Csak az idő változott

„…kisebb falopásokra igen hajlandók: – az erdei fa lopása oly ügyes mesterségek közé tartozik, hogy az ember csodálkozik azon ügyességen, mikép gyakran a legmagasabb hegyről, – épen  arról, melyre a felügyelők legkevesebb gondot fordítanak, biztosságban gondolván fájukat, – szekérszámra hordják illetőleg lopják az ölfát.”
Az idézet 1868-ból Heves és Külső Szolnok vármegyénk leírásából való, de – nyelvezetét leszámítva – akár napjainkban is papírra vethették volna. Különösen a téli hónapokban kerül újból és újból napirendre a „drámai méretű” falopások ügye. Mégsem képes – gyanítom, inkább nem akar vagy nem mer – úrrá lenni rajta a társadalom. E sorok szerzője nem ért ugyan egyet a megélhetési bűnözés fogalmával, de az egész erdőket letaroló falopások már üzleti jelleget öltöttek. A jelenség évszázados, megoldatlansága ugyanúgy, kiváltó oka pedig végeredményben a szegénység. Utóbbi a mai magyar vidék és falvaink legnagyobb gondjai közé tartozik.
„A magyar kérdés immár borzalmasan leegyszerűsödött: országot akarunk-e, vagy gyarmatot?”
A dilemmát a népi írókhoz sorolt Féja Géza veti fel a Válasz című folyóirat 1935. évi egyik számában. Napjainkban a nemzetek fölötti globalizáció világában is gyakran hallani, olvasni hasonló kételyeket. Emlékeztetőül néhány felirat, főként a földdel kapcsolatos demonstrációkról: A magyar föld nem eladó! Nem leszünk cselédek a saját hazánkban!
„Az új népzenei és néptánc-mozgalomban hallatlan vitalitás van: integrálni tudta az erdélyi magyar népi kultúrát a magyarországi modern városi kultúrába. Ez olyan teljesítmény, ami tizenöt évvel ezelőtt hihetetlennek tűnt volna.”
A táncházmozgalomról szóló fejezetben nyilatkozik így 1986-ban Olsvai Imre. A hetvenes évek elején a városban élő, de többnyire falusi gyökerekkel rendelkező fiatalok – ösztönös vagy tudatos lázadásból – fordultak a népi-nemzeti sajátosságok felé. A hagyomány a modern korban is tovább él, igaz, a falvakban már nem vagy alig létező kultúrát ápolnak az amatőr és profi népi együttesekben. A táncházmozgalom országszerte változatlanul népszerű.
„Gyökeresen megváltoztak a földbirtok- és tulajdonviszonyok a parasztság dolgozó rétegei javára. A felszabadulás előtt az ország közel felén gazdálkodó nagybirtokosok földje és felszerelése a dolgozó parasztság kezébe került. A föld azoké lett, akik megművelik.”
Az idősebbek számára jól ismert fordulatok a Kádár-korszak MSZMP-határozataiból valók. Az ezeréves per, az igazságtalan földbirtok-politika végére tett pontot az 1945. évi földosztás. Legalábbis akkor ezt hirdették, ám a XX. században még kétszer cserélt gazdát a termőföld. A szövetkezetesítés, majd a paraszti sérelmek orvoslásának jegyében a rendszerváltást követően. A mindenkori politikai berendezkedést kiszolgáló változások azonban a legkevésbé sem hozták meg a társadalmi békét. Az elaprózott, jórészt bérletben hasznosított földtulajdon rendezése nélkül századunkban sem léphet előre a mezőgazdaság. A földkérdés azonban manapság ugyanúgy a politika fogságában van, mint korábban mindig. Némelyek tiltakoznak – ám úgy tűnik, hiába – a téeszalapú tőkés nagybirtokok térnyerése miatt. Mások a feltartóztathatatlan folyamatot a nemzetközi versenyképesség elengedhetetlen elemének tartják.
„A kormány tudja, hogy Magyarország túlságosan kicsi ahhoz, hogy két országnak jusson hely benne. (...) a leszakadt régiók előbb Magyarországhoz csatlakozzanak, s majd utána az Európai Unióhoz.” – hirdette Orbán Viktor 1998. július 2­án elhangzott programbeszédében.
„Nem hiszek a két Magyarország hamis víziójában: nincs kettő, csak egy. Nem tűrjük a vidék és Budapest, falu és város szembeállítását.” – fogalmazott 2004. szeptember 29-i nyilatkozatában Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnökök programbeszédeiből közölt válogatás egészen Széll Kálmán 1899. évi megnyilatkozásától kezdve sorra veszi a mindenkori miniszterelnököknek a parasztságról, a földről, a faluról és a vidékről hirdetett nézeteit. Lényegi különbség alig van közöttük, ha csak annyi nem, hogy a mezőgazdaság szerepének csökkenésével mind kevesebb szó esik az említett témákról. Az Orbán-, illetve a második Gyurcsány-kormány fenti megállapításaiból pedig következtetni lehet Magyarország végletes gazdasági és politikai megosztottságára is.