Hat műholddal startolt a japán H3 rakéta
Japánban pénteken sikeresen felbocsátottak egy H3 típusú hordozórakétát hat műholddal a fedélzetén, köztük egy francia műholddal – derült ki a Japán Űrügynökség (JAXA) által élőben közvetített felvételekből.

Az egyik pályára állítandó műhold a Bro-22, egy tengeri megfigyelő eszköz volt, amelyet a francia Unseenlabs nevű start-up cég tervezett. A nyugat-franciaországi, rennes-i székhelyű vállalatot tizenegy éve alapította két testvér. Az általuk fejlesztett, a hajók tengeri megfigyelésére alkalmas rendszer rádiófrekvenciás jeleket észlel, és ez alapján állapítja meg a hajók helyét.
A H3 által szállított többi műholdat egyetemek és vállalatok fejlesztették ki, és ezek közül az egyik űrszemétbefogási technológia kipróbálására szolgál
– számolt be a JAXA.
A mostani rakétaindítás az első a tavaly decemberi kudarc óta: akkor nem sikerült pályára állítani egy helymeghatározó műholdat, mert a hordozórakéta egyik hajtóműve idő előtt leállt.
Japán, más országokhoz hasonlóan, saját rakéták fejlesztésével kívánja erősíteni versenyképességét az űriparban.