Apa, szeretnék halat! – óhajtotta a kislányunk. Mit tesz ilyenkor egy szülő? Egy ideig hárítja a kérést, majd kötélnek áll. Elkezdtünk utánanézni, hogy milyen halat vegyünk, majd engedve az eladó ajánlatának, a sziámi harcoshal (Betta splendens) mellett döntöttünk. Nem tűnt rossz választásnak: színes, érdekes az alakja, különleges a viselkedése, s még a latin neve is hangzatos. Megtudtuk, hogy saját fajtájuk hímjeiből többet nem javasolt egy akváriumban tartani, mert – a nevük is utal rá – élet-halál harcra képesek. A hímet a nősténnyel sem szabad „összezárni” huzamosabb ideig, mert folyamatosan stressz alatt tarthatja a párját.
No, megegyeztünk egy szép kis bettában. Kiválasztottuk az akváriumot, és igyekeztünk odafigyelni a tartásra vonatkozó intelmekre, az elsőre egyszerűnek tűnő elvárt életkörülményekre: legyen megfelelő a víz hőmérséklete, ne etessük túl, de ne is haljon éhen. Azt azonban nem egyeztettük, hogy ki eteti majd a család új kedvencét. Eltelt néhány hét, és az egyik reggelen már a kimúlt állatot láttuk viszont a vízben. Azt mégsem mondhattuk el a gyermeknek, hogy mától nincs hal. Akkor jött a szülői „leleményesség”: titkon kora reggel az utunk a legkorábban nyitó állatkereskedéshez vezetett, és hamarosan már egy másik betta úszkált az akváriumban. A későn ébredő gyermek pedig megállapította, hogy más a színe. Persze, kislányom, ezek olyan színváltoztatós halak, időnként más a külsejük – érkezett a füllentés. Ebben maradtunk, mígnem ez a hal is – minden bizonnyal – a „gondos” túletetés áldozata lett. Lányunknak ezután pedig már őszintén elmondtuk a korábbi hetek történéseit, tapasztalatait. Megtanultuk, hogy kisállatot csak akkor érdemes a környezetünkben tartani, ha megfelelőképpen tudunk gondoskodni róla.
A legközelebbi háziállatokkal már gyakorlottabbak voltunk. Kutyákkal nőttünk fel, ismertük a tartási körülményeiket, így a puli – mivel sosem vált túletetés vagy éheztetés áldozata – hosszú évekre a család kedvence lett. Majd évekkel később már a kerti kis tóban úszkáltak, átteleltek, és ma is ott élnek az édesvízi halak. Pedig rájuk nemcsak az emberi tényezők, hanem a kertben megjelenő ragadozók is veszélyesek. De ez már egy másik történet, amint az is, mi történik a görög teknőssel, ha a páncélja tetejére fordul…