Lépre csalt mézturisták

Döngicsélés helyett kopácsolás. Méhek helyett tehát harkály? – gondolhatnánk a hang hallatán. De nem, csak egy fiatalember veri a vakolatot a kátolyi Vudi Méhészetben. Aztán befut a házigazda, Vudi Gábor is, és beszélni kezd. Szavai nyomán a magtárépület csupaszodó kőfalai megtöltődnek élettel: a felállványozott földszintből méhészmúzeum lesz, az emeleten megjelenik egy hatvanfős, üvegfalú vendéglátótér. Mellette rovarhálóval körbekerített terasz, ahonnan a látogatók biztonságban szemlélhetik az átlátszó kaptárokban dolgozgató vagy épp kirajzó méhek életét. Közben mézsört kortyolgatnak, s várják a mézben pácolt és szabadtéri kemencében sült húsokat.

Nem sült galambra vár Vudi Gábor sem: tervez, szervez, kivitelez, hisz amit az imént lelki szemeink elé festett, az jövő tavasszal valóság lesz. A pályázatot elnyerték, a forrás tehát adott, így a méhek napján, 2015. április 30-án, ha törik, ha szakad, megnyitják a Vudi Mézeskuckó és Látványméhészetet itt, a kátolyi faluvégen. Ahol már csak egyetlen kérdés motoszkál a fejemben: hol vannak mindehhez a főszereplők, vagyis a méhek? Egy közeli falu akácerdejében – derül ki. Az idő azonban sajnos nem ezt teszi. Aggódva kémleljük hát Vudi Gáborral az eget: tornyosulnak a felhők, akárcsak a méhész feje felett. Ha ugyanis kisütne a nap, ma a méhei egy tonna mézet is behordanának – de ha az időjárás nem lesz kegyes, akkor egyetlen grammot se. Ottjártunkkor öt fok híja annak, hogy a kétszázötven kitelepített család gyűjteni kezdje a méhészek egyik legfontosabb bevételi forrását, az akácmézet.

De tereljük el a borús gondolatot, nézzük inkább azt, ami optimizmusra ad okot: nevezetesen a Vudi Méhészet bemutató épületét, amely egy másik pályázatnak köszönhetően már készen áll. Fedelezés, mézpörgetés, töltés – ilyen munkafolyamatok zajlanak majd odabent, a látogató pedig nemcsak nézheti, de ki is próbálhatja, hogy mindez mit jelent. Lépre csaltak – szembesülök a ténnyel immár az előadóteremben, hatszögletű járólapjai ugyanis olyanok, akárcsak sejtek a lépekben. S hogy mi végre egy méhészetben előadóterem? Hogy ne csak az interaktív tábla legyen okos, hanem az innen kilépő vendégek is. A hazai lakosság nagy részére ugyanis ráfér az okosodás mézügyileg.

Vegyes virág és akác – nagyjából így néz ki a magyar mézfogyasztás. Legalábbis az a hetven dekagrammnyi, amennyit átlagosan egy fő egy év alatt hajlandó egyáltalán megenni. S ami itthon nem fogy el – vagyis a méz 80 százaléka –, az külföldre megy. A különleges gesztenye, az ínyenc selyemkóró, a sütésre kiváló napraforgó, a gyulladáscsökkentő, álmatlanságűző hárs, a krémes, gyomorkímélő repce elegyként távozik az országból – vegyes mézként összeöntve. Mintha neves borászok értékes nedűit Magyar Bor néven adnák el, nagy hordókba vegyítve. Abszurd, nem?

Mindezen dr. Kovács Dezsővel, a Mecseki Mézes Körút ötletgazdájával és projektmenedzserével töprengünk el. De elméleti siránkozásnál többet ér a gyakorlati tett, ezért indították el e programot. Vetélkedőkkel, plakátokkal, kiadványokkal, rendezvényekkel terjesztik az igét és a mézkultúrát, valamint segítik a méhészeket, hogy ne csak kiváló mézeik, de hasonló marketingjük is legyen. Hova vezethet mindez? A programgazda a mézfogyasztás emelkedését reméli, és azt, hogy a mecseki kézműves mézek elsősorban szépen csomagolt fajtamézként, helyben, értékes helyi termékként keljenek el.

