Bolt, ahol nem kell fizetni

Küllemében kilóra árusító turkáló­boltra emlékeztet, ám jellegében egészen más a sárospataki üzlet. Létrejötte az idei árvíz miatt a városba tonnaszám érkező adományokhoz s egy csupa szív asszony megvalósult álmához kötődik.

Az egykori bérelszámoló, boltvezetői képzettségű Cserki Lászlóné régi vágya a szociá­lis csereberével működő üzlet. Behozzák a fölös ruhákat, háztartási és műszaki cikkeket, bútorokat. Cserébe pedig vagy visznek érte ingyen valamit, vagy azt sem. De aki sárospataki és semmije nincs, itt havonta fizetség nélkül juthat ruhákhoz, netán mosógéphez, ha éppen van belőle.

– Már régóta üresen álló háztartási boltra pályáztam az önkormányzatnál. Aros János polgármester segítségével sikerült – meséli Klárika, aki kockás füzetben, nevet-lakcímet felírva tartja nyilván az Adományház forgalmát. – A múlt hónapban 167-en hoztak, 717-en vittek. Ez jellemző arány mifelénk, hisz’ sokan minimálbérből élnek, a rezsit se tudják fizetni. Közmunkásként én is ennyit kapok a boltot a családsegítő szolgálattal közösen üzemeltető önkormányzattól. Az induló árukészlet az árvízkárosultak adományaiból és a megszűnt használtruha-boltomból jött össze, s igen hamar elfogyott. De zsákszámra jön az utánpótlás, szerencsére nagy a hátsó raktár. A forgalom néha akkora, hogy tízpercekre is kitehetem a „megtelt” táblát. A lányaim szerint amióta itt dolgozom, mintha újjászülettem volna.

A hamarosan babát szülő Gáspár Ramóna bébiholmikat keres, hamar talál is. Az idős néni, Hotykai Miklósné mindent megtapogat, ami meleg. Asszonylánya, Marika mellém csapódva lelkendezik: áldás ez a bolt a patakiaknak a mai nehéz világban. Szinte naponta bejár, eddig inkább hozott, mint vitt, pedig most éppen munkanélküli. A négygyerekes Budai Aranka hálálkodva távozik a kiscsizmával, mellénykével.

Teli zsákkal érkezik a nyolcgyerekes Gergácz Sándorné. A kölykök nőnek, mint gomba, folyton pótolni kell a ruháikat. A legidősebb 25, a legkisebb 5 éves, s Magdika mostanában egyedül neveli őket, mert a férje Zalában, az olajkutaknál dolgozik: – Hál’ Istennek, hogy van munkája! Szinte semmire nincs idő, mert a lurkók zöme iskolás, a nagylány szerencsére már dolgozik. Gyakran jövünk: hozunk és viszünk is – tudom meg.

– Pár napja a Jóban Rosszban tévésorozat egyik nővérkéje látogatott be – meséli a vezetőnő. – Két zsák ruhát hozott, megtetszett neki a bolt retrohangulata a sok régi használati tárggyal. A Máltai Szeretetszolgálat szakembere meg tapasztalatcserére jött ide a Dunántúlról. Nos, láthatta, hogy a szegénység egyfelől összehozza az embereket, másrészt az élet fonákja, hogy adakozóból is egykettőre válhat rászorult. Amúgy éppen támogatókat keresek, mert szeretnék egy ingyenes édességszekrényt a gyerekeknek, aztán bővíteném a bútorkészletünket, s elkelne egy tükrös próbafülke is. Ha már segítünk, adjuk meg a módját, nem?