Jöjjön csak a nyóckerbe!

Talán nincs még egy olyan része az országnak, amellyel szemben annyi előítélet élne, mint a Józsefvárossal szemben. Romagettó, bűnözés, lepusztultság, munkanélküliség, félelem – megannyi sztereotípia él bennünk úgy általában a Józsefvárosról, még akkor is, ha soha nem tettük be oda a lábunkat.

Palotanegyed. Arisztokratikus magasságból kelünk útra. Ugyanis amikor a hírhedt 1838-as árvíz elmosta a Józsefvárost, a kavargó folyam visszavonultával adománygyűjtés és tudatos városfejlesztés kezdődött. Miután 1844-re itt épült fel az első magyar kőmúzeum, a nemesek körében divattá vált a Nemzeti köré építeni impozáns palotáikat.

– Még arra is kiterjedt a rendeletalkotók figyelme, hogy az építési költség húsz százalékát dekorációra kellett fordítani. Úgyhogy akad errefelé nemes állat bőréből készült tapéta is – magyarázza Baglyas Gyuri, a túra vezetője, aki a Bródy Sándor utcában nem hagyja, hogy szó nélkül elmenjünk az egyik ház erkélyének falára festett, egyetlen szabad téri Lotz Károly-freskó előtt. Mellette az első parlamentünk épülete áll, amelyet 1865-ben 3,5 hónap alatt épített fel háromezer mesterember.

Gyorstalpaló a stukkók nyelvéből. Gránátalma a termékenység jelképeként, nyitott könyvön bagoly áll, felette gyermekarc – ez volt itt a bábaképző. Odébb szőlőfürtök, indák árulkodnak Törleyék első rezidenciájáról. A Festetics-palota pazar tükörtermében bálok helyett mostanság esküvőket, díjátadókat rendeznek. Itt vehette át a 2007-től tematikus szociotúrákat szervező különc csapat, a Budapest Beyond Sightseeing is a Józsefvárosért díjat.

Pedig az ötletgazda Baglyas Gyuri nem innen, hanem Dunaföldvárról származik. Kispénzű szociálpolitikus egyetemistaként a párjával, Domján Manóval azért ebben a kerületben, a Diószeghy Sámuel utcában béreltek lakást, mert itt kaptak a legolcsóbban. Nemigen ismerték a környéket. Ám már az első este bebizonyosodott – mikor hazatérve rendőrök állták el a bejáratot, mert valakit bántalmaztak a környéken –, hogy a terjengő legendák nem alaptalanok… Mégis, ezek után mi marasztalta őket?!

– Egész egyszerűen itt dúlt az élet – emlékszik vissza honlapjukon vezetett naplójában a 26 éves Manó. – Kisfiúk rohangáltak körbe a gangon, a kis belső udvaron pingpongmeccs zajlott egy építkezésből idehurcolt deszkapalánkon, ütőként papucsok szolgáltak. Hagymás étel szaga áradt ki a nyitott ajtókon, egy versenytáncos cigány fiú pedig ütemenként tekerte vissza a kazettás magnóból bömbölő latinos dallamokat, hogy újravegyen egy lépéssort. Egy évig tetszett nekem ez az élet. Amikor elköltöztem, ráébredtem: a konszolidált, „normális” társadalom mennyivel hidegebb és magányosabb.

Túránk a pompából mindinkább a málló részhez ér. Csupán a Szentkirályi utca egyik kapualjába lépünk be – mégis mintha visszarepülnénk az időben. Omladozó vakolat, koszos falak, telis-tele lövedékek nyomaival. Járjuk az utcákat. Ott állt Irinyi János csődbe ment gyufagyára, amott meg az a dohos, romos társasház a Roma Parlament irodájának ad menedéket (no meg a lépcsőház mennyezetén Lotz freskójának!).

A Józsefvárosban 11 aktív kisebbségi önkormányzat működik. A valóság azonban ennél is színesebb! A kis varróműhely kirakatánál kiderül, mongol néni varrja a helyi cigányprímások mellényét, amelyet eredetileg magyar huszárok viseltek. A pizzéria egyiptomi, a fodrász meg afroamerikai. Errefelé könnyebben békére lelnek a különféle bevándorlók. Itt az emberek jobban tudják, mit jelent másnak lenni. Ahogy fokozatosan újítják fel a környéket, úgy a lakók is lassan kicserélődnek. Az utcalányok eltűntek, az elszegényedő cigányok kiszorulnak, egyre több fiatal, diplomás, értelmiségi család talál itt otthonra.

– A muzsikus cigányok maradnak. Magukat a cigányok arisztokráciájának tartják, s furcsa mód előítéletesebbek a beás és az oláh cigányokkal, mint a magyarok a romákkal szemben. Tisztességesen élnek, nevelik a gyermekeiket – mondja 30 éves sétavezetőnk, miközben szó szerint családlátogatásra visz minket Sárközi Cleó és felesége, Ilonka néni lakásába. Meglepődünk az ötleten, mire a válasz: egy kultúrát megismerni csakis az embereken keresztül lehetséges, ezért kell bekukkantanunk a színfalak mögé is.

Első ránézésre a szoba inkább giccsmúzeumnak tűnik a mű pálmafára aggatott műanyag csecsebecsékkel, a cirádás, serlegszerű kupákkal. A világjártas muzsikus férfi közben – teljes joggal! – azon kesereg, hogy veszni hagyjuk a zenei kultúránkat. Ők viszont érezhetően őrzik a sajátjukat. És innen nézve minden tárgynak helye és értéke van, számukra.

Gyuri szerint ma már a csapból is az folyik, hogy légy toleráns, elfogadó, nyitott. Aki kíváncsi, tehet egy lépést a kisebbségek felé. Például a nyóckerben. Eleinte külföldi turistáknak szánták a többféle szociotúrát, de szerencsére egyre több magyar jelentkezik. Ilyenek is, olyanok is.

– Volt, aki árpádsávos pólóban jött el a zsidó tematikájú túrára, ám a séta végére a legérdeklődőbb lett. És sajnos kalauzoltam már olyan iskolás csoportot, amelynek a kísérő tanára elvi okokra hivatkozva nem jött be a roma családhoz...