Máglyatűz a nyári égbolt alatt
Gyakran mondják, hogy Giuseppe Verdi 1853-as remekművének, A trubadúrnak a cselekménye a legszövevényesebb és legsötétebb szövegkönyv az operairodalomban. Családi átok, máglyán elégett csecsemő, bosszú, féltékenység és politikai csaták hálózzák be a történetet. Ám amint felcsendülnek a zene első akkordjai, a dráma kuszasága másodlagossá válik: Verdi dallamainak elemi sodrása, a fúvósok és a vonósok lüktetése azonnal magával ragadja a nézőt. A Margitszigeti Szabadtéri Színház bemutatója pedig pontosan azt bizonyította be, hogy a fenséges nyári égbolt alatt, a százéves fák ölelésében ez a monumentális drámai látomás milyen páratlan élménnyé tud érni.
Forrás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Forrás: Margitszigeti Szabadtéri Színpad Tavalyi, hatalmas közönségsikert aratott rendezése, a Nabucco után Bán Teodóra idén ismét egy nagy ívű Verdi-tablót hozott el a Margitszigetre. A szabadtéri színpad technikai és térbeli sajátosságai – így a klasszikus színházi függöny hiánya – mindig komoly kihívás elé állítják az alkotókat. Árva Nóra díszlettervező azonban rendkívül leleményes és dinamikus választ adott erre a kérdésre: a színpad központi elemévé egy körbeforgatható, többfunkciós építményt tett. Ez a bravúros megoldás nemcsak gördülékennyé tette a jelenetváltásokat, de a néző szeme előtt, szinte organikus folytonossággal alakította át a színpadot ódon palotabelsővé, zord börtönfalakká vagy hegyvidéki cigánytáborrá.
A látványvilág másik nagy erénye a tablóképek színessége volt. A sötét, tragikus tónusú alaptörténetet nagyszerűen ellenpontozta a cigánysereg dinamikus, színpompás jelenléte. Amikor megszólalt az opera egyik legismertebb tétele, a híres Cigánykórus (Anvil Chorus), a dallamon túl a mozgalmas színpadi forgatagnak is köszönhetően az este egyik legfelejthetetlenebb pillanatát élhettük át.
Egy ilyen szabadtéri operabemutató igazi gerincét természetesen a zenei megvalósítás és a szereposztás adja, a Margitsziget pedig idén nemzetközi rangú gárdát vonultatott fel. A címszerepben (Manrico, a trubadúr) a világhírű azerbajdzsáni drámai tenor, Yusif Eyvazov mutatkozott be a margitszigeti közönségnek. Eyvazov fémes, erőteljes, igazi olaszos tónusú hangja és magabiztos magas regisztere könnyedén betöltötte a hatalmas teret, Manrico karakterében pedig egyszerre tudta felmutatni a forrófejű katonát és a gyengéd szerelmest. Partnereként, Leonora szerepében a kor egyik legkeresettebb drámai szopránja, Elena Stikhina tündökölt. Stikhina hangjának ragyogása és kifogástalan technikája elképesztő drámai kifejezőerővel párosult – áriái a nyári éjszakában igazi katartikus pillanatokat szereztek.
A cselekmény központi alakját, a lelkileg meghasonlott, bosszúszomjas cigány asszonyt, Azucenát a temesvári születésű Kutasi Judit formálta meg. A kiváló magyar mezzoszoprán sötét tónusú, zengő hangjával és erőteljes színpadi jelenlétével a produkció egyik leghitelesebb, legmegrázóbb alakítását nyújtotta. Játéka mögött felsejlett a tragikus ember sorsa, akit a múlt sebei és a bosszúvágy hajszol a katasztrófa felé. A szerelmi vetélytárs, Luna gróf szerepében Bogdan Baciu baritonja elegánsan és szilárd drámai éllel szólalt meg, míg a kisebb szerepekben Kovács István (Ferrando), Heiter Melinda (Ines) és Ujvári Gergely (Ruiz) is méltó partnerei voltak a nemzetközi sztárgárdának. A Nemzeti Filharmonikus Zenekart Halász Péter karmester dirigálta.
A Margitszigeti Színház A trubadúr bemutatójával ismét bebizonyította, hogy a szabadtéri operajátszás nem jelenthet kompromisszumot a művészi minőségben. Az előadás nemcsak a vájt fülű operabarátoknak nyújtott zenei csemegét, hanem a fiatalabbak és a műfajjal még csak ismerkedők számára is életre szóló vizuális és akusztikus élményt adott.
Amikor elhangzottak az operaremek záróakkordjai, nemcsak egy megrázó családi dráma emlékével, hanem a nyári ég alatt felcsendülő nagyzenekar és az emberi énekhangok csodájával gazdagodva sétálhattunk ki a Margitsziget fái alá.
