Állat van, föld nincs?

– Őt is kérdezze, ne mindig csak én szerepeljek – mutatja be Perger József beosztottját, Koczor István telepvezetőt, mihelyt a Veszprém megyei Nagyesztergáron lévő szarvasmarhatelepének irodájába lépek. – A gazdaság tíz alkalmazottja közül ő az egyik legrégebbi.

A nevezett mosolyogva bólogat, ám szavát mégis alig hallom, amin amúgy nem csodálkozom: éjjel kettőkor kelt a tehenekhez. Csendesen húzza meg hát magát a fal mellett – nem úgy, mint Perger József, akinél beszédesebb interjúalanyt egy riporter sem álmodhatna magának.

– Annak idején öt állami gazdaság volt Veszprém megyében, ezek közül kettőt érint a mostani földbérleti pályázat, a devecserit és a mienkét. A többi bérlővel 2009-ben új szerződést kötött a Nemzeti Földalap, mégpedig húsz évre. Devecserben Nagy Sanyi érdekelt a bérletben, neki legalább ezer birkája van, vagy még több is. De, úgy tűnik, végül ő is legelőhöz jut. Egyedül csak én nem.

Az agráregyetemet végzett Perger József egykor a Veszprémi Állami Gazdaság esztergári kerületében kezdte a pályafutását, 2400 hektárt bíztak rá. A terület a rendszerváltás idejére megfeleződött. A föld egy része kárpótlásra kellett, ám a maradék jó részén, úgy ezer hektár, részben bérelt területen 1994 februárjában Perger József megalakította a Flóra fantázianevű mezőgazdasági kft.-t. Kezdetben hosszabb időre kötött bérleti szerződést a céggel a Nemzeti Földalap, utóbb már csak egy-egy évre.
– A végén Benedek Fülöp, az előző kormány földművelési államtitkára felszólított, hogy azonnal adjam vissza a földeket.
Perger Józsefnek érvényes szerződés volt a zsebében, gondolta, tengelyt akaszt az államtitkárral. És igaza lett: másodfokon megnyerte a pert. A vállalkozó szerint a Nemzeti Földalap azóta sem felejtette el a fiaskóját.

Mindez azonban csak vélekedés. Az viszont tény, hogy a mostani pályázaton mindössze 47 hektárt nyert a gazdálkodó. Ezt is vagy tíz kilométerre a telepétől, Bakonynána felé. A föld ugyan jó, de mit ér vele, ha nem tudja kihajtani rá az üszőit?!
– Sejtettem én azt már előre, hogy nem engem hoznak ki nyertesnek…
– Miből lehet az ilyesmit előre látni?
– Például abból, hogy még az eredmény kihirdetése előtt más kezdi művelni az egyik táblát.
– Kicsoda?
– Aki később 350 hektár bérleti jogát nyerte el, a zirci Kiss család. Pedig lehet, hogy nem is pályázhatott volna, mert az Euro-West nevezetű, mezőgazdaságigép-kereskedelemmel foglalkozó cége ellen végrehajtást rendelt el a Veszprém Megyei Bíróság.
– Ez kizáró ok?
– Ha köztartozás miatt rendelték el, akkor igen.
– És ilyen van nekik?
– Ezt csak ők tudnák megmondani.

Akkor tehát kérdezzük a legilletékesebbet, Kiss Józsefet Zircen. Először a mezőgazdasági telepén próbálkozom, de ott senki sem tud rendelkezésemre állni. Nem találunk embert az Euro-West székhelyén sem. Végre a Hóvirág utcai lakásán ajtót nyit Kiss József felesége, aki felhívja számunkra a Veszprémben tartózkodó férjét. Amint végez, visszahív, ígéri.

Amíg a hívásra várunk, térjünk vissza Perger Józsefhez és nézzünk szét a gazdaságában. A telepen vagy száz tejelő tehén várja békésen a délutáni gépi fejést.
– Százmilliót ruháztam a gépekbe, az istállókba, a hűtőházba – vezet körbe a gazda.
A gazdaság rendben lévőnek tűnik, legfeljebb a trágya túlontúl sok.
– Nem tudjuk hová kihordani – szólal meg a mellettünk baktató Koczor István –, lassan kilátnak a tehenek az ablakon.
A hígtrágyának készült lerakó pedig befejezés előtt áll, de arra sem költ többet Perger József, nehogy az a pénze is kárba vesszen. A telep szélén úgy ötven állatból álló üszőgulya szalad a szalagkorláttal kerített karám széléhez jöttünkre.
– Hiába érzik a fű illatát, nem engedhetem ki őket – magyarázza a vállalkozó, miközben egy nyiladékon keresztül a 40 hektáros legelő felé tartunk. – Korábban ezt a földet is bérelhettem. Most Spilk Milán kapta meg.

