'Nem fizetek, leülöm. Vagy ledolgozom' - Seprűre bírságoltak

Megy az ember hazafelé a 4-es főúton, sietne, mert ma még nem ebédelt, de nem halad, mert egy autó visszafogja a sort, szemből meg csak jönnek, jönnek. Így megy ez vagy tíz kilométeren át, amikor végre előzni lehet. Rá is lép a gázra, s elhúz dühösen a kocsijában nyugodtan telefonálgató nő mellett. De már meg is bánta! Rendőrök intik le, kérik a papírokat.

– Nem bírta ki azt a harminc métert a záróvonal végéig? – kérdik, s veszik is elő a jegyzőkönyvet. Tízezer forint a büntetés, és hat büntetőpont. De le is lehet ülni vagy ledolgozni, mondják, aztán elengednek, mert parancs jön, Újfehértón „ölik” egymást egy családban. A méregtől persze nem lát az ember, hergeli magát Nyíregyházáig. Mire leállítja a kocsit, a döntés is megszületik: nem fizetek, leülöm. Vagy ledolgozom.

Néhány nap múlva be is jelentkezem a járási munkaügyi kirendeltségen. Viszek magammal egy rossz tréningnadrágot, pulóvert is, hogy ha befognak, ne az ünneplőben kelljen a kukákat borogatnom.

Kiderült, nem olyan egyszerű ám beállni közhasznú munkásnak! Seregnyi feltételnek kell megfelelnie a delikvensnek. A velem foglalkozó hölgy amúgy végtelenül kedves, segítőkész, s tapintatosan megpróbál rávenni, hogy az én végzettségemmel talán mégse a NYÍRVV-t (Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. – a szerk.) kéne választanom. Én azonban kötöm az ebet a karóhoz: nem fogok két napot álmunkával eltölteni valamilyen unalmas irodában! Bólint hát, aztán aláírat velem egy papírt, hogy direkt én kérem magam a városüzemeltetőkhöz, aztán elnéző mosollyal utamra bocsát.

A munkába állás előtt a foglalkoztathatósági szakvélemény beszerzése lesz a legfontosabb feladatom. El is megyek a háziorvosomhoz, hogy igazolja, nincsen semmi bajom, de sajnálkozva tárja szét a kezét: ilyen papírt ő nem adhat. Erre külön központok vannak, és sajnos fizetni is kell érte. Hogy mennyit, az változó, kettőtől tízezer forintig. Jó tanáccsal is szolgál: talán mégiscsak jobb lenne kifizetni a büntetést…

Nem, nem, makacskodom, de amikor másnap a foglalkoztathatósági orvosi központ felé ballagok, erőt vesz rajtam a bizonytalanság. Mert ha a vizsgálat helyett kifizetem a büntetést, nincs ingyenmunka, s nyertem két napot.

A magánklinika előtt seregnyi ember, de meglepően gyors a rendelés. És a díja se sok: ezernyolcszáz forint. Igazolják, hogy a „nevezett foglalkoztatható”, semmi akadálya például annak, hogy sok gyaloglást és/vagy járkálást, az ujjak, a karok, a kezek használatát igénylő munkát végezzen, de a monoton mozgást igénylő feladat se tilos.

Másnap megyek is vissza a papírokkal a munkaügyi kirendeltségre, ahol ellenőrzik a papírokat. Szabad a pálya! Két nap múlva kopogok a városüzemeltető és vagyonkezelő kft. városszéli irodájában, az előcsarnokban többen is ácsorognak, de a vagyonőr kiábrándítja őket: nincs közmunka, majd csak a hónap végén. Közhasznú viszont van. Igaz, az ügyintéző hölgy nem nagyon érti, hogy egy diplomás ember mit keres náluk, de ha ezt akarja, legyen: holnap reggel hatkor jelentkezzek a jósavárosi kirendeltségen.

Jósaváros Nyíregyháza egyik nagy lakótelepe, vele szemben lakom, meglehetősen sok az ismerősöm. Kicsit aggódom is, mit fognak szólni, ha majd meglátnak a sárga mellényben utcát seperni, de aztán meggyőzöm magam: a munka nem szégyen, az a szégyen, ha az ember nem tisztességesen végzi.

