Külvilág
Európában rekordközeli volt a márciusi meleg

Nyelvileg megújult Csiky Gergely 1884-es Buborékok című műve. A színdarabot a Miskolci Nemzeti Színház fogja előadni egész tavasszal.

A Miskolci Nemzeti Színház pénteken mutatja be először Csiky Gergely Buborékok című keserű komédiáját Rusznyák Gábor rendezésében. Az 1884-ben írt színdarabot nyelvileg a Mohácsi testvérek ültették át mai köntösbe.

A teátrum pénteki közleménye szerint kiemelt feladatnak tekintik a magyar drámairodalom klasszikus és kortárs értékeinek színpadra állítását, valamint a nemzeti kulturális örökség magas művészi színvonalú, de a mai nézők számára is érvényes közvetítését.
A Buborékok ennek a missziónak egy „különösen fontos állomása”, hiszen – mint írták – egy ritkábban játszott műről van szó, amely éles társadalomkritikával és finom iróniával ma is aktuális.
Csiky Gergely darabja a 19. század végi magyar polgárság világába vezeti el a nézőt, ahol „a látszatélet, az önaltatás és a társadalmi megfelelési kényszer határozta meg a mindennapokat”. Darvay Botond díszlettervező és Tihanyi Ildi jelmeztervező az előadást az 1920-as, '30-as évek világába helyezi, ahol „a két világháború között egy időre megjelent a csillogás, a fényűző élet, melyet a gazdasági világválság derékba tört”.
A történet középpontjában a Solmay család áll, amelynek tagjai ragaszkodnak a jólét illúziójához, és egyikük sem akarja tudni, honnan származik az a pénz, amely a vágyott egzisztenciát fenntartja. A családfőt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, Gáspár Tibor alakítja, az anya szerepében a Jászai Mari-díjas Máhr Ági látható, míg a Solmay gyermekek szerepében Mészöly Anna, Börcsök Olivér, Tegyi Kornél, Mikita Dorka Júlia és Czvikker Lilla lép színpadra – közölte a teátrum.
Mint írták, a színdarabban az apa eseményekkel való sodródása, az anya önámító ambíciókba kapaszkodása és a gyermekek státusz után sóvárgása mind ugyanabba az irányba mutat: a látszat fenntartása fontosabb, mint az igazsággal való szembenézés.
Külvilág

Borítókép: Jelenet a Buborékok című komédiából (Forrás: mnsz.hu)