Szeretetteljes szelídséggel

Amióta az eszemet tudom, német juhászkutyát tartottunk. Okossága, taníthatósága, kedvessége miatt a családunk évtizedeken át hű maradt ehhez a kutyafajtához. Boksziról – aki nevét a fekete, bokszos pofájáról kapta – nem sokra emlékszem. Arra igen, hogy amikor édesapámék krumplit főztek a disznónak nagy katlanban, addig ugatott, amíg nem kapott belőle. 16 éves korában a kertünk végében lévő erdő alján temettük el őt. Ekkor hoztuk a házhoz Alexet, aki rendőrkutyaszülőktől származott. Szerettünk vele játszani, de nem volt egy gyermekbarát eb. Egyszer rám is támadt, amikor édesanya odaadta neki a csontot, és én óvatlanul meg akartam volna simogatni. Párzási időszakban elkóborolt, s végül az lett a veszte, hogy elütötte egy autó – ezt persze a szüleink csak évekkel később árulták el nekünk. A történtek után egy ideig nem volt kutyánk, de üresnek éreztük nélküle az otthonunkat. 

Az új házikedvencet, Lobót megbízható tenyészetből vettük, díjnyertes szülőktől. Imádtunk vele foglalkozni. Ő lett a legjobb játszótársunk. Megtanítottuk, hogy a veteményesben csak a barázdákban közlekedjen, ugassa meg az erdő fái között átsurranó vadakat, és kergesse el a macskákat a portáról – ez utóbbi, mivel egyszer anya talált egyet elásva a virágoskertben, talán túlzottan is jól sikerült. Soha jobb kutyánk nem volt még: szelíden tűrte, hogy a nyári melegben a sóderben nyakig betemessük; engedte, hogy talicskába tegyük és toljuk őt az udvarban. Hatalmas bújócskákat rendeztünk vele. Lehuppantunk a teraszról, és így nyertünk egy kis előnyt. Csak akkor kellett stratégiát változtatnunk, amikor megtanult ő is ugyanott leugrani. Feljárt az emeleten lévő hátsó teraszra is, ami a konyhából nyílt, és az apró vas lépcsőkön le is szaladt. Ha bú nyomta szívem, leültem mellé, és ő megértően­ hallgatott. Amikor pedig mama meghalt, és anya sokat sírt miatta, Lobó a fejét az ölébe hajtotta, mintha értette volna a fájdalmát. A szófogadó kutya sosem merészkedett ki a kapun túlra. Egy nap mégis elszökött. Hetekig jártuk a falut utána, de végül nem került meg. 

Családanyaként egyértelmű volt számomra, hogy német juhászkutyát hozok a házhoz. És Konor szeretetteljes szelídségével minden eddigi elődjét felülmúlja…