Hajnali fél ötkor csörög az óra, majd a másik is – szégyen lenne elkésni az első napon. De így is majdnem sikerül. Igaz, nem csak nekem. Egy csinos, fiatal lány csak úgy negyed hét tájban fut be, s kér sűrűn bocsánatot, de nincs semmi baj, Gabi, a főnök, rendes ember, átélt ő már sokkal nagyobb függelemsértéseket is az elmúlt években.

Fél hétre össze is állunk. A lányon kívül van még velünk egy férfi meg egy nő is – róluk nem tudom, mit követtek el; a lányt gyorshajtáson kapták, ráadásul a rendőrt is át akarta verni. Negyvenezer forint büntetést róttak ki rá, amit inkább napi ötezer forintjával ledolgoz. Ők hárman seprűt, gereblyét, lapátot kapnak, a lakótelep főterét kell rendbe tenniük.

Mi hárman: a főnök meg István, a sofőrünk és jómagam szelenceszedéssel indítunk. A szelence magyarul az utcai szeméttartó edény; mivel tegnap vasárnap volt, most, hétfő hajnalban mind tele. Elmés szerkezetek, le lehet emelni őket a rúdról, de olyan is van, amelyik billenthető. Egyszerű a kezelésük, de ha a gyümölcsleves-, kólás- vagy borosüvegek alján még lötyög folyadék, a tapasztalatlan ember holtbiztos, hogy magára önti. Nekem is sikerül egyliternyi barnás löttyöt magamra zúdítanom! Váltóruhám meg nincs, így egész délelőtt nedves nadrágban járom a várost…

Szerencsére csak úgy fél kilenc tájban fedez fel az első ismerős. „Hát te, riportúton?!” – álmélkodik. Hallgatásra intem. Itt nem tud senki az eredeti szakmámról, és ne is tudjanak, nehogy kivételezzenek a sajtóval mint „nagyhatalommal”. Nem is kivételeznek. Igaz, magukkal se. A főnök is, a sofőr is ugyanúgy seper, szelencézik, mint én, s pakolja az éjjeli vihar nyomán leszakadt dögnehéz ágakat.

Gyorsan lement a hat óra, de azért másnap reggel valahogy nehezen kelek. Sajog mindenem, reggel nyolcra viszont helyrerázódnak a csontjaim. Könnyű gereblyézéssel kezdünk, majd gyors reggeli, s megyünk egy másik lakótelepre parkot takarítani. Nem is baj, mert a „Jósában” egyre több megdöbbent arcú ismerős mered rám, majd fordítja el a fejét mellém érve. A másik telepen legalább nem ismersenki, meg az szebb is, több benne a fa, a park, a virág. Igaz, a szemét is. Mindenfele eldobált cukorkás-, szotyis-, ivólevesmeg cigarettásdobozok, szél kergette nejlonzsákok, -zacskók, -szatyorok.

Az egyik lépcsőház bejáratánál pedig egy vadkacsatetem. Egy gyönyörű gácsér. Fogalmunk sincs, hogy került ide, de szinte még meleg, és semmi sérülés nincs rajta. Más érdekesség már nincs is. Megint itt a dél, s míg a főnök adminisztrál, én beszélgetek egy kicsit a „kollégákkal”. A fiatal lány már nagyon unja, mert – mind mondja – nem dolgozott ő még eddig sehol, pláne nem utcaseprőként.

A másik nő nem mond semmit. A férfi meg csak mosolyog a lány nyavalygásán. Neki még majdnem harminc napja van hátra – meg nyolc hónap felfüggesztett börtön. Verekedésért kapta, de azt mondja, olyan részeg volt, hogy ő nem emlékszik semmire. Ledolgozza persze, de nem passzióból, néz rám sokat sejtetően. Nincs semmi munkája, s így pénze se, hogy a büntetést kifizesse. De ha nekem annyira tetszik ez a munka, cserélhetünk… Egyáltalán nem volt meglepve, hogy nem jött össze az üzlet. Másnak se ajánlom.