Fehér ing, sötét zakó, fényes fekete cipő. A méhész jogász. Pécsi ügyvédi irodájából érkezett. Vagy az egészségügyi főiskoláról, ahol tanít, mert dietetikus is. És sportmenedzser. Meg lovas edző. És falusi vendéglátó. Ráadásul pedig méhész és körzeti méhegészségügyi felelős. Bostán vagyunk, Mecseki Mézes Körutunk következő állomásán, dr. Sebők Péter otthonában és gazdaságában. S ahogy az imént autójából kiszállt, úgy kísér most élre vasalt öltözetben lóistállók mellett, tyúkudvaron keresztül, veteményes szegélyezte kerten át az akácosig, gazdasága meghatározó szeletéig. A látványt jóval megelőzi a hang: negyvenöt méhcsalád zúgdong, betöltve a levegőt félelmetes, mégis szép morajlásukkal. Közelebb merészkedem. Megéri: festmény tárul szemem elé, Sebők Péter alkotása az első kaptár oldalát díszíti. De festői a valóság is, ahogy a méhek fáradhatatlanul repkednek a virágzó fák és a kaptárok között. Még így is nehéz elképzelni, hogy egy kilogramm mézért háromszázezer kilométert tesznek meg...

Azt viszont már könnyebb, hogy hamarosan ebből a megkapó domboldalból, amelynek füvében az akácos elhagyása után bandukolunk, az ötvenkét tagú Mecseki Mézes Körút egyik jól működő állomása lesz. Odalent a völgyben elhagyatott faluvégi parasztporta, itt élt egykor a település legmódosabb lakója. Sebők Péter megvásárolta,és ötszobás szálláshellyé alakítja.

Leérünk az istálló- és pajtaépülethez, ahol méhészetieszközbemutatót és mézpörgetőt, emeletén tágas közösségi és kóstoltató teret alakítanak ki. Decemberre, mert a pályázat – amelyből a beruházást finanszírozzák – határideje akkor jár le. S hogy a kóstoltató térben mit lehet majd kóstolni? Ötlet van bőven: mézes pálinkát, mézes bort, mézes mustárt, krémmézbe kevert szárított csicsókát, rétegezett mézes eperzselét…

De a fekete leves csak ezután jön – méghozzá Cserkúton, Krómy Gábor Mézesfészerében. A fiatal méhésznek azonban nem ez a leves az egyetlen specialitása, konyhájából számos különlegesség kerül a vendégek asztalára. Mert a Mézesfészer végre egy olyan állomás, ahol nem csupán a fantáziámra van bízva a látvány: itt már minden valóság. A favázas épületben, amelyet szalmabálákkal téliesítettek, hagyományos kemence, füstölő, grillező, hangulatos vendéglátótér.

És a tény: minderre nagy az igény. Rendezvények, családi, baráti és céges összejövetelek vagy egyszerűen csak a természetbe vágyó turisták jönnek ide, ahol Gábor a gasztronómiai élményt ötvözi a mézértékesítéssel. Sikerrel – nyugtázom, amikor meséli, hány vendéget szolgált már ki.

Mézturista – zakatol a fejemben a gondolat, miközben kezemben a Mecseki Mézes Körút ötvenkét állomásának katalógusával elindulok haza. Miért is ne? Méhészeti bemutatók, mézes lakomák, mézes wellness, apiterápia – vagyis mézes termékekkel való gyógyítás, mézpakolások, szépségipari és egészségmegőrző termékek, kapcsolódó túrák. És ne feledjük a mézes hetek célcsoportját! Édes élet, dolce vita – tíz év múlva tán jobban virágzik a mézturizmus, mint ma az akác és a borkultúra? Soha – vélekednek sokan, hisz két deci bortól mámoros lesz az ember, két deci méztől legfeljebb a vércukorszintje ugrik fel. Talán. De azért várjuk ki a végét. Merthogy a mézben nagy lehetőségek rejlenek – ez több mint édes álom!