Menő a lángálló kerámiaedény

Finomabbak az ételek, ha kerámia sütő-főző edényekben készülnek – emiatt az emberek kezdik újra felfedezni e konyhai kelléket. Erről már a Vidék íze magazinból is értesülhettünk, hiszen néhány ételt Légli Attila gusztusosan szép edényeiben főztek és sütöttek meg. Fazekasmester házigazdánk, aki szívélyesen kalauzolt végig bennünket műhelyében és bemutatóteremként működő fazekaslakában, nemcsak ezt árulta el, hanem azt is, hogy annak idején fekete kerámiával kezdte, mert ehhez kevesebb induló pénz kellett, ugyanakkor ennek az alkotómunkának is megvannak a maga szépségei. Ezekből is van néhány, de a legtöbb darab már fehér, elektromos kemencéből került ki, mert ezekre van nagyobb igény.

– Legnépszerűbbek a lángálló sütő-főző edények, van itt még ötvenliteres lakodalmas fazék is – mutatja Attila. Aztán készítek fagyálló, nagyméretű kerti edényeket, kézzel festett étkészleteket. Habán dísztárgyakat és kályhacsempéket is. Szerencsés vagyok, mert nincs a világon még egy ilyen nemzet, mint a magyar, amely ennyire változatos díszítésű és alakzatú népi- és polgári hagyományokkal rendelkezik. Ennyi fazekasközpont, mint nálunk, nincs sehol a környező országokban. Aki kíváncsi rá, betekinthet műhelyünk működésébe, megismerkedhet a kerámiakészítés fortélyaival és kedvére agyagozhat. Ha igény van rá, bentlakásos kerámiakészítő tanfolyamot is tudunk tartani gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

– Ahogy nézem ezeket a valóban gyönyörű tárgyakat, felfedezem nagyanyáim, dédanyáim étkészleteinek alakját, díszítéseit. Hogyan határozza el magát egy fiatalember, hogy ilyeneket készítsen?

– Szerintem genetikailag kódolt lehet bennem ez a mesterség, bár gazdász családba születtem. De sok olyan hatás ért kiskoromban, amelyek közrejátszottak döntésemben. Apám például gyűjtötte a régi edényeket, és hatással volt rám rajztanárom, Bagó Bertalan festőművész is. Amikor a győri bencés gimnáziumba kerültem, már tudtam, hogy fazekas leszek. Egy kaposvári szövetkezetben tanultam ki a mesterséget, majd dolgoztam egy téesz fazekas-melléküzemágában, de ott nem voltak sikerélményeim. Aztán a kilencvenes évek elején önálló lettem. Géza öcsém szintén ezt a mesterséget választotta, nálam volt tanuló, utána pedig együtt dolgoztunk tíz évig. A családi összefogásra jó példa, ahogy a mi kis vállalkozásunk működött, jól kiegészítettük egymást. Miután megnősült, különváltunk, és ő most már kézműves boraival is szép eredményeket ér el.

Ahhoz pedig, bátyjuktól, Ottótól kapott kedvet, aki az év bortermelője lett. Erre gondoltam, amikor a fazekasházból átmentünk a közeli majorságba, ahol Attila lakik, de vendégfogadóként is működik. Természetesen a vendégek megkóstolhatják a testvérek finom borait.

– Itt azokban az edényekben főzök, amiket én készítettem, és annak a cserépkályhának dőlhetnek neki az emberek, aminek a csempéit szintén én csináltam. Azért szeretem ezt a mesterséget, mert örömemet lelem benne, változatos, de nehéz munka, viszont maradandót tudok alkotni. Ez a majorság pedig csendes helyen, szép környezetben található. Ezért is várom ide azokat, akik szeretik az egyszerű falusi vendéglátást. Néhány kilométerre van Balatonboglár, gyönyörű szőlőhegyek és erdők övezik, tehát lehet innen szép kirándulásokat tenni.

Attila búcsúzóul elárulja álmát is. Azt tervezi, hogy a vendéglátáshoz szükséges élelmiszereket is megtermelik majd, tehát kertet fognak művelni, állatokat tartanak. Azt mondja, a majorság ugyanúgy önellátó lehetne, mint hajdan a parasztgazdaságok. Szerinte a földművelésben, a hagyományos élelmiszerek előállításában rejlik a vidéki emberek jövője is.