Több kilométer rémálom

Sokan nem akarnak hinni a szemüknek, amikor Kerekegyháza és Fülöpháza között autóznak. A súlyos milliókból felújított összekötő úton egyszer csak lassítani kell, mert éles kanyar következik, ahol ráadásul megmaradt a régi, katasztrofális állapotú útszakasz.

LakóhelyemBorzák Tibor2011. 01. 27. csütörtök2011. 01. 27.

Kép: Kerekegyháza, 2011. január 14. Útépítés, kisajátítás. Fotó: Ujvári Sándor

Több kilométer rémálom
Kerekegyháza, 2011. január 14. Útépítés, kisajátítás. Fotó: Ujvári Sándor

Csodával egyenértékűnek tartják a kies felső-kiskunsági polgárok, hogy Fülöpháza és Kerekegyháza között végre európaivá varázsolták az út egy részét. A nyolc kilométer hosszú, feltűnően keskeny úton már kész életveszély volt autózni, a kerékpárosoknak is sok bosszúságot okozott a gödrök kerülgetése. Az örömbe azonban üröm vegyült: a nyolc kilométeres távolságból csak három és fél kilométeres szakasz újult meg, a többit úgy hagyták, kátyúk sokaságával borítva. De még ennél is meghökkentőbb, hogy a felújított út egy éles kanyarban egyszer csak „elfogy”, hogy aztán vagy 200 méter után ismét európai minőségben folytatódjék.

– Szégyenfolt – ismeri el Verosztáné Csorba Mónika kerekegyházi aljegyző, ám a beruházásról a szomszéd településen tudnak többet mondani, mert hozzájuk tartozik. Irány a szomszédvár!

– Tíz évig lobbiztunk ezért a beruházásért – kezdi Balogh József, Fülöpháza polgármestere, a térség országgyűlési képviselője. – Abban a bizonyos útkanyarban önkormányzati és osztatlan közös tulajdonban lévő földterületek vannak. A területszerzési folyamat során négyből egy tulajdonos nem fogadta el az ajánlatot, ezért azon a szakaszon nem történhetett meg a kisajátítás, majd az útszélesítés, sőt a kérdéses területre engedély hiányában be sem léphettek a munkások. Ezzel a viselkedéssel csúfosan sérült a közösségi érdek, több száz ember mindennapjai keseredtek meg.

– Nem én vagyok az érintett, hanem a szüleim, de mivel idősek, én intézkedem a nevükben – szögezi le elöljáróban a mobiltelefonon utolért hölgy, aki miatt most két település is dühöng, s aki tán épp ezért arra kér, ne írjuk le a nevét. – Semmiféle ajánlat nem érkezett, hiába is állítja az a budapesti ügyvéd, aki az eljárást lefolytatta. Szerinte nem vették át a szüleim a levelet, ezért személyesen kereste fel őket. Szerencsére egyiküket sem tudta rávenni, hogy fogadják el a szóban felkínált méltatlan összeget, ami egy fél gombóc fagyira lenne elég. Ezután a közigazgatási hivatalhoz fordultam.

– Vállalja a felelősséget a kialakult helyzet miatt?
– Én nem a kisajátítást ellenzem, hanem az eljárást. Annak kell vállalnia a következményeket, aki nem megfelelő módon végezte a munkáját. Szerintem az ügyvéd felelőssége, hogy az útépítés előbb fejeződött be, mint a vitánk. Komolytalannak tartottam a másik fél hozzáállását, panaszt tettem ellene. Ezután jött egy levél, melyben arról értesítették a szüleimet, hogy igazságügyi szakértő felértékelése alapján közlik majd az ajánlatukat. Ez már tisztességesebb magatartás, elfogadhatónak tartottuk. Majd kiderült, a felkínált összeg mégsem annyi, mint reméltük…

Közben befutottak a projekt gazdájának, a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nek a dokumentumai. A lényeg: 2010 augusztusában megkezdődött egy új kisajátítási eljárás, amely 2010. december 22-én vált jogerőssé, a terület értékét januárban kifizették a tulajdonosnak. Kiválasztották az új kivitelezőt is, s idén tavasszal megkezdődhet a 170 méteres szakasz építése.

Az asszony tisztában van azzal, hogy az egész „ügy” nem méltó egy uniós pályázathoz, de szüleinek méltányos eljárást akart kiharcolni. Most viszont kénytelenek voltak elfogadni az újólag felkínált összeget, amiből – hasonlatánál maradva – talán már egy egész gombóc fagyit is vehetnek...

Ezek is érdekelhetnek