Ki az év diákja?

Mielőtt találkoztunk, utánanéztem ennek a sajátos neveléssel vagy éppen gyógyszerrel is kezelt gyerekbetegségnek, mely zömmel a fiúkat sújtja, s szerencsés esetben gyógyítható. Bálint, miközben keze-lába jár, saját szavaival jellemzi óvodás- és iskoláskori önmagát:

– Állandó mozgás- és verekedési kényszer, feltűnési viszketegség, a koncentrálás teljes hiánya, az agy ilyenkor „kikapcs”. Óvónők, tanárok őrületbe kergetése, óvoda- és iskolaváltások, mígnem anyu elvisz orvoshoz, jönnek a pszichológusi beszélgetések, a gyógyszerek. A pirulákkal aztán leálltam, mert utána minden csak rosszabb lett. Az intelligenciahányadosom állítólag magas volt, de tanulmányi átlagom ketteske szintű maradt sokáig. Mire apu beíratott az Új Budai Alma Mater Általános és Alapfokú Művészeti Iskolába, hatodikos féléves koromban, ahol személyre szabottan foglalkoznak a „problémás” gyerekekkel. Szüleim korán elváltak, hivatalosan a bátyám apuhoz került Érdre, én anyuhoz Pestre, de ennek nem volt jelentősége. Apu olyan cégnél vezető, ami pénzkiadó automatákat tart fenn, anyu szakmája gyógymasszőr, most munkanélküli. Válásuk pont volt egy rossz házasság végén, velünk viszont mindketten egyformán szeretettel törődnek. Úgyhogy én hol itt laktam, hol ott. Gőzöm sincs, hány óvodába jártam, általános suliba négybe. Az utolsó volt az Alma Mater, amit nagyon szerettem, és nekik köszönhetem, hogy sikerült a saját „windowsomat”, azaz önmagamat „átprogramoznom”.

– Így beszél egy programozónak készülő fiú, aki külföldön szeretne továbbtanulni. Miért te kaptad Az év diákja címet?
– A fejlődésemért. Mikor odakerültem, még angolból is bukásra álltam, végül dicséretes ötössel, 4,3-es átlaggal végeztem. A Neumannba majdnem maximális pontszámmal vettek fel. Pedig az angolt, mivel az informatika nyelve, s amibe keresztapámnak hála, úgy tíz-tizenegy évesen beleszerettem, komolyan vettem, csak nem mindig sikerültek a dolgok… Igazából semmilyen tantárgy nem érdekelt. A magolós történelmet utáltam a legjobban, s inkább a haverokkal lógtam vagy a számítógépet bújtam. De abban nem a játékok érdekeltek, hanem a Nagy Egész, amitől működik a rendszer. Egyszer olvastam a hiperaktív gyerekekről, hogy feltaláló zseni is volt közöttük… Ne tessék félreérteni, én nem vagyok zseni!

– Szerinted meggyógyultál?
– Jó úton vagyok felé. Az angol mellett második nyelvként franciául kezdek tanulni, mert – és kópés vigyorral raccsolja – a fhanciával lehet lányokat hódítani, más káros szenvedélyem amúgy sincs...