Kinek ártunk vele? A föld magyar marad - hollandok szépítik a falut

Hogy kezdődött? Úgy húsz éve egy fiatalember, Ari Doelman (képünkön), tőlünk 1400 kilométerre, az Amszterdamhoz közeli Maaslandban elhatározta, hogy magyarul tanul. Magyar ősei, rokonai nem voltak, ismerősei se. Miért döntött így? Véletlenül. Ifjú, aki érdekes akar lenni, juthat ilyen elhatározásra. Ma már választékosabban szól magyarul, mint a legtöbb honi celeb. A Közép-európai Egyetem magyar szakán diplomázott, és lett tolmács.

Szóládra hogy jutott? Véletlenül.

„Munkavakáción”, ismerkedős nyelvi gyakorlaton volt Enyingen, a helyi református lelkésszel, Hajdú Zoltán Leventével vég nélkül beszélgettek. A beszélgetésekből barátság lett. Vele kirándult, s Hajdú igyekezett bebizonyítani, páratlan az országunk, még a legeldugottabb helyen is csoda várja az utazót. Megszeretni a falut egy pillanat műve volt. Még csak kaptattak fel az emelkedőn, már érezte, jó helyen jár. Amikor a löszfalba vájt borospincéket, a falu végét maga után tudta, a dombtetőn végre szusszantak, és a magasból megpillantotta a Balatont. Elámult. Rájött, hogy megérkezett. Ez az a hely, ahova mindig vágyott, ahol szívesen élne.

A látvány, a csend, a jó levegő, a vendégszerető helyiek miatt érzett így, vagy a szent összevisszaság okán, ahol minden működik, csak másképp, mint várná? Máig nem találja rá a választ. Igaz, a válaszkeresésbe túl nagy energiát nem fektet, életét találós kérdésekkel nem nehezíti. Belső hang súgta, hogy vissza kell jönnie és itt kell maradnia, s hogy ez így is legyen, az első lépésként megvette a földet, ahol állt, és az elhanyagolt erdőt is, mind a 4,8 hektárnyi területet.

Ne legyintsünk, hogy mi az egy hollandnak?! Pénze kevéske volt, előbb a családban, a faluban „futott” egy kört, és némi rábeszélésre, jelentős banki támogatással összejött a vételár.

Mi volt a terve? Nem tudta pontosan. Abban biztos volt, hogy a területet rendbe hozza, és a látványt megosztja másokkal is. Apró, tájba illő falut álmodott ide, könnyűszerkezetes házakkal, de egymástól azért tisztes távolságban.

Hollandiával is az a gondja, hogy olyan sűrűn élnek ott, ha erősen gondol valamire, azt a szomszéd már hallja. A hely neve lett meg legelébb: a fehér akácokról Robiniapark. Körbekalauzol a birtokon, az ő kis „echte” holland faluján. Félúton túl tart, 17 ház már készen áll, többségében hollandok lakják, bérlik, de van belga vevője is, már magyarok is érdeklődnek. A hely azért is vonzó, mert ha magányra vágyik, a háza mögötti teraszra ül, s nézi a tájat, ha pedig másokra kíváncsi, kiül a ház elé, biztos jön valaki, akivel pohár borral a kézben elbeszélgethet.

Sokszor szidta magát az ötlet miatt. Nehezen indult, lassan gyűltek a pecsétek az engedélyeken. A befektetők se kapkodtak, mert csak a telek, a terv Arié, ennyi ház felépítésére nincs pénze.

Már úgy festett, minden sínen van, ám neki a legrosszabbkor csatlakoztunk az unióhoz, ami új rendeleteket, új szabályozást, új Balaton-törvényt is hozott. Hiába méricskélt, hogy a munkák elkezdődjenek, hiányzott 0,2 hektárnyi területe. Vásárolt a szomszédtól?

Nálunk ez azért nem ily egyszerű: el kellett adnia a 4,8 hektárt, csak úgy vehetett utána ötöt. Ez így volt szabályos...

Akkor úgy hitte, vége, elment a kedve az egésztől. Kis idő teljes letargiában telt, mégse adta fel, nem engedte, hogy ennyi energia, pénz, fáradság pocsékba menjen. Ha belefásult, a neje noszogatta a folytatásra. S ha asszonya került rossz passzba, nála merült le az elem, ő adott neki erőt. Ha mindketten csüggedtek, a gyerekek biztatták őket – merthogy időközben négyen lettek –, hogy még minden jóra fordulhat.

S tényleg jó lett itt neki.

Másokon is ugyanezt tapasztalja: aki eljött ide, még haza se ért, máris indulna vissza. Ő se tud elég időt itt tölteni, jön három napra, egy hétre, ha munkája engedi, tovább is.

– Itt kellene mindig lennem, de ezt még nem engedhetjük meg magunknak. Majd ennek is eljön az ideje. A nejem már beszéli a nyelvet, a gyerekek is jól megértetik magukat a faluban. A többi honfitársam? Van, aki csak nyaralni jár, és akad olyan, aki márciustól novemberig marad, ha elég szép az idő. S van, aki itt él, innen irányítja a cégét. A faluval jól megvagyunk. Csak az első lépés nehéz, az első mosoly, az első közösen fogyasztott pohár bor után megnyílnak az emberek, szűnik a bizalmatlanság – osztja meg felismerését Ari Doelman. – Mit szeretnénk mi itt? Azt, amit az itteniek. Boldogulni, jól érezni magunkat. Kinek ártunk vele? Ha építünk, attól a föld magyar marad, az ország gazdagodik.

A falu vezetője fiatal, energikus ember. Falunapot, fesztivált szervez, szépítgetné a pincesort, utat javíttatna. Tele van ötletekkel, csak nincs rá elég pénz. Mondom neki: polgármester úr, ha mi itt idegenforgalmi adót fizetnénk, ahhoz még egyszer annyit hozzátenne az állam is. Néz, csodálkozva kérdi: adót akarnak fizetni? Nagyon szívesen, felelem. Már a faluhoz tartozunk, szóládiak vagyunk mi is, vagy kis híján már azok.