Fonják a jövőt

Egy év rákészülés után szeptembertől ezt cégként folytatjuk – mondja Szakályné Szmetena Lívia szakmai projektvezető, majd így folytatja: – Indulásként megkaptuk a régi óvodát az önkormányzattól, béreltünk 2 hektár földet az alapanyag amerikai nemes fűznek, szereztünk alapeszközöket, és elkezdtük építeni az új Fonóházat. S közben az a 25 fő, akit kiválasztottunk 235 jelentkezőből, fél év alatt egy népi iparművésztől munka közben kitanulta a kosárfonást, amiről szakoklevelet kapott, majd teljes gőzzel dolgozott. Piackutatásunk szerint eredményesen. Ügyesek, kreatívak. A legalább százféle kosáron kívül óvodai játszókuckókat, boros¬de¬mi¬zsonokat, madáretetőket, tálcákat, szennyes¬tar¬tókat, ládákat fonnak.

A fonóteremben az 53 éves Gottfried Péter a nők kedvence. Péter cukorbetegsége miatt lett látássérült, de ujjai „ráéreznek a fonásra”, bár a kevésbé bonyolult munkákat végzi. Óriási humorán kacarásznak a pletykára éhes nők, akik között van pár tokaji, a többség környékbeli. A háromgyerekes, 51 éves bodrogkeresztúri Zöldiné Erikától elképedve hallom, szakmája annyi, mint a tenger! Volt tb-s, számviteli ügyintéző, majd vállalkozó boltos, ám a nagy üzletházak gallyra viszik a kiskereskedőket. Álláskereséskor csak mosolyogtak: „Középkorú? Na nem!” Nagyon örült a kosárfonásnak! Nem könnyű, de szép munka! Emlékszik, szabolcsi nagyapja régen sok natúr kosarat font, mert az mindig elkél a háznál. Ők viszont hántolt, aranyszínű, gyönyörű „alkotásokat” készítenek. A húsvéti tojásos, nyuszis ajándékkosarakat már el is vitték. A tarcali háromunokás Cipelle Tiborné fiatalon varrodában dolgozott, közmunkás is volt, de most rém büszke a szakmájára. Keze fürge, a norma nem riasztja, neki a havibér a fontos. Miként a tokaji 32 éves Galatóczkiné Zimmer Erikának is, aki vendéglátósként csak alkalmi munkát talált.

Az udvaron oltványokat szabdalnak a férfiak, mert a földön beindult az ültetés, s Lívia szerint az egyik cél a saját alapanyag. Fütyörészve vagdos a tolókocsis, 36 éves Ádám Zsolt – ácsként lezuhanva elvesztette az egyik lábát, de itt jól „elvan” a 25 fős, zömmel férfinépség között. Líviával még elugrunk megnézni a hetek múlva átadott impozáns új fonóházat, majd irány a határ. Idén 220 fát ültetnek. De többet, s a saját munkagépek mellett saját földet is akarnak. A szép tokaji panoráma láttán a szakmai vezető felsóhajt: – Sínen vagyunk! Már csak egy ütős név kellene a kft.-nek!