Munkára, kiskertészek!

Aki látott már egyszerre félszáz 6 és 10 év közti kisiskolást, az el tudja képzelni, milyen hangzavar fogadott minket a tanteremben. Miután nagy nehezen sikerült sorba rendeződniük, Szabó József technikatanár és kollégái kiosztották a vetőmagokat rejtő dobozokat, amikre a gyerekek azonnal ráírták a nevüket. Természetesen rögtön szóba került, ki melyik zöldséget szereti a legjobban, s mi az, amitől a hideg is kirázza. Ezután egy gyorstalpaló oktatáson estek át a nebulók: mindegyikük szemügyre vehette, ¬hogyan néz ki a vöröshagyma magja, mit rejt a „karalábé” feliratú zacskó. A lelkesebbek már aznap neki akartak látni az ásásnak, mások szüleikkel karöltve a hétvégét szemelték ki kertészkedésre. Nagy tervekkel találkoztunk, lelkes és csillogó szemekkel; néhányan a padból is majdnem kiestek jelentkezés közben, hogy válaszolhassanak a kérdésre: mire van szüksége a palántának? Időközben az is kiderült, a veteményezés nem marad dokumentálatlan, a gyerekeknek ugyanis fényképet kell majd készíteniük kis kertjeikről, hogy mindenki lássa, milyen ügyesek. „Nagyon kíváncsi vagyok rá, mi lesz ebből” – mosolygott Szabó József tanár úr, miközben a szertelen lurkókat szemlélte, amint dobozaikkal a hónuk alatt, csicseregve masíroztak kifelé a teremből.

És hogy a gyerekek közt melyik a legnépszerűbb zöldség az öt elvetendő közül? Nagyjából holtversenyben a zöldborsó és a sárgarépa végzett az első helyen, de a retek is dobogós lett. Néhányan voltak oly merészek, hogy megsúgták nekünk, a karalábét is megeszik nyersen – de azért fennhangon nem hencegtek vele. Az viszont biztos, hogy valamennyiük számára nagy öröm lesz, ha a hétvégén kimehetnek a szüleikkel a kertbe, kijelölhetik együtt a gyerekkert helyét és elültethetik életük első magjait.

Diószegi-Horváth Nóra