Túlélő paprikás

Javában benne vagyunk a beszélgetésben, amikor hirtelen házigazdám eszébe villan: húsz évvel ezelőtt már írtak róla a Szabad Földben. Akkor az volt a szenzáció, hogy az országban elsőként kezdte termelni a jégcsapretket. Akkor megkérdezte tőle a kollégám, hogy milyen jövőről álmodik, mire ő azonnal rávágta: egy négyezer négyzetméteres, elektronikával vezérelt kertészetről. Most itt vagyunk a bugaci-fülöpjakabi-kunszállási hármas határban meghúzódó, sok szempontból példaértékű birtokán – mindent megvalósított, amit hajdanán elképzelt.

Balogh Zsigmond szülei a hatvanas években Csökmőről költöztek ide. Tőlük örökölte a szorgalmat, a kitartást, az egyenességet, s a paraszti munka szeretetét. Középfokú gépész végzettségre tett szert, de inkább földközelben akart maradni. Amikor 1982-ben összekerült a feleségével, a fóliakertészet mellett döntöttek. Kezdettől fehér paprikát termesztenek. Apró lépésekkel haladtak előre, soha nem vettek fel hitelt, mindig csak annyi pénzt forgattak vissza, amennyire futotta. Aztán a családfő – a holland és török tanulmányutak hatására – belátta: ideje neki is korszerűsíteni. Tíz esztendeje a kisebb fóliasátrak helyébe hat nagyobbat épített; meglett a négyezer négyzetméter, amiről régebben álmodozott. Az új építmények nagyobb légterűek, sőt szakított a talajműveléssel is – tőzeggel feltöltött vödrökbe ülteti a paprikát, vegyszert pedig egyáltalán nem használ. Az eredmény: megduplázódott a termelés!

A családi gazdaság feje mindent maga csinált – legalább negyvenféle szakmában járatos. Nem esett kétségbe, ha a vasvázakat kellett hegesztenie vagy megalkotnia a nagy teljesítményű kazánokat. A villanyszerelést éppúgy vállalta, mint az öntözés, a fűtés, a szellőztetés komputeres irányításának kivitelezését. Az anyagokat, alkatrészeket bontásból szerezte be, amivel rengeteget spórolt. A teljes fóliakertészet kiépítése így is több tízmillióba került.

Amerre csak elnéz az ember, mindenhol pedáns rendet lát. (Még a fűszálak is glédában állnak.) Az ízlésesen berendezett családi ház körül virágágyások, a teraszon cserepes leanderek. A szabadban grillező és pihenőtér. A ház mögött halakkal teli tó, a vizet szélkerék hozza a mélyből. Kerítésként gondosan nyírott tujasövény szolgál. A házigazda megállás nélkül sorolja, mennyi dolog adódik hajnaltól estig. Bámulatos a munkabírása. S a fóliaházakban sorjázó feladatokat még nem is említette. Soha nincs megállás, ünnepnapokon is dolgozni kell, nyaralásra gondolni sem lehet. Nem csoda, hogy egészsége megroppant: nem sokáig halogathatja a csípőprotézis beültetését.

A nappaliban más gondok is szóba kerülnek. Balogh Zsigmond csak legyint az égbe szökkent gázárakra; évekkel ezelőtt átállt a széntüzelésre. Nagyobb baj, hogy szűkülnek az értékesítési lehetőségek, jóformán már csupán a budapesti nagybani piacra hordja messze földön híres paprikáját. Az import miatt egy hónappal ki kellett tolnia a szedés kezdetét, mert a külföldi dömping lefutása után nő meg igazán az érdeklődés a magyar zöldség iránt. És az árak? Tavaly olyan alacsonyak voltak, hogy hónapokig az önköltséget sem fedezték…

Balogh Zsigmond 53 évesen tovább húzza az igát. Lánya okleveles kertészmérnök, egy ausztrál virágkertészetben dolgozik, míg fia az építőiparban próbál szerencsét, szintén külföldön. Nekik tehát nem tudja átadni a stafétabotot. A termésátlagot és a mennyiséget nézve az ország tíz legjobb fehérpaprika-termelője között jegyzik, de most még annak is örül, hogy a jövedelemből a feleségével együtt megélnek. Fejlesztésre, bővítésre nem is gondol. Búcsúzáskor megkérdezem: vajon mit találunk itt újabb húsz év múlva? Egy halom ócskavasat – hangzik a borúlátó válasz. Mert hát azzá válik a virágzó fóliabirodalom, ha végleg leáll benne a munka.