Fényember, a titokzatos

Így a fazekasét, aki önmagát nevezte csak ilyen egyszerűen, amúgy gyáralapító volt, újító lángelme és nagy titok ismerője. Zsolnay Vilmos sokat tudott életről, munkáról, tisztességről – és a fényről. A láthatóról, ami világhírű kerámiamázán, az eozinon ezerféle színben csillog, és a láthatatlanról is, ami 111 évvel a halála után sem tudott kialudni.

Ebből részesülhet most bárki, aki a felújított mauzóleumot megtekinti. Legjobb téli napfordulókor, december 21-én érkezni, mert ha havas a környék és süt a nap, akkor állítólag az eozin titka is feltárulhat.

Ehhez azonban el kell jutni a titkot őrző frigyládához, vagyis a mester szarkofágjához. Az útmutatás egyszerű: a Szent Grál középpontját kell keresni. S hogy a grál nem más, mint maga a mauzóleum, azt láthatja bárki, aki Pécs városát odafentről szemléli: a kegyhely alaprajza ugyanis kelyhet formáz. A talpánál, vagyis a félköríves bejárat két oldalán lefelé fordított fáklya: az elmúlás szimbóluma. Ám aki itt belép, sose adja fel a reményt: leselkednek ugyan az út mentén oroszlánok, összesen negyvenkettő, de pirogránitból készült valamennyi. Így kis kaptató után nagy valószínűséggel minden látogató fel fog érni a dombtetőre. Ott található a kegyeli kert és a mauzóleum neoromán templomot idéző, kör alakú épülete, föld alatti sírkamrájának középpontjában a szarkofággal. Tizenhárom évvel halála után – 1913. október 13-án, éjjel tizenegy órakor, telihold fényénél – ide temette újra a család Zsolnay Vilmos érckoporsóját. A kéklő kupoláról kerubok és aranyló csillagok őrzik a mester megvalósult álmát.

S mikor a nap a zeniten áll, úgy vetül a fény az eozin szarkofág keleti oldalának öttornyú mintázatára, hogy a fogékony szemlélő előtt teljes pompájában megjelenik a Zsolnay-eozin színkavalkádja – a mester halhatatlanságának a titka.