Kultúra
A magyar kultúra napján kezdődik a Hagyományok Háza jubileumi éve

Két időszaki kiállítás nyílt az idén 25. jubileumát ünneplő Hagyományok Házában. A Tulipán & zsálya, valamint a Szabad szappanozni című tárlat a természethez való viszonyt és a népművészet örökségét a kortárs gondolkodás kérdéseivel kapcsolja össze – írja az MTI.

A kiállítások a múlt és a jelen párbeszédére építve mutatják be a népi kultúra tárgyi világát és mai értelmezéseit. A tárlatok középpontjában a természet, a mindennapi rutinok, valamint a jóllét és a fenntarthatóság kérdései állnak. A kiállítások február 5. és november 29. között látogathatók.
A Tulipán & zsálya – Kertek, korok, népművészet című tárlat 120 tárgya öt évszázadot ível át, bemutatva, hogyan találkozott a kolostorok gyógyfüves udvara, a barokk kertek pompája és a falusi kertek egyszerűsége a textileken, a kerámiákon és a faragott bútorokon.
Mint Czingel Szilvia, a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum vezetője, a tárlat főkurátora a sajtóbejáráson elmondta, a koncepció kiindulópontjaként megvizsgálták az ember viszonyát a természettel a 21. század elején. Jean-Jacques Rousseau-t, a felvilágosodás egyik legnagyobb alakját idézte, aki már az 1760-as években megfogalmazta a „vissza a természethez” eszméjét. Ő mondta, hogy szeret kertben sétálni, mert gyógyító ereje van, a test és a lélek meg tud nyugodni. „Mi is egy ilyen nyugtató, lelassító kiállítást terveztünk” – fogalmazott a kurátor.
Elmondta, hogy a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum anyagából válogattak, emellett hat más magyarországi múzeummal is együttműködtek. A fő fókusz a különböző kertkultúrák hatása a népművészetre: a középkori kolostorkertektől kezdve megjennek a reneszánsz, a barokk és a török kor virágai, a végén pedig a látogató egy falusi kertbe érkezik el – mindezt tárgyakon keresztül mutatják be. A tárlat különlegessége, hogy hangok, zenék, illatok is megjelennek – tette hozzá.
A kurátor kiemelte Papp Anett textilművész munkáját, egy különleges matyó viseletet, amelyet búzafűből készítettek el. A kiállításban a Romani Design alkotásában megjelenik a csatkai búcsú, ezáltal a virágok spirituális jelentése is helyet kap. Továbbá Urbán Ádám fotóművésznek a vácrátóti arborétumban készült műveiből is látható válogatás – sorolta.
A tárlatról, amelynek társkurátora Üveges Krisztina és Nánássy Emőke, további részletek ITT érhetők el.
A Szabad szappanozni – Higiénia, szépségápolás, népművészet című kiállítás tárlatvezetésén Keszeg Anna kurátor elmondta: a tárlat a Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) együttműködésében jött létre, egy kurzus keretében valósították meg. A kiindulópont az volt, hogy hogyan változott a higiénia és a tisztálkodási kultúra mintegy 250 év alatt. Hozzátette: a kis térben megvalósuló kiállítás inkább problémafelvetés, és a tér berendezésével atmoszférát szerettek volna teremteni. A tárlaton hallható zene Grész Renátó munkája – mondta.
A Czingel Szilvia és Keszeg Anna kurátorok ötlete nyomán létrejött tárlat párbeszédet teremt a paraszti kultúra tárgyi világa és a MOME hallgatói által tervezett kortárs installációk között. A kiállítás a múlt gyakorlatainak bemutatása mellett olyan aktuális kérdéseket is reflektorfénybe állít, mint a fenntarthatóság, a túlfogyasztás, a testhez kötődő normák és a mindennapi rutinok átalakulása.
A kiállítás csak tárlatvezetéssel látogatható a meghirdetett időpontokban, további információ a programról ITT érhető el.