Fáklyákkal szavaztak

Ennyi rendőrt Szigetszentmiklós rég nem látott, mint április 11-én. Fiatalok jöttek, cipőjükön látszott, újak, nem koptatták azokat. Rendőriskolások lehettek, friss tudásukat próbálgatták. Kit keresnek? – kérdezzük. Válasz nincs, ők kérdeznek.

LakóhelyemGuba Zoltán2012. 04. 20. péntek2012. 04. 20.
Fáklyákkal szavaztak

Autókat intenek maguk mellé, homlokráncolva hibát keresnek. Tüntetés készül a Batthyány Kázmér Gimnáziumnál, súgják meg, ezért indokolt a fokozott rendőri jelenlét. Mind többet riasztják őket az iskolához. Nem a bűn lett több, az iskolaigazgató-váltás korbácsol indulatokat, elkélhet a rendőr.

Időre egyirányú lett a város, fáklyákkal, transzparensekkel a kézben a gimnázium felé tartanak. „Ne hagyjátok a templomot, a templomot és az iskolákat!” – hirdeti az egyik. „Semmit rólunk nélkülünk” – olvassuk a másikon. „Fidelitate et fortitudine!” – betűzzük a következőt, de hozzák a fordítást is: „Hűséggel és bátorsággal!”

Az ám, a bátorság! Bibó óta tudjuk, demokrata az, aki nem fél. Nem kell tartania semmitől, véleményét elmondhatja, tüntethet is, ezért retorzió, bántás nem érheti. Ez a demokrácia esszenciája! A tüntetők takargatott titkokat árulnak el, de pirulva hozzáteszik, nevet nem mondanak. „A lányom érettségizik, nem keresem a bajt, megérti, ugye?” Sokan eljöttünk, ma eddig terjed a bátorság. „A szervezőt keressék!” – tanácsolják.

Van még idő a kezdésig, de az út megtelt: négy-ötszázan lehetünk, mégis csönd van. Nincsenek kiabálók, öklüket rázók se, utalva az új igazgató ötletére, a Túró Rudi-automatára, kevesen kérik, Túró Rudi mondjon le! Amúgy elszánt, de udvarias a tömeg. Felemelő érzés, hogy képesek ilyen csöndben lenni, amikor belül fortyognak az indulatok.

A sajtó Hoffer Barnabást, az iskolaszék vezetőjét faggatja. Rutinos tüntető és szervező. Az elmúlt tíz évben, ha két cintányért összecsaptak, ő ment, volt miért kiállni. Most is van ok tüntetni: gyerekért, tanárokért, az iskoláért, hogy mindent nem lehet megtenni. Rosszul döntöttek, sebaj, tévedhet az ember, a hibát kijavítja, ezt követelik, kezdi.

Optimista, de látszik, fárad, sokadszor foglalja össze az elmúlt napok történéseit: április 1-jéig 210, a megyei önkormányzatok fenntartása alá tartozó, majd az államhoz átkerülő középiskolában igazgatói pályázatokat írtak ki. A Pest Megyei Intézményfenntartó Központ (PMIK) pályázatán itt ketten, Czita Zoltán igazgató és Mede Norbert magyar–történelem szakos tanár indult. (A nevelőtestület 40:1 arányban Czita pályázatát támogatta. Mede az iskolaszéktől szintén egy szavazatot kapott.) A Nemzeti Erőforrás Minisztérium formai okok miatt a Pest megyei pályázatokat érvénytelenítette. Új pályázat kell, de azok elbírálásáig, július 31-ig ideiglenes igazgatókat neveznek ki. Semmi baj, marad Czita, gondolták. Jól dolgozik, erős a gimnázium, 20. az országban. Tévedtek: 3-án, egy értekezleten közölték, az új igazgató Mede Norbert.

– Mi van? – néztek össze a tanárok, hüledeztek a szülők. Nem engedjük, hogy tönkretegyék az iskolát, döntöttek a tanárok, és már másnap 23-an nyílt levélben tiltakoztak. „Mivel az újonnan kinevezett igazgatóval való együttműködést lehetetlennek tartjuk, osztályfőnöki megbízatásunkról lemondunk. Oktatási és nevelési feladataink ellátása kizárólag magas színvonalú szakmai irányítás alatt történhet meg, ezt az új intézményvezető személye legkisebb mértékben se garantálja” – írták az ügyben érintett minisztereknek.

