Egy forradalom emlékezete

Még a köveit is elhordták 
A Bastille erőd építését még a százéves háború alatt rendelte el V. Károly francia király 1369-ben. A nyolctornyú épület, amelyet várárok vett körül, később vált csak börtönné, ahová kezdetben előkelő politikai foglyokat zártak, majd köztörvényes bűnözők is raboskodtak a falai között. Annak ellenére, hogy kifejezetten kényelmes, „luxus” börtönnek számított a többi francia tömlöchöz képest, igencsak rossz hírnek örvendett, ami az épületet övező titokzatosság számlájára írható. Olyan embereket hurcoltak ugyanis ide, akiket királyi elfogatóparancs alapján tartóztattak le, ők az esetek többségében sem a letartóztatásuk okát, sem pedig a szabadulásának a várható idejét nem ismerték. 

Az ország már régóta forrongott, mert a háborúskodás és a fényűző udvartartás felemésztette a bevételeket, az egyszerű nép nyomorgott, ám a forradalom kitöréséhez a döntő lökést az adta, hogy XVI. Lajos király július elején csapatokat vont össze Párizs körül. A feldühödött emberek július 14-én reggel megrohamozták az Invalidusok Házát, ahonnan 32 ezer puskát vittek el. Hogy ezekhez lőszert szerezzenek, elindultak az önkényuralom gyűlölt jelképe, a Bastille felé, ahová a király emberei 250 hordónyi puskaport szállítottak át az állami raktárból napokkal korábban, mivel tárolásukhoz biztonságosabbnak ítélték meg a magas falú börtönt. 

Bár a Bastille a bevételekor már szinte üresen állt – mindössze hét idős ember raboskodott benne –, ostroma rendkívül fontos, szimbolikus eseménye lett a francia forradalomnak, mert a polgárok az abszolút monarchia hosszú uralmának megdöntését látták benne. Az épületet egy éven belül, tégláról téglára lebontották, köveiből pedig a szemfüles vállalkozó, Pierre-François Palloy műhelyében emlékszobrocskák és -plakettek készültek, amiket aztán jó pénzért árusítottak. 

Légiparádé és tűzijáték 
A Bastille-napi mulatság hagyományosan már a július 14-ét megelőző este elkezdődik. A franciák díszes partikra és bálokba sietnek, majd a párizsiak másnap reggel repülőgépek zajára ébrednek. A nagy napon pilóták hódítják meg a főváros egét, kék, fehér, piros csíkot húzva maguk után. Ezután veszi kezdetét a világ legnagyobb és legrégebbi katonai parádéja, amelynek során több ezer katona, rendőr, tűzoltó és lovas rendőr vonul végig a Champs-Élysées-n. A felvonulást a köztársasági elnök, a miniszterelnök, a kormány tagjai, a szenátus és a nemzetgyűlés elnöke, valamint a Franciaországba akkreditált nagykövetek, esetenként külföldi államfők is megtekintik. A Pat­rouille de France repülőgépeinek bemutatója után a különböző katonai alakulatok vonulnak fel a híres sugárúton, és köszöntik az államfőt, valamint a végrehajtó és törvényhozó hatalom képviselőit. A népszerű eseményről azok sem maradnak le, akik nem mennek ki a térre, ugyanis azt élőben közvetíti a televízió. 

Az ünnep alkalmából ingyenes klasszikus koncerteket tartanak a Panthéonban, valamint belépőt biztosítanak a Louvre-ba is. Ahogy hűvösödik a nyári nap, a párizsiak kilátogatnak a Jardins du Tro­ca­deróba, ahonnan tökéletes kilátás nyílik az Eiffel-torony mögötti piros, fehér és kék tűzijátékra. Ám még ekkor sem ér véget az ünneplés, a tűzijáték fináléja után párizsiak és az odalátogatók a hagyományos Bals des Pompiers (Tűzoltóbál) rendezvények valamelyikére indulnak. Az adománygyűjtő bálokat a főváros különböző kerületeiben található tűzoltóállomásokon rendezik meg, az est folyamán befolyt pénzt pedig az ott dolgozók és családjaik támogatására fordítják. 

Egyszerű, de finom 
A Bastille-nap nemcsak a felszabadulás, de Franciaország híres kulináris örökségének ünnepe is egyben. Az utcai árusok és a helyi pékek különleges finomságokat készítenek, a frissen sült croissant-októl a pazar éclairekig mindent megkóstolhatunk. Bár az ünnepnaphoz nem társítanak speciális ételeket, sokan a régi falusi fogásokat készítik, ezzel tisztelegve a felkelés proletár jellege előtt. 

Az egyik legnépszerűbb egytálétel ilyenkor a francia Riviéra fővárosából, Nizzából származó ratatouille (fenti képünkön), amelyet régen a szegény emberek eledelének tartottak. A szakácsok órákig főzték lassú tűzön a maradék zöldségeket és zöldséghulladékot a fazékban, hogy a gazdag ízvilágú, sűrű zöldségragu finom legyen. Maga a szó is azt jelenti, kevert étel, a „rata” annyit tesz, mint „kaja”, a „touille” pedig „keverni”. Manapság már szó sincs arról, hogy a nincstelenek eledele lenne, Európa-szerte nagy népszerűségnek örvend, és a világ legjobb éttermeiben, gyakran borsos áron kerül terítékre. 
 

Csók lesz a jutalom
A júliusi programsorozat egyik legeredetibb fesztiválját a provence-i városban, Arles-ban rendezik. Itt a kirakodóvásárok, felvonulások és színházi előadások mellett egy különleges bikaviadalon is részt vehet az ember, ráadásul az úgynevezett Course Ca­­marguaise senki számára nem végződik tragikusan. A feszültség persze itt is garantált: a hófehér ruhát viselő férfiak, a raseteurök egy akadálypályán rohanva fárasztják ki a felajzott állatokat, ám ezután nem karddal, hanem puszta kézzel indulnak ellenük, hiszen a feladat az, hogy egy piros szalagot vegyenek ki az állat szarvai­ közül. A spanyol viadallal ellentétben a bikát soha nem ölik meg, sőt, itt ők a főszereplők. Az előadás végén felcsendül a Carmen zenéje, a nézők felállva tapsolnak, végül díjazzák a legjobb bikát, illetve farmot is, ahonnan a jószág érkezett. És hogy mi a legtehetségesebb raseteur jutalma? A fődíj mellé csókot kap attól a lánytól, akit az ünnepnapra Arles királynévá koronáznak.