Cséppel hadarva

A lakhegyi, a zalabaksai, a gellénházai, az andráshidai, a vasboldogasszonyi, a nagykutasi hagyományőrzők mellett még Somogyból és Horvátországból is jöttek vetélkedni.

– A kis bandák négy, a nagy bandák nyolc kévét csépelnek – magyarázza a bírálók elnöke, Karamán József és elmondja azt is, milyen szempontok szerint értékelik a csapatok munkáját.

– A rozst mindig a legrosszabb földekre vetették, s a kévéket kalákában csépelték. Ütemesen, ritmusban mozdultak a cséphadarók, s hogy ebből ne essenek ki, dallal segítették. Az is nagyon fontos, hogy a kalászokból minden szemet kiverjenek, mert ha marad benne, a zsúptetőn az állatok megrágcsálják, és becsorog az eső.

Nem csoda, ha most is sokan bámulták a vászongatyás, lendületesen dolgozó cséphadarósokat, s gyűlt a rozsszem a szalmaszálak alatt. Amikor végeztek, az asszonynép lepte el a munkaterületet: elrakták a szalmát és összesöpörték a magot. Fonott vékába gyűjtötték, rostálták, kötényüket lengetve gerjesztettek szelet az átöntögetéses magtisztításhoz.

– Hej, de nehéz munka volt ez valamikor! – hallom, ahogy mögöttem két férfi beszélget. – Mi is csináltuk elégszer, mert zsúpos volt a házunk, és kellett a javításához a rozsszalma. Gyerekként magam is részt vettem benne, de leginkább a búzaaratásban dolgoztam. Hárman voltunk fiútestvérek, így mi raktuk a kötelet meg szedtük a markot.

– A ház megvan még?
– Már csak a telek – válaszolja Kovács József, aki Csácsbozsokon lakik. – Az sem a miénk. A zsúpos házat a múzeum nagyon meg akarta venni, mert illett volna ide. De apám nem adta. A helyét meg szoktam nézni, mert nem messze tőle van a telkünk. Ha lesz jövőre is cséplőverseny, bizony eljövök megnézni. És, szerintem, a fiataloknak sem árt, ha tudják, miből készül a zsúptető.

– Nem valami jó az idei rozs, mert apadtak a szemek, besültek a száraz, forró időben – mutatja a lakhegyi cséplőbanda egyik tagja, Kovács Vilmos. – Az a jó, ha hosszú szálú a szalma, azt lehet jól kötni. Úgy mondjuk, kettőzzük a szalmát, amit azután felkötnek a tetőszerkezetre.

– Kevés zsúpos fedél van már, pedig milyen jó hűs alatta a ház nyáron. Télen pedig jól tartja a meleget. Emlékszem, amikor volt már cséplőgép, félrekerültek a cséphadarók, a kévét odatartottuk a gépbe és lecsapattuk a fejét – meséli a vasboldogasszonyi csapatból Kálmán Imre.

A hagyományőrző összejövetelen kiderült az is, hogy manapság kevés rozst termelnek a gazdák, mert kiszorította azt a tritikalé, amely növény a rozs és a búza keresztezéséből született. Így az andráshidai hagyományőrzők az egyik helybeli termelőt kérték meg, hogy vessen már egy kis rozst a megyei versenyhez.

Amely nem fejeződhetett be úgy, ahogy eltervezték. Időközben megeredt az eső, s a megázott rozsszalma alkalmatlanná vált a zsúpkötéshez. Ezért a zsűri dolga a parasztételek bemutatójának szemlézésével be is fejeződött. Ebben a zalabaksaiak jeleskedtek babos-húsos káposztájukkal, szem-szájat ingerlő füstöltjeikkel, tökmagolajos krumplisalátájukkal. A cséphadarósok pedig a zsűri szerint mind első helyezettek lehettek volna. Halvány különbséggel végül első helyet szerzett a nagy bandákból a nagykutasi népdalosok csapata, a kis bandák közül pedig a gamási Gabonakör.