Nem tilos a harcsát tapogatni!

Egy vérbeli ökoturista vonattal érkezik Poroszlóra. Amint kiszabadítja a drótszamarat a vagonból, rögvest nyeregbe pattan, és indul toronyiránt. Már nemcsak a két templomtorony igazít útba, hanem akad egy harmadik is – most az vonzza a tekintetünket.

Egy leszálló madarat formáz az ökocentrum épülete, melyet Kertai László Ybl-díjas építész tervezett. Stílszerű ez, hiszen csak néhány „szárnycsapásra” vagyunk a Tisza-tótól – tudom meg a hazánkban egyedülálló látogató- és szórakoztató központ igazgatójától, Kiss Jánostól. Ehhez fogható nincs még egy hazánkban: egyszerre állatkert, oktató- és rendezvényközpont, valamint vizes kalandpark. A 2600 négyzetméteres építmény Európa legnagyobb édesvízi akváriumát fogadja magába, melyet egymillió liter vízzel töltöttek fel. Az alagút, amelyben a látogatók sétálhatnak, azt az illúziót adja, mintha alámerülnénk egy titokzatos vízi világba. Utunk előbb egy patakparton vezet, megszemlélhetjük például a Tisza szabályozása előtti mocsárvilágot, majd a nagyobb folyók felé sodródunk, hogy megismerhessük hazánk szinte összes halát, hüllőjét, kétéltűjét.

– Anya, cápa! – kiáltott a nyitás utáni forgatagban egy leányzó. Mire az immár tájékozott szülő kiigazította: viza az, te. Egy nagyapa a kecsegéről tartott szakavatott előadást az unokájának. Ennél többet is tanulhatnak itt a diákok, a „földinfo” teremben például mikroszkóppal vizsgálhatnak szabad szemmel láthatatlan élőlényeket.

Ha felkapaszkodunk a madár nyakán, háromszintes kilátóra érünk: a település felé tekintve elláthatunk a Bükkig és a Mátráig, a másik irányban pompás panoráma nyílik a Tisza-tóra. A madár hátán egy szabadtéri teraszon pihenhetünk meg. S ha megszállott mozizók vagyunk, akkor 3D-ben nézhetünk természetfilmeket. A zöldközpont májusban „tesztüzemben” indult, így kell némi fantázia – és igazgatói segítség – ahhoz, hogy elképzeljük, milyen lesz nyárra, ha majd minden elkészül. Az épület körül héthektáros park terül el, a kialakított élőhelyeket sorra népesítik be állatokkal. Lesz szitakötőház, érkeznek dámszarvasok, kiderül, milyen állat a toportyánféreg – más néven nádi farkas –, amivel Toldi Miklós elszántan küzdött. A dísztónál jégmadár, kormorán vadászik és pelikán emelgeti majd a lábát.

A tutajos tó viszont már most megtelt kalandvágyó gyerekekkel, a városiaknak az is élmény volt, hogy megtöltsék a gémeskútból a vödröt, azt se bánták, ha a víz fele a lábukra loccsant. Az akváriumból kijárhat a szabad levegőre a fővárosi állatkertből kapott vidrapár. A vidrák etetése kihagyhatatlan eseménynek bizonyult: az aprónép szájtátva nézte, milyen fürgén és rámenősen kapkodják be az állatok a halfalatokat.

Akinek ideje engedte, elkalandozhatott a tavon, a centrumot ugyanis összekötötték a már hat éve működő Tisza-tavi vízi sétánnyal. Ez hazánk egyik leghosszabb és legnépszerűbb tanösvénye, kishajók indulnak a madárvártákhoz, a sétálók most épp a bükkös hattyú és a nyári lúd fiókáit leshették meg.

Akadnak persze, akik attól tartanak, hogy az ökocentrummal éppúgy befürödhet az önkormányzat, mint a milliárdos fürdőket építő települések, melyek nem tudják működtetni az ürességtől kongó létesítményeket. Nos, az első hosszú hétvégén annyi vendég „ostromolta” Poroszló vizes attrakcióit, hogy most úgy tűnik, tévednek a kétkedők. Kiss János szerint a Tisza-tó háborítatlan romantikáját eddig méltatlanul kevesen fedezték fel. Az áttörés immár kötelesség is: a pályázatban ugyanis vállalták, hogy öt éven belül elérik az évi kétszázezer látogatót, és már idén 130 ezer belépőjegyet terveznek eladni. Így a korábbinál kétszer-háromszor annyi turistát próbálnak idecsalogatni. Reméljük, a zöldlátványosság jó hívó szó lesz.

