Kutyapostás, aki cicapostás is

„Ha megszelídítesz, felelősséggel tartozol irántam”

A legjobb, ha a Kutyapostás, felfedve igaz valóját, elárulja: ő bizony Cicapostás is. Jó, hát leginkább magánidejében – miközben közfeladatát, a Kutyapostát soha nem hanyagolná el, legyen erre bizonyíték, hogy ez a mostani, éppen a 900.(!) Kutyaposta –, hiszen magánidejében egy trikolór négylábú, bizonyos Rézike várja haza. (Saját kutyám már évek óta nincs, szerencsére Zoéka, lányom kutyája gyakran napközisként édesíti napjaimat.)

Szóval Rézike. Úgy került hozzánk, hogy házat vettünk, melyhez négy macska is járt, holott a tulaj megígérte, magával viszi őket. De nem vitte. Így hát megkezdtük közös életünket Rézikével, Tigrissel, Mircivel és Danival. No és Si­monkával, aki történetesen egy berni pásztor volt, s aki a macsekok szerencséjére, szerette a nyávogó bandát.

A cicák élete, megérkeztünkig, mondhatni, sanyarú volt. Az, hogy nem volt házuk, hogy egy düledező fészer betonaljára menekülhettek kánikulában és fagyban, az, hogy négyen egyetlen, soha ki nem mosott tányérba kaptak valami tejes moslékot – még hagyján. A legszörnyűbb, hogy még nevük sem volt! Én lettem a névadó szülő, s építettem nekik egy négylakásos társasházat.

Múltak az évek. A barátkozás nehezen ment; érdekes módon Simonkát jobban kedvelték, mint engem. Az aprócska Mirci – a legkisebb és leggyávább – sétálni járt velünk; s ha egy kerítés mögül fenyegetően rámordult egy macska, odaállt Simonka mellé: gyere, ha mersz. Rézi pedig, felmászva Si­monka hátára, jó macskaszokás szerint tapasztott.

Múltak az évek. Hárman meghaltak, Rézike egyedül maradt. Tulajdonképpen akkor figyelt fel rám, addig ugyanis csak Tigrist tekintette barátjának. Óvatosan, aztán egyre gyakrabban kezdett bemerészkedni a házba: kinti/benti macska lett. Nagy áttörés volt, amikor először hajlandó volt bent aludni, persze télen azért elég hamar rájött, hogy jobb a lakásban, mint a kinti hófúvásban. Még később arra is rájött, hogy mellettem, az ágyban még jobban esik az alvás, hiszen ahhoz simogatás is dukál. (Én simogatom, ő dorombol, mire én elalszom, mire ő megkarmol, esetenként megharap a folytatásért…)

Most, míg írom a Cicapostát, itt alszik kedvenc helyén, a fotelom alatt. Aminek a kárpitját egyébként mindkét oldalán szépen kicikcakkozta, amikor felágaskodik egy kis simogatásért. És hát állandóan felágaskodik…

Rézike a szomszédok szerint az idén húszéves. Én meg boldog vagyok, hogy a barátjává fogadott.