Ahol fabatkát ér a jövő

Büszkén mutatja portájukat – ami öt éve még romhalmaz volt – az 55 éves férfi, egykor országos ifi aranyérmes, válogatott kerettag. „Másfél millióért vettük, apósom majd gutát kapott a láttán – meséli. – Hogy miért Abod? Mert a tésztaüzemünkbe innét hordták be a tojásokat. Többször járt nálunk a falu korábbi polgármestere, Zsemkó József is. Folyton nyaggatott, nézzek szét a csodaszép faluban; mikor először kijöttem, nem fogott meg. Nincs folyója, pedig nekem víkendházam, csónakom van a Tiszán! Aztán ismét kicsalt, és felvitt a környező dombokra. A látványtól lúdbőrzött a karom. Éjjel a tájról álmodtam és arról, hogy kéne itt venni egy házat. Az egyből több lett, de romokban. Csak a kapunkkal szembeni nyitott forrás tűnt értékesnek, mert vizétől állítólag száz évig élnek az emberek.”

A szakmája szerint szobafestő férfi korábban a miskolci ingatlankezelőnél sok mindent kitanult, aminek Abodon vette igazán hasznát. Burkolt, vakolt, ácsolt, faragott, de segítettek a dzsúdós barátok is. Az utcafronti házat olyan hamar rendbe tették, hogy összecsődült a fél falu! Ez most a tájház, vagyis „néprajzi tárlat”, melynek tárgyait Varga úr az évek során gyűjtögette. Plafonról lógó csizmák, ősi faláda, fa habverő, dunyhás parasztágy, cipészasztal, a szövés-fonás kellékei: van itt minden! A romos épületekből lett kézművesház, komfortos, szálláshely, egy nagy fogadóterem, melynek íves ablakain még nejlon zörög, mert a beüvegezés 850 ezerbe kerül, de majd erre is kerítenek pénzt. Meg a színpadteres, programjaival turistákat vonzó Kultúrpajtára is, LEADER-es pályázatból. Varga úr emiatt hozta létre az „Alkotó Kezek Közhasznú Egyesületet”.

– Áldás a LEADER meg a Csereháti Településszövetség, mert a tésztaüzemünk már alig hoz valamit – rakja elénk remek babgulyását a felesége. – István Marci fiunktól, aki keramikusnak tanul az iparművészetin, ellesett fortélyokat, és már kerámiákat is éget. Kisebbik fiunk, Andris ötvös lesz. Asszonylányunk közgazdász, ő a pályázati papírmunkákban segít. A párom hisz benne, hogy Abodon a turizmusé a jövő. Táborokkal, programokkal, táncházzal; dzsúdó­tanfolyamot is tervez iskolásoknak.

A házaspár szerint a helyiek örülnek az ittlétüknek. Tavaly olyan szüreti bált szerveztek, hogy csak! A nők ládafiákból ünnepi ruhába öltöztek, felkontyolták a hajukat, és nosztalgiáztak a múlton. Abod különben „amerikás falu”. A múlt század elején sokan kihajóztak Amerikába szerencsét próbálni. Juditka nemrég hallott „valakiről”, aki 18 milliót örökölt az államokból. Majd elájult, mikor jött az értesítés, fogalma se volt a kinti rokonairól.

– Abodnak a fiatalokért kell fennmaradnia – állítja Varga úr. – Megélnének a földekből is, ha nem a simlisek vásárolnák fel, és hagynák elgazosodni. Tele a vidék leszedetlen erdei gyümölccsel, gyógynövényekkel. Mi itt szeretnénk megöregedni, sokáig élni a forrásvíztől. Adok én magának egy kerámia fabatkát, magam készítettem. Ez a szerencsepénzünk, hiszen a falu jövője tettek nélkül fabatkát se ér!