Másnapra szülői fórumot hívtak össze, hogy tisztázzák a kialakult helyzetet. Ám ez csak olaj volt a tűzre! Azt hitték, néhány szülő jön, akikkel megértetik, döntöttek, nyugodjanak bele. Ehelyett 150 szülő érkezett, a PMIK képviselője felolvasta a határozatot, majd távozott. Mede fenyegetőnek érezte a helyzetet, és az irodájába ment, majd rendőröket hívott. Az irodából még kijött, de kérdésekre, mivel úgy érezte, nem hallgatnák meg, nem válaszolt. Csak annyit mondott, nem mond le, a munkájával fog bizonyítani.

Kisváros ez, mindenki mindenről tud vagy tudni vél. Mede 11 éve érkezett, hét évig tanított itt, de magánéleti gondok miatt külföldre távozott. Chipeket szerelt össze, és „az óravázlatait tökéletesítette”, most újra tanít. A polgármester és Kövér László barátja, ezért kapta a kinevezést, terjedt róla, amit cáfolt: a polgármester gyerekeit tanította, de sosem volt baráti a kapcsolatuk. Kövérrel pedig soha nem beszélt. Később hiába keresték, hallgatott, csak egy televíziónak nyilatkozott: Nem mond le, nincs rá oka, közölte.

– Jó tanár ő, emberi hibákkal. Nem példakép, sőt erkölcsileg alkalmatlan az iskola vezetésére! De ne fabrikáljanak ebből politikai kérdést. Jár ide kormánypárti és ellenzéki képviselő gyermeke is, ha összevesznek néha, az nem a politika miatt van. Rosszul döntöttek, Medével terve van a városvezetésnek, a továbbtanulását támogatták, de mellélőttek. A döntéshozóknak be kell látniuk, a város más igazgatót akar – mondja Hoffer, mielőtt az emelvényre lépne: – Békés igazgatóváltás még sosem volt, most se lesz! Köszönöm, hogy eljöttetek, és háromszázan aláírtátok a tiltakozást, hogy nem kérünk Medéből. De a gyerekeket ne használjátok revolverül. Ha Mede szünidőt hosszabbít, s ha 30 perces órákat tartat, mint ma, azzal neki kell elszámolnia. De ma tiltakozásul száz gyerek nem ment iskolába, a hiányzást igazoljátok. Milyen példa ez? Legalább mi tartsuk be a demokrácia szabályait!

– Híveim, ne engedjétek, hogy a láng kialudjon, hogy az iskolát tönkretegyék! – kezdi az iskola alapító igazgatója, Koós Ferenc, akit akarata ellenére 61 évesen nyugdíjba zavartak. De a sértést feledi, ha kell, imádott iskolájáért még az ördöggel is szövetkezik, ígéri. Minden fórumon követeli, a döntést vissza kell vonni. Fel a szívekkel, zárja mondatait, majd nekünk még elárulja, a kiírók hibáztak, hogy a pályázatokat nem titkosították. Bárki látja: Mede jól idéz, de a vezetéshez nem ért, amiket ő tett, azért kirúgás jár, nem igazgatói szék.

Fáklyákkal a kézben elindul a menet, a járdánál lépkednek, erre szól az engedély. Bátorítóan tapsolnak nekik. A Városháza előtt megállnak, ide városi és megyei politikusokat hívtak, vegyék át, továbbítsák a tiktakozásukat. Várunk, de érezni, politikus nem jön, csak Czita Zoltán exigazgató érkezik. Nem akart jönni, ne mondják rá, ő szítja a tüzet. Nem tudja, hogy pályázik-e még, a szülőket, gyerekeket nem hagyta cserben.

– Tudom, mi a baj velem: nem vagyok karakán és méltó az igazgatói címre, a tantestület irányít, a gyerekeink pedig neveletlenek. Erre tíz perc látogatás után ráéreztek – kezdi. Felhangzik az első fütty is, halk, persze, hogy senkit ne zavarjon. Czita úgy folytatja, erős vár a Batthyány, sokat kibír: a diák az építőkő, a tanár a habarcs, szülők a falakat tartják. Látni, hogy sírnia kel¬lene, de mosolyog. Megtapsolják az „övéi”, majd halkan, másokat nem zavarva eléneklik a Himnuszt, aztán ahogy jöttek, csöndben, fűre nem lépve hazaindulnak.

Az új igazgató? A tüntetésen nem mutatkozott. Hívogatjuk, de napok óta nekünk nem elérhető. Igaz, csak magát ismételhetné. Nem mond le, megfelelő helyen megfelelő ember ő.