák a mozik. A filmet, melynek forgatókönyvírója és rendezője James Vanderbilt, nagyrészt Budapesten forgatták. Hossza 148 perc, és nincs egyetlen unalmas perce sem, komor és végig feszültséggel terhes.

A bukott Reichsmarschall (birodalmi marsall, a náci Németország legmagasabb katonai rendfokozata) mellett, akit a filmben az Oscar-díjas Russell Crowe alakít hátborzongató tökéletességgel, a másik főszereplő Douglas M. Kelley, az amerikaiak pszichiáter századosa (őt az ugyancsak Oscar-díjas Rami Malek személyesíti meg). Kelleynek – aki a felkérést élete hatalmas lehetőségének látja, hogy a náci főbűnösökről és a nácizmus „természetéről” minél többet megtudjon, s ezt könyvben megírja – lényegében az a feladata, hogy megállapítsa, a náci vezetők elmeállapotukat tekintve alkalmasak-e arra, hogy háborús bűneikért őket felelősségre vonják. 

A legnehezebbnek számára Göring személyiségének megismerése és megértése bizonyul, s beszélgetéseik során egyre inkább a hatása alá kerül. Leveleket visz a feleségének és hozza a válaszokat, a kislányával összebarátkozik, s hallgatja a cellában, amit a vádlott – aki már-már barátként tekint rá – lelke titkairól mesél. Majd erről a vádlóknak, az ügyészeknek jelentéseket ír, melyeknek végül fontos szerepük lesz Göring elítélésében. 

Mindeközben – anélkül, hogy bármiben is fölmentené őket – rájön, hogy a nácik sem patás ördögök, mitikus szörnyek, hanem emberek, akiknek más körülmények közt, egy másfajta társadalomban egészen másként alakulhatott volna a sorsuk. S miközben őt magát is megkísérti a gonosz, belátja, hogy ellene senki sincs védve. Könyvében, amelyet 22 cells in Nuremberg (22 cella Nürnbergben) címmel azután írt, hogy a hadseregtől leszerelték – mivel tevékenységét túl ellentmondásosnak ítélték meg –, arra figyelmeztet, hogy vigyázzunk: a diktatúrák és a diktátorok nem „nemzet­spe­ci­fikusak”, s létük nemcsak a múlt, hanem hazájában is fenyegető valóság. Ezzel aztán kegyvesztetté válik Amerikában, a könyve nem kell, s egyre jobban hatalmába keríti az alkohol. 

Fiatal még, amikor 1958-ban úgy dönt, nem akar élni tovább. Egykori „pácienséhez”, a náci tömeggyilkos Göringhez hasonlóan – aki nem várta meg, hogy a börtönben felakasszák – Douglas M. Kelley, a pszichiáter is előveszi a ciánkapszulát…