„Használni akartam, nem tündökölni!”

Dr. Vajda Mária, a nemzetközi hírnévnek örvendő néprajzkutató, a Debreceni Déri Múzeum főmuzeológusa, a hortobágyi pásztorok nagykövete, Balmazújváros díszpolgára, számtalan könyv és több száz tanulmány, monográfia szerzője, 35 esztendeje él a hivatásának. Ha valaki, akkor ő elmondhatja magáról: mindent a saját erejéből ért el – a hozzá állhatatosan  hű vidéki embereknek köszönhetően.

Vajdai Mária Budapesten született, de falun nevelkedett, s mindig debreceni diák szeretett volna lenni.Ötödéves történelem-földrajz-néprajz szakos egyetemi hallgató volt, amikor a hajdú-bihari Balmazújvárosra került, s ott rögtön múzeumigazgató lett. Azt mondja, az Úrtól kapott szolgálatnak, elhivatottságnak és a szerencséjének köszönheti, hogy élete egyik legszebb munkája már fiatalon rátalált.. A „Hol a világ közepe” című könyve – egyben doktori disszertációja –, majd a színpadi bemutatók meghozták számára az ismertséget. Művében a balmazújvárosi parasztemberek szerelmi életéről ír, mely kutatómunkájának köszönhetően kendőzetlenül tárhatta fel a falusi emberek minden olyan szokását, ami a párkapcsolatukban, a szerelmi életükben, napi életükben meghatározó volt.

– Amikor hallgattam az időseket, akik hetvenévesen is olyan szerelmesek tudtak lenni, mint 30-40 éves korukban, rájöttem, hogy a testi és a lelki szerelem nem függ az életkortól.

„Energiadús” géneket örökölt a szüleitől, ráadásul a munkája a hobbija is egyben, így em érzi megerőltetőnek, ha éjt nappallá téve alkot, kutat, tanít, kiállításokat szervez-rendez-megnyit. Számára az a boldogság, amikor járja a vidéket. Ahol Vajda Mária megjelenik, eltűnik a szomorúság, a panaszkodás. Tanítványai, a Debreceni Egyetem hallgatói, nem csak a tanárukat, de közvetlen és bölcs barátjukat is tisztelik benne – aki mellesleg szívesen tekintgetett hajdanában a színészi és a riporteri pálya felé is, de lecövekelt eredeti hivatásánál, s lett egyszerre tudós és művészlélek.

Hogy kire és mire a legbüszkébb? A gyermekei mellett arra, hogy tisztességgel éli az életét. S bármennyit is dolgozik, boldog feleség és családanya, aki vallja a bibliai tanítást: Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel

– A gyerekeimtől is képes vagyok bocsánatot kérni, ha fáradtságomban türelmetlenebbnek bizonyultam. Csak a tiszta szóban, az egyenes beszédben és cselekedetben hiszek. „Használni akartam, nem tündökölni!” – vallom ma is. Érzem az emberek szeretetét, ragaszkodását, tiszteletét Magyarországtól Erdélyen át Amerikáig, még sem vagyok elégedett magammal. Hogy miért? – kérdezi tűnődve. – Talán, mert a Ratkó -korszak gyermekeként a tudatalattimba ivódott:: örökké bizonyítanom kell. Nem görcsösen, hanem örömmel és alázattal. Ettől feltöltődöm, s számtalan tervvel a fejemben, minden új nap elé új reményekkel nézek. Jövőre szeretném kiadni Soós Imréről, a zseniális színészről írt monográfiámat. De addig még számos gyönyörű ünnep, népszokás elébe nézünk, aminek jó lenne minden percét szeretetben és lelki békében megélnünk.