Külvilág
Amerikai tulajdonba került a törcsvári „Drakula-kastély”

Miközben Amerika a függetlenségének 250. évfordulójára készül, egy friss kutatás azt mutatja, hogy a lakosság jelentős része már nem hisz a hagyományos amerikai értékek egyik alappillérében, a kemény munkával elérhető felemelkedésben.

Az Egyesült Államok polgárainak mintegy harmada gondolja változatlanul érvényesnek az úgynevezett „amerikai álmot”, vagyis azt, hogy kemény munka révén az ember képes előrejutni – derül ki a hétfőn kiadott AP-NORC országos közvélemény-kutatásból.
Az Egyesült Államok függetlenségének közelgő 250. évfordulója előtt készített nagyszabású felmérés szerint a fiatalabbak kevésbé hisznek az „amerikai álomban”, és a politikai táborok között is komoly a véleménykülönbség: míg a republikánus szavazók úgy gondolják, hogy aki az Egyesült Államokban keményen dolgozik, az ma is előre tud lépni, addig a demokraták ezt nem gondolják érvényesnek.
Külvilág

Összességében a megkérdezettek bő egyharmada (34 százalék) szerint az „amerikai álom” ma is érvényes, míg mintegy fele (51 százalék) úgy gondolja, hogy valaha igaz volt, de ma már nem érvényes.
A demokraták kevesebb mint egyötöde (17 százalék), a republikánusoknak jóval több mint a fele (57 százalék) hisz a kemény munka eredményességében, a független szavazóknak pedig mintegy egynegyede gondolja így.
Az AP hírügynökség megbízásából a NORC társadalomkutató központ által áprilisban készített felmérésből az is kiderül, hogy az idősebb megkérdezettek jóval nagyobb arányban gondolják az amerikai identitás részének az „amerikai álmot”:
a 60 év felettiek csaknem négyötöde (79 százalék) hisz a kemény munka eredményében, addig a 18–29 év közöttieknek csak az 58 százaléka.
Azzal az állítással, hogy a „demokratikusan megválasztott kormányzat fontos az Egyesült Államok mint nemzet identitása számára”, az amerikaiak pontosan kétharmada ért egyet. Ezen belül a 18–29 évesek fele (51 százalék), a 60 év felettieknek pedig a négyötöde (81 százalék) gondolkozik így.
A társadalmi élet számos további elemét is érintő, átfogó közvélemény-kutatás adatait idén április közepén rögzítették csaknem háromezer amerikai állampolgár megkérdezésével.