Aki tudja a hosszú élet titkát

Boldog gyermekkora volt, noha nehéz volna fölsorolni, hány helyen élt szüleivel és hányféle iskolába járt. Gimnazistaként a Miskolci Vasúti Sportegyesületben atletizált versenyszerűen. Imádta a síkfutást, de magasugrásban is jeleskedett. A foci is hamar magával ragadta, középiskolás kora óta Fradi-drukker, a ’30-as évek eleje óta tagja a Fradi Klubnak. A gimnázium harmadik évét Makón végezte, ahol erdőfelügyelő nagybátyjánál lakott. Itt annyira beleszerelmesedett az erdőbe és a természetbe, hogy érettségi után a Soproni Erdészeti Egyetemen tanult tovább. Szerencsés volt, mert amellett, hogy állandóan az erdőt járta, az egyetem másodosztályú focicsapatában játszott, jobbszélsőként.

– Miután megkaptam a diplomámat, úgy éreztem, az itteni tanároktól minden lehető tudást megkaptam. Vettem egy 350-es Zündappot, és beléptem a Magyar Királyi Autóklubba, hogy engedélyt kapjak külföldi utakra. Elkezdtem Európát járni, hogy felfedezzem az erdőket. Rengeteg külföldi erdésszel kerültem kapcsolatba, tőlük is sokat tanultam. Sokfelé jártam, de természeti szépségben Salzburg környéke volt rám a legnagyobb hatással – mondja a 102. évét taposó Palkó László, aki meglehetős frissességgel és élvezettel mesél életéről. – A sportért rajongtam, 1936-ban ott voltam a berlini olimpián. Amikor Csák Ibolya magasugró világcsúcsot ugrott, megkönnyeztem.

A történelem vihara Palkó Lászlót sem kímélte. A világháborúban súlyos sérülést szenvedett, 1954-ben pedig elítélték, politikai okok miatt. Nyolc év múlva szabadult. Nehezen találta a helyét, mígnem megint az erdőkben kötött ki. Az Erdért Vállalattól ment nyugdíjba:
– Soha nem akartam elmenni Magyarországról, az embernek mindent túl kell élnie – mondja kissé elmerengve. – Mindig szerettem a világot járni, még a ’60-as években elkezdtünk utazgatni a harmadik feleségemmel. Az Autóklub utat szervezett Dalmáciába. Emlékszem, egyik éjjel ellopták az első közös autónkat, egy Wartburgot. Műszakilag nem volt valami jó állapotban, lerobbant, másnap reggel nem messze a szállásunktól megtaláltuk. A biztosító azt mondta, ha az autó szakadékba zuhant volna, kifizetnék a kárt, de így nem kaptunk egy fillért sem. Azt nem tudtam meg, hogy nekünk is az autóban kellett volna-e ülnünk…

De a kellemetlenségek nem szegték Palkó László kedvét, évről évre új utakra indult. Kempingekben szálltak meg, sorra koptak el az autók alattuk:
– 1982-ben ronggyá áztunk a svájci hegyekben a nagy eső után. A feleségem bejelentette, nem hajlandó sátrazni, nem alszik többet a földön hálózsákban. Akkor beruháztunk egy sátras utánfutóra, de magával ragadott bennünket a modernizáció, három év múlva vettünk egy lakókocsit. Rögtön leautóztunk Portugáliába. Összeszámoltam, majd’ hárommillió kilométert vezettem életem során.

A ’70-es években belépett a Magyar Kemping Egyesületek Országos Szövetségébe, nemzetközi szinten is veteránnak számít. A 100. születésnapját közel száz barátja ünnepelte, mindnyájan a szövetség tagjai. Tavaly elutazott az Isztriára, az Adria Camping Rallyra, a kempingesek nemzetközi találkozójára. Az idén már nem volt ott, de nem rajta múlt, a felesége megbetegedett.

– Kempingesnek lenni maga a szabadság. Más kultúrákkal és emberekkel találkozni hatalmas élmény, azon túl, hogy egy-egy út alkalmával sokat tanulhatunk magunkról és a világról – foglalja össze filozófiáját a Dömsödön élő Palkó úr.

Persze fölteszem a banális kérdést: mi a hosszú élet titka? Gyermekkorában súlyos vérszegénységet állapítottak meg nála, kissé beteges volt. Az orvos azt ajánlotta a szüleinek, időnként itassanak meg fiukkal egy fél pohár tokaji aszút. Tízéves kora óta ápolja ezt a hagyományt, olykor kevéske konyakot is kortyol mellé. Míg porckorongsérvet nem kapott 82 évesen, rendszeresen futott és túrázott:
– El ne felejtsem, a humorérzék! Az nagyon fontos – teszi hozzá mosolyogva.