A helyben lakó férfival több szerencsém van: a 25 éves, mezőgazdaságigép-kezelői végzettséggel rendelkező Spilk Milánt második kísérletemre otthon érem.
– Már kinéztem az interneten, cigája juhot fogok tartani a legelőn – válaszolja érdeklődésemre. – Az a legigénytelenebb.
– Ezek szerint most nincs állata?
– Még nincs, de az előírt határidőre lesz.
– Ért egyébként az állatokhoz?
– Egy budapesti állatorvos ismerősöm ígérte, hogy lejön néha és ad tanácsot.
– Valójában miért adta be a pályázatot a föld bérlésére?
– Gazdálkodni szeretnék. Fiatal vagyok, és ez most egy olyan lehetőség, amit vétek lett volna kihagynom.
– Ahhoz mit szól, hogy azt a földet kapta, amelyen korábban Perger József gazdálkodott?
– Én az ő pályázatát nem ismerem, de nyilván az enyém volt a jobb, ha én kaptam a földet. Egyébként nem is tudom, miért gondolta, hogy nyerni fog. Tizennyolc éven keresztül egyetlen fillér bérleti díjat sem fizetett.
– Ezt komolyan mondja?
– Egészen komolyan.

Erre már vissza kell térnem Perger Józsefhez. Arca sem rezzen Spilk Milán állítására.
– Nevetséges, nem tudom, honnan veszi ezt Milán. Mindig kínosan ügyeltem arra, hogy semmiféle tartozásom ne legyen. Gondolja, hogy ha tizennyolc éven keresztül nem fizetek, nem vonták volna meg a bérlési lehetőségemet?

A két gazda közötti viszony egyébként sem felhőtlen, ezt nem nehéz megéreznem. Spilk Milán a bérleményen a földben lévő, a szarvasmarhatelepet vízzel ellátó vezeték felszedését előlegezi meg, ha Perger József nem engedi keresztül a telep útjain. Perger szerint ez jogtalan volna, mert igaz ugyan, hogy a szolgalmi jog a vezetékre nincs bejegyezve, de Spilk Milán mégsem szedheti fel, mert azt a Flóra Kft. megvásárolta.

– Végül is, ön szerint ,miért nem kapott bérleti lehetőséget? – kérdezem Perger Józsefet.
– A pályázatok titkosak, ezért nem tudom összehasonlítani a nyertesekét a sajátommal. Csupán egy szűkszavú levelet kaptam: „Nem az ön pályázata a legjobb.” Azt viszont tudom, hogy egyebek mellett az állattartást akarják ösztönözni. Gondoltam is, mintha számomra írták volna ki. Nekem vannak állataim, a nyerteseknek nincs. Mit gondoljak akkor? Vak volnék, ha nem venném észre, hogy ők valamennyien gazdakörösök, én pedig nem. De talán Győrffy Balázs, a gazdakörök megyei elnöke tudna felvilágosítást adni, miért nem kaptam meg a legelőt a telepem mellett.

Győrffy Balázs, aki maga is gazdálkodik, és a Pápa melletti Nemesgörzsöny polgármestere, nem csupán a megyei gazdakörök elnöke, hanem országgyűlési képviselő is, és folyosói hírek szerint komoly esélye volt arra, hogy ő kövesse a januárban lemondott Ángyán Józsefet az államtitkári székben. Számos tisztsége miatt sajnos annyira elfoglalt, hogy többszöri telefonos megkeresésemre sem tudott időt szakítani a személyes találkozásunkra. Annyit azonban telefonon elmondott, hogy 2009-ben Perger József is meghosszabbíttathatta volna a bérleményét húsz évre, mégsem tette.

– Gondolja, olyan bolond vagyok, hogy nem teszem, ha lehetőséget kapok rá? – válaszolja a mezőgazdasági vállalkozó, amikor harmadszor is visszatértem hozzá és rákérdeztem a Győrffy Balázstól hallott új információkra.
– Egyébként mit fog kezdeni a gazdaságával, ha a maradék két, még ki nem osztott tag bérlési lehetőségét sem önnek ítélik?
– A remény hal meg utoljára.
– De ha mégsem… – erősködöm.
– Akkor eladom a marháimat, és átállok pulykára. Az embereim közül pedig megtartom, akit csak lehet.

Hazafelé menet ismét betérek Kiss Józsefhez Zircre, ám ismét csak a felesége nyit ajtót. Hívására pedig azóta is hiába várok.

Két nap múlva viszont rám csörgött Perger József:
– Felhívtam Győrffy Balázst. Kértem, hogy fogadjon, hogy elmagyarázhassam neki a helyzetemet. Meglepődött, de nem zárkózott el. Mondom, hogy a remény hal meg utoljára.