Példaértékű összefogás Gárdonyban!

Szerencsére egyre érzéketlenebb világunkban sem halt még ki az emberekből a mások iránti empátia. Erre nagy szükség is van, hiszen fokozatosan nő azok száma, akik támogatás nélkül végleg elvesznének. Gárdonyban bizalomra és szeretetre épülő önfenntartó közösség szerveződött, ahol szívességcsere-rendszerben segítenek a rászorulóknak.

LakóhelyemBorzák Tibor2012. 10. 22. hétfő2012. 10. 22.

Kép: Gárdony, 2012. október 11. Szívesség csere. Fotó: Ujvári Sándor

Példaértékű összefogás Gárdonyban!
Gárdony, 2012. október 11. Szívesség csere. Fotó: Ujvári Sándor

Hatvan szék, ülőgarnitúra, pelenkázóasztal, konyhai szagelszívó, számítógép-monitor, plüsskutya, mesekönyv, bontott faanyag tüzelőnek – csak néhány a cserére felajánlott tárgyak listájáról. A további elérhető szívességek között angolnyelv-oktatás, kiscsoportos sportfoglalkozás, számítógép-karbantartás, korrepetálás és vasalás(!) is szerepel.

Bár nem olyan aggasztó mértékben, mint az ország több más vidékén, a Velencei-tó partján fekvő kisvárosban is növekszik azoknak a száma, akik segítségre szorulnak. A hagyományokkal rendelkező szeretetszolgálatok, az önkormányzat működtette szociális intézmények munkáját jól kiegészítik az egyházak karitatív kezdeményezései. Példaértékű a gárdonyi református gyülekezet Összefogás a családokért elnevezésű programja, azon belül is a Szívességcsere Központ létrehozása.

– Nem kellett hozzá különösebb ötlet, hiszen gyülekezeti életünkhöz hozzátartozik a másokon való segítés – meséli Oláhné Karl Melinda lelkész, miután megmutatta a mintegy négyszáz főt számláló helybéli reformátusok nemrég felépült közösségi házát. – Amikor találkozunk, óhatatlanul szóba kerülnek a megélhetés napi gondjai is. Nagycsaládosok, nyugdíjasok, egyedülállók, elváltak, mindenki más-más problémával néz szembe. Igyekszünk feltérképezni, ki milyen helyzetben van.
Erre a vidékre inkább a családok széthullása jellemző – feltűnően sok a válás. Volt idő, amikor különböző okok miatt egyszerre többen is fedél nélkül maradtak, végső esetben a református gyülekezeti ház vendégszobáiban szállásolták el őket. Sokan megmozdultak egy ötgyermekes család érdekében is: az egyháztól rendszeresen kaptak ebédet, mások névtelenségbe burkolózva helyeztek el elemózsiát az ajtajuk előtt.

– Nehezen nyílnak meg az emberek, ami érthető is, hiszen senki sem szeret arról beszélni, hogy a legalapvetőbb dolgokban szenved hiányt – folytatja a lelkész. – Gyülekezetünkben azonban senkinek sem kell ezért rosszul éreznie magát. Akkor tudunk melléjük állni, ha őszinték hozzánk. Sokszor megérezzük, kiknek kell segíteni, akár csak egy szatyor almával vagy egy tál meleg étellel. Különben én is részese vagyok a szívességcserének, négy gyerekem mellett másokéra szoktam vigyázni.

Örök igazság: néha pár jó szó is gyógyszer a léleknek. Melinda az óvodában, az iskolában, a gimnáziumban mintegy kétszáz gyereknek tart hitoktatást. Az ő szemében mindenki egyforma, noha láthatóak az egyszerűbb és a tehetősebb családokból érkező nebulók közötti különbségek. Az ebbéli feszültség talán oldódik a diákokban, ha alkalmanként betérnek a gyülekezeti házba, ahol például a nagyobbak péntek esténként társastáncot tanulhatnak.

– Sikerrel szerepeltünk az Összefogás a családokért elnevezésű uniós pályázaton – újságolja Vida-Szűcs Lajos presbiter, a projekt egyik kivitelezője. – Rengeteg az ötletünk, amit a városban és környékén szeretnénk megvalósítani. A családokat támogató szolgáltatások közül a csoportos lelki gondozást, a baba-mama kört, a szívességcserét, továbbá a munkavállalás területéről a pályaválasztást, az állástalanságból kivezető útkeresést, míg a közösségépítő programokon belül a nemzedékek együttes időtöltését emelném ki. Mindezek jól beilleszthetők a református gyülekezet tevékenységébe, hiszen mi is hasonló feladatokat végzünk, így ezt a pályázatot szinte nekünk írták ki.

Bár még az elején tartanak, már egyre többen tudnak a lehetőségekről. Indítottak egy honlapot, ahol minden fontos információhoz hozzájuthatnak az érdeklődők. Egyebek közt csemegézhetnek a szívességcsere kínálatából, akik pedig tehetik, újabbakkal bővíthetik a felajánlások sorát. Vida-Szűcs Lajostól tudjuk, hogy a cserebere során egyetemleges értékmérő eszközt – ha úgy tetszik, helyi pénzt – alkalmaznak, amit „Velencei-tavi Református Tálentum”-nak (Tál) hívnak.

– Nincs véletlenül centrifugátok?
– Nekünk meg kályha kellene...
Ez a párbeszéd Oláhné Karl Melinda és Borbély Istvánné, Gyöngyi között zajlik. Nem véletlenül: mindketten nemes missziót vállaltak. Gyöngyi az önkormányzati fenntartású Fókusz Szociális Szolgálat munkatársa, hozzá tartoznak a gyermekjóléttel kapcsolatos ügyek.

– Nagyon fontos, hogy jól működjön a városban a jelzőrendszer – jelenti ki. – Ha az iskolában sokat ásítozik a gyerek vagy ittasan megy érte a szülő, akkor közbe kell lépnünk. A református egyházzal is gyümölcsöző a kapcsolatunk. Rendszeresen megbeszéljük a problémákat, olyan „közös” családjaink is vannak, ahol több irányból is elkél a segítség. Hozzánk ugyancsak sok adomány érkezik, a ruháktól a bútorokig, a hónap utolsó péntekjén szoktuk kiosztani.

Magunk is megtapasztaljuk, milyen szemérmesek az emberek, amikor az újságnak kellene beszélniük nélkülözésükről. Gyöngyi egyetlen családot tudott „beszervezni” nekünk, s az anyuka csupán keresztnévvel vállalta a szereplést. Érthető a döntése: Krisztina hétévesen vesztette el édesanyját, az apja nevelte, nem volt könnyű sorsa. De sikerült az életét jó irányba terelni. Férjhez ment, három gyermeke született: két lány, egy fiú. Előbb szűkös szoba-konyhában éltek, most önkormányzati bérleményben, amit lepukkant állapotban kaptak meg és tettek otthonosabbá. Bármerre nézünk, mindenfelé láthatunk olyan berendezési tárgyat, ami másoktól érkezett – egyebek közt konyhabútort, ülőgarnitúrát, hűtőt adtak nekik vadidegenek. A szülők az önkormányzattól lakásfenntartási támogatást, néha átmeneti segélyt kapnak, csemetéik kedvezményes étkeztetésben és ingyen tankönyvekben részesülnek. A családfő a szomszéd faluban lakatos, a fiatalasszonynak mostanában csak alkalmi munka jut.

A kislányok önfeledten játszanak az udvaron, gurulósakat kacagnak. Ők még nem fogják fel a szívességcsere lényegét: segítség nélkül nekik is nehezebb lenne.

Ezek is érdekelhetnek