Kokojsza a nyári sztár

A háziasszony (Nagyiványi Judit) elszűrte a tejet, amit az imént fejt a gazda (Malya Pál), és ha kért, bizonyosan engedett inni belőle legkisebb fiának, a másfél esztendős Mihálynak. És egészen biztosan ott hasalt az ajtó előtt a kiszolgált kutya (Fasírt) is mindaddig, míg be nem gördült a tágas tanyaudvarra a fővárosból érkező újságírók autója.

Nagyiványi Judit jó tíz esztendővel ezelőtt töltötte itt az első éjszakáját, szíve alatt az első gyermekével:
– Borzasztó volt ez a csönd – emlékezik a ma már ötgyermekes anyuka, aki a főváros egyik legforgalmasabb főútja mellett fekvő panellakását cserélte föl a Ceglédbercel határában álló tanyára. Idővel aztán kezdett nem hiányozni a zaj, az éjjel is zörgő villamos, s az akácerdő közepén álló tanya csöndje egyszerre csak békét és erőt adó nyugalommá változott. Amire nagy szükség is volt, hiszen nem túlzás: gyökerestől kellett változtatnia az életén. De mégis: kiért, miért vállalta ezt? A kiértre kézenfekvő az újságíró válasza: nyilván a szíve választottjáért, a fiatal, energikus és fáradhatatlan Malya Pálért. De hogy a miértre mi a felelet?

– Mindig is vonzódtam a természethez, a természetes anyagokhoz, és ifjú koromtól kézműveskedem – adja a magyarázatot Judit. – Így nem volt idegen tőlem a természet közeli élet sem. Bár azt azért nem gondoltam, hogy egy szarkafészkes akácerdő közepén kezdem majd a házaséletem. Ha itt körbenéz, láthatja ezt a sok gyerekszéket: mind én fontam fűzfavesszőből.

– Kezdetben azt gondoltunk, hogy a kézműveskedésből megélhetünk – csatlakozik a beszélgetésbe a szálfatermetű családfő, aki az agrármérnöki diploma megszerzése mellett, mint a ló és a lovaglás szerelmese, kitanulta a szíjgyártó és nyerges mesterséget is. – Itt, a tanyán berendezhettük volna a műhelyeinket, de ez mégsem jött be, így más megélhetés után kellett néznünk.

S hogy mi ez a megélhetés? Egyrészt a Fővárosi Növény- és Állatkert, ahol Malya Pál kerületvezetőként áll alkalmazásban. Másrészt az a kis birtok, amit művelnek: a háromszáz négyszögöl szőlő gyümölcsfákkal, az öt hektár erdő, valamint a kétezer négyszögöl szántó és az egy hektár kaszáló, amin a takarmány terem az állatoknak. Bogárnak, a fejőstehénnek, Titinek, a mindenes lónak, disznónak és néhány tojótyúknak. Judit nem dolgozik, „csak” háztartásbeliként viszi a család ügyeit. (De ha valaki megismeri a napirendjét, gyorsan fölhagy az irigykedéssel.) Mindez együtt teszi lehetővé, hogy a héttagú család úgyszólván önellátó. A boltban (Ceglédbercelen) jószerivel csak a tisztítószereket szerzik be (ezért is örültek a Szabad Földet kiadó Geomédia karácsonyi ajándékának, ami többek között jóféle szappanokból állt).

Ezenkívül csak lisztet vesznek (azt is a malomtól és mindjárt 50 kilót), amiből a háziasszony hetente kétszer süt ropogós kenyeret. Évente egyszer marhát vágnak, ez hozzávetőleg kétszáz kiló húst ad, amit leginkább szalámiként tartósítanak. Húst szolgáltat a disznó is, de azt leginkább a zsírjáért és a szalonnájáért ugrasztják neki a késnek. A tejet a Bogár adja ingyen, a sajt és a finom „napsárga” vaj sem kerül pénzbe, „csak” munkába. A zöldséget és a gyümölcsöt a kert termi meg, de nem maradnak leszedetlenek nyáron a tanya körül a kis fekete gyümölcsöket termő vadegres- vagy kokojszabokrok sem, amelyekből nem mindennapi ital és dzsem készül, csakúgy, mint a dűlők mentén termett csipkebogyóból.

S noha a mindennapi kenyérkereset bőven kitölti az idejüket, a kézművességet egyikük sem adta föl. Hétvégeken vagy esténként, vacsora után, amikor a gyerekek már alszanak, előkerül a bőr, a posztó, a nemez, a fűzfavessző, hogy a gyakorlott, ügyes kezek között táskává, kabáttá, sapkává, nadrággá vagy éppen kisszékké lényegüljenek. A legnagyobb, a kilencéves Lili büszkén mutatja kecskebőr iskolatáskáját, fedelén a Kossuth-címerrel, amit az édesapja készített neki. Mutatja Bori is az övét, ami szakasztott olyan, mint a másik, csak az ő táskafedelét egy ló (a Titi) díszíti, merthogy a hétéves kislánynak ez a mindene. De neki még egy finom művű fa tolltartót is csinált az édesapja; ilyen biztosan nincs egyik osztálytársának sem.

– Mondjátok, mi a legjobb itt a tanyán? – teszi föl az újságíró a maga együgyű kérdését a tűzhely melegénél összegyűlt aprónépnek. Zavart hallgatás után a hatéves Marci menti meg a helyzetet:
– Az, hogy lehet kiabálni!
– És milyen állatok vannak itt a környéken? – próbálkozom tovább.
– Róka – mondja Marci.
– Meg őz, meg dámvad – sorolja Lili.
– Meg sok-sok mókus és süni – folytatja Bori.
– És a mókus megette mind a mogyorónkat, elette a süni elől – jegyzi meg rosszallóan a négyéves Andris.

Ennyiben maradunk. A következő kérdésre, hogy szoktak-e segíteni anyának, apának, már a szülőkkel közösen születik meg a válasz. Az csak természetes, hogy ők is szedik a kokojszát, a csipkebogyót, gyűjtik a rőzsét, szüretelik a szőlőt. De akadnak emberesebb föladatok is. Szénahordáskor például Bori segít hajtani a lovat, míg Andris a szénát tapossa, hogy több férjen a szekérre. Marcinak komoly gyakorlata van már a favágásban, míg a két „nagylány” a sütésben jeleskedik. Persze mindent csakis úgy, hogy a munka a gyermek számára még játék maradjon – vallják a szülők, hozzátéve: az ilyen elfoglaltságok növelik a gyerek önállóságát, alkotókészségét és találékonyságát egyaránt.

A korlátlan képernyőhasználat messze áll a tevékeny család napirendjétől. A gyerekek naponta egy órát nézhetnek DVD-n valamilyen mese- vagy természetfilmet. A többi idő a tanulásé, a játéké, a családi együttlété, a pihenésé. Náluk a gyerekeknek este nyolckor fújják a takarodót, s ha már az ágyában szuszog az aprónép, a szülőknek még marad idejük közös dolgaik megbeszélésére. Tízkor végleg kialszik a villany az akácerdő ölén megbúvó Malya-tanyán, s a beálló nagy, békességes csöndben éjszakai portyájára indul a fülesbagoly.