Pizote és a lekváros kenyér

Costa Ricán, a bérelt házunk teraszán ültem, a távolban bőgőmajmok hívták egymást. Épp beleharaptam volna a lekváros kenyerembe, amikor a bokor megmozdult a mangófa alatt. Előbukkant egy hosszú, gyűrűs farok. Végül megjelent a gazdája is, az ormányos­medve, vagy ahogy a helyiek nevezik, pizote. Megállt a terasz lépcsője előtt, és rám nézett, tekintete egyszerre volt számító és kíváncsi. Innen is jól láttam, ahogy a hosszú, hajlékony ormánya meg-megremegett a levegőben, a lekvár édes illatát próbálta beazonosítani. 
Az ormányosmedve Közép-Amerika ikonikus emlőse. Az orra rendkívül mozgékony, izmos testrész, egyszerre szaglószerv és ásó, a segítségével a pizote rovarokat, gyíkokat, tojásokat, gyümölcsöket kutat fel az avarban. A példány, amely előttem állt, valószínűleg hím lehetett. Ugyanis míg a nőstények és kölykeik 10–30 fős kommunákban élnek, addig a kifejlett hímek többnyire magányos vándorok. 

Új kis barátom, láthatólag egyáltalán nem félt. Pontosan tudta, hogy a terasz egy újabb táplálékforrás lehet. Halkan vártam, mit fog csinálni. Lassan közelebb lépett, a karmaival óvatosan megkapaszkodott a lépcső szélén. A coatik köztudottan kiváló problémamegoldók: rajta kaptam már őket én magam is, ahogy a kert végében felborogatták a kukákat, vagy ügyesen kinyitottak egy lazán záródó fedőt. Most a tekintete a kezemben tartott kenyérre szegeződött. Szinte láttam, ahogy számol, milyen távolságban van az élelem, milyen sebességre van ehhez szüksége, és vajon mennyi az én reakcióidőm. 

– Ne is próbáld – mondtam félhangosan, nevetve, és letettem a kenyeret a tányérra. A hangomra megtorpant, majd oldalra billentette a fejét. Az ormánya megnyúlt a levegőt szimatolva, majd egy gyors, szinte táncszerű lépéssel közelebb ugrott. A mancsa már az asztal peremén volt, a lekváros kenyér veszélybe került. Letörtem egy apró darabot, és a lába elé dobtam. Az ormányosmedve azonnal reagált, egyetlen villámgyors mozdulattal felkapta, majd hátraugrott, és néhány méterre tőlem, biztonságos távolságban behabzsolta a falatot. Miután végzett, még egyszer visszanézett, majd eltűnt a zöld sűrűségben. Beleharaptam a kenyerembe, de jól tudtam, holnap reggel pontban ugyanebben az időpontban a coati újra jönni fog, hogy együtt reggelizzünk.