– Megfogadtam, hogy az ökocentrum megnyitóján úszom egy kört a vizákkal, méghozzá öltönyben – jelenti ki a polgármester, Bornemisza János. S valóban állta is a szavát, a borzongatóan hűvös, 18 fokos víz dacára. Poroszló első embere szerelmese a tónak. A vidékfejlesztő agrármérnök lelkes amatőr természetfotósnak vallja magát. Nem rest hajnali három óra után felserkenni, hogy meglesse a napfelkeltében szárnyaló sirályt a víz fölött. (Lám, ezért a látványért sem kell a tengerpartig autózni!) Beszélgetés közben sem állja meg, hogy a számítógépén őrzött fotókból és filmekből mutasson párat. Néhány éve, amikor először találkoztam vele, bevallotta, ha nagyon elege van a világból, kiül a tóra feltöltődni. Majd csónakba ültetett, és a nádasok közt kanyargó ösvényeken csicsergéstől, cserregéstől, csattogástól zajos túrára indultunk az Európában egyedülállóan gazdag madárvilággal megáldott tavon. Most nincs ekkora szerencsém: költési időszakban nem háborgathatjuk a madárrezervátum szárnyas népét.

Maradunk az irodában, a szikár számoknál. Az ökocentrum ötlete először 2001-ben vetődött fel. Először csak egy bemutatóhelynek indult, majd egyre nagyobbat álmodtak. Amit most átadtak, az már egy 2,2 milliárd forintból, részben uniós támogatással és a falu 300 millió forintos saját erejével tető alá hozott, sokoldalú létesítmény.

– Szeretnénk ezt a tájat úgy továbbadni a gyerekeinknek, ahogy kaptuk. Poroszlóból igazi zöldfalu lehet. A geotermikus energia felé is kacsintgatunk, de erről többet nem árulok el. Álomnak tűnik, de úgy néz ki, itt az álmok meg szoktak valósulni – mondja titokzatosan a polgármester.

Nagy feladvány, hogy a község szálláshelyei, vendéglátói felzárkózzanak ahhoz a színvonalhoz, amit az ökocentrum most mércéül szabott. Tavaly mélyrepülésbe fogott a Tisza-tó idegenforgalma, ennek szeretnének megálljt parancsolni. Poroszlón például 2009-ben 24 ezer vendégéjszakát számláltak – tavaly csak 17 ezret. Akadnak szerencsére elszánt hívei e háborítatlan vidéknek, akik telente is jönnek, hogy dacolva a zimankóval, jégtúrára induljanak a befagyott tavon. Eddig azonban nem volt olyan hely, ahol esőben-hóban is eltölthette a napját a turista. Aki nyaralt már búbánatos, esős időben vízparton, tudja, milyen hervasztó álló nap a szobában csapdlecsacsizni a gyerekkel…

– Aludni otthon is lehet, itt nem csak csendességre vágyik a turista. Egy jó bográcsfőző verseny például sok vendéget vonz, de több program kellene ide – magyarázza Varga Józsefné, aki párjával, Demeter Jánossal együtt vendégházat is berendezett. Egyelőre nem tolongnak a szálláskérők, maguk sem értik, miért. Hogy boldoguljanak, új ötlet pattant ki János fejéből: az udvarán halboltot nyit, akváriumban úszkálnak majd a törpeharcsák, kárászok, pontyok. Így akinek az ökocentrum védett halairól az a szentségtörő gondolat is eszébe jut, hogy főzne egy jó kis halászlét, az ide nyugodtan betérhet. A faluban egy ideje nem lehetett tiszai élőhalat kapni, ami mégis furcsa egy hajdani halászfaluban…

– Úgy tudjuk, az ökocentrumban több ezer vendéget várnak évente – mondja óvatosan a sarki cukrászda tulajdonosnője, miután elém teszi az elsőrangú kávét. Több százezret, javítom ki, mire a csodálkozástól kikerekedik a szeme.
– Hát, jó lenne, ha nem csak nyaranta nyitnák ránk az ajtót. Nézzen ki, ez az út most egészen forgalmasnak tűnik. Látná télen, milyen kihalt! Ha az ember kifeküdne az úttestre, nagyobb lenne az esélye arra, hogy megfagyjon, mint hogy elüssék…

Térjünk vissza a vízi világba! Odalenn, az akváriumok előtti folyosón egy jókora harcsa szájába dughatom be a kezem. Nem, nem harapja le. A halóriás ugyanis műanyagból készült, de ha száz évig töprengenék, se találnám ki, mi célt szolgál. A centrum szakmai vezetője, Kóródy Olivér segít ebben: ez nem más, mint egy „akadálymentesített” harcsa. Nemcsak az volt az előírás ugyanis, hogy föld közeli segédfényekkel vezessék a látássérülteket, hanem az is, hogy a vakok maketten tapinthassák ki, milyen is egy hal. A „műharcsát” persze a gyerekek is élvezettel tapogatják.

Az akvárium ötrétegű páncélüvegből készült, úgy tartja a fáma, akár egy sorozatlövést is kibírna. Az alagutat viszont olyan műanyagból formázták, mint amilyen az LCD-tévék képernyőjét fedi. Az uszonyosok édesvízben siklanak, de hogy tiszta is maradjon, arról többféle szűrőrendszer gondoskodik. Amellett, hogy csodáljuk a „csúcstechnológiát” – három uszodára való gépészet dolgozik itt –, nosztalgiázhatunk is. Visszasírhatjuk az 1700-as évek végét, amikor – ez az öreg halászok szavajárása – a folyóink még két rész vízből és egy rész halból álltak. A folyószabályozás és a szennyezés mára a kihalás szélére sodort egy egész sor fajt. Így eshet meg, hogy a sokat látott pecások is itt csodálkoznak majd rá a magyar bucóra, a petényi márnára vagy a lápi pócra. A turisták persze nemcsak a szemükkel falják a látványt, de a fényképezőgépeik vakui is villannak. Nem is sejtik, mennyit ártanak a hirtelen fénnyel a halaknak: ijedtükben az akvárium üvegének csapódhatnak…

„Ő az az ember, aki a karjába veszi a vizákat” – így emlegetik Evellei Józsefet. Tősgyökeres poroszlói, vérbeli „vízi ember”, aki azért imádkozott, hogy újra víz közelbe kerüljön – most sikerült.

– Már nagyapám és magam is a jóisten akaratából az apostolok mesterségét űztük. Halászok voltunk. Nagyapám gyerekkoromban a hátán cipelt, úgy gázolt be a térdig érő vízbe. Úgy nőttem fel, hogy halász akartam lenni. Elvégeztem szépen minden iskolát, ami ezzel kapcsolatos. Aztán 1995-ben betiltották a Tisza-tavi kisszerszámos halászatot, akaszthattuk szegre a varsát, a húzóhálót. Itt állsz a tónál, halászati végzettséggel, úgy, hogy vízre többet nem mehetsz. Hogy lehetne ezt feldolgozni?! Ha átmegyek a Tisza-hídon, leszegem a fejem, nem is nézek a vízre, ne fájjon – vallja be József.

Újragondolta az életét. Vállalkozásokba fogott: volt öltönyüzlete, foglalkozott fuvarozással, trendi szoláriumokat szervizelt. Éjszakánként pedig arról álmodott, hogy egykori halászcimboráival csónakba ülnek és elindulnak a tóra.
– A világ legboldogabb emberévé tettek, hogy most itt lehetek. Etetem, gondozom az állatokat. Simogatással és finom falatokkal mindegyiket meg lehet szelídíteni, a halat vagy akár a vidrát is. A szeretetnevelés sokkal jobb, mint a korbács – mosolyog József, majd veszi a búvárruhát, hogy alámerüljön.

Nézem az akvárium falán át, ahogy átkarolja, simogatja a folyók lassan kivesző óriásait, egyik vizát a másik után, hogy könnyebben szokják új környezetüket. Az üveg túloldalán elsuhanó ragadozóhalak 15 évesek, 40-50 kilósak, de remélhetőleg még nőnek. Arra az alkalomra, amikor először merült a méltóságteljes vizák közé, olyan izgalommal készült a poroszlói halász, mint egy nagy találkozásra. Az akvárium édesvizébe néhány csöpp sós víz keveredett akkor, de hát férfiember szót sem ejt a könnyekről.