Itt a helyünk - Ahol még a szőlőtőke is védett

Szűk lépcsőkön araszolunk a sötét padlás felé a Táncsics utca egyik műemlék épületében: a műemlékvédelmi felügyelő, az építész, az egyik bérlő unokája és a tollforgató. Az egyemeletes barokk palotának impozáns a „pedigréje”: több középkori eredetű lakóház összevonásából Horányi Gábor, Pest-Pilis-Solt megye alispánja építtette a XVIII. század közepén, majd Almásy Antal helytartótanácsi tanácsos tulajdonába került, aztán a Zichy család szerezte meg és használta egészen az 1944–45-ös ostromig.

– Igen, jól emlékeztem, ezt a házrészt bombatalálat érte, és új tetőszerkezetet kapott – mondja fenn dr. Janotti Judit, Budapest I. kerületi építésügyi és örökségvédelmi hivatalának munkatársa. A hír hallatán a két férfi megkönnyebbül. A műemlékvédelem tehát nemigen lehet akadálya annak, hogy az önkormányzat engedélyezze a nagymama lakása fölötti tetőtér beépítését, ahol az unoka kapna önálló kuckót. Persze, azért szigorú megkötésekkel! Például az utca felé nem törhetik majd meg a barokk tető egységes képét, vagyis csak a belső udvar felé nyithatnak ablakot.

Ha a lakás pár méterrel odébb lenne, a műemlékvédelmi felügyelő nem támogatná a tetőtér-beépítést. Janotti Judit a zseblámpák fényében mutatja a több száz éves fagerendákat, amelyeket ebben az eredeti állapotukban szeretnének megőrizni az utókornak. Még akkor is, ha errefelé rajtunk kívül jószerivel a madár se jár. Az épített örökség védelme ugyanis elsősorban szemléletmód kérdése, és nem függ attól, hogy mennyi turistát vonz.

IV. Béla a tatárjárás után, 1243-ban kezdte meg a vár építését, a terület betelepítését. A történelmi lakónegyed tulajdonképpen egy kisváros a nagyvárosban.

– Az 1325 lakásban 2164 várlakó él, minden harmadik hatvan éven felüli – tudjuk meg a Budavári Önkormányzat munkatársától. – Ez a tendencia azonban kezd megváltozni, nálunk is megfigyelhető az úgynevezett szuccesszió, azaz átörökítés jelensége: nem a helyi lakosok gyerekei, hanem az unokái foglalják el a lakótereket. Vagyis egy fiatalodó, megújuló városrész formálódik.

A várbeli lakásállomány 80 százaléka önkormányzati tulajdonban van, merthogy műemlék épületben található – ezek speciális karbantartása, felújítása évente több százmilliót visz el a „gazda” kasszájából; mindez magánszemélyeknek „nagy falat” lenne. A Vár arca egyébként nagyon megváltozott az elmúlt évtizedben, önkormányzati önerőből, illetve pályázati forrásokból szinte valamennyi (korábban elhanyagolt, lepusztult) műemlék ház és tér részben vagy egészben megújult, és a rekonstrukció napjainkban is folytatódik.

A Vár majd’ 800 éves történelmének egyik közös nevezője, hogy mindenkor főleg a tehetősebbek lakták (egykor a kiszolgáló személyzetükkel). Ma sem olcsó mulatság itt lakáshoz jutni. A Fortuna utcában egy 36 négyzetméteres, közepes állapotú, magántulajdonú lakást 34 millió forintért kínál tulajdonosa, ami 944 ezer/m2 árat jelent. A Dísz téri 98 négyzetméteres öröklakásra pedig 129 millió forintról lehet alkudni; ez több mint 1,3 millió/m2. Az ingatlan. com szerint a várbeli átlag: 656 ezer/m2, de Bakos Zsuzsa ingatlanközvetítő találkozott már másfél milliós négyzetméterenkénti árral is.

A hirdetések közt önkormányzati lakások örökös bérleti jogát is eladásra kínálják. Mit kóstálnak ezek? Például egy Tárnok utcai 91 négyzetméteres lakásért 42 milliót (462 ezer/ m2), egy Dísz téri 102 négyzetméteresért 35 milliót (343 ezer/m2) kérnek.

– A hirdetésekben tévesen szerepel a bérleti jog eladása, hiszen azt nem adhatja el a bérlő. Ez egy igen bonyolult jogi ügylet, amelyhez mindenképpen szükséges az önkormányzat engedélye, hozzájárulása – jegyzi meg az önkormányzat munkatársa. – A bérleti díjaknál három díjkategória létezik. A szociális bérleti díj 390 Ft/m2, a költségelvű 650. A piaci alapú lakbérnél az önkormányzat pályázatot hirdet a megüresedett lakásokra, ahol kiírja a minimum indulási bérleti díjat; ez átlagosan 800 és 1000 forint között van négyzetméterenként. A pályázók erre ráígérhetnek, nem ritka, hogy 1500–1700 Ft/m2 árat is megadnak. A kerület kiegyensúlyozott gazdálkodása megengedte, hogy a lakbéreket tavaly és az idén ne emeljük.

Bakos Zsuzsa is megerősíti: az I. kerületi származásúak közül egyre többen „költöznek haza”, olyan erős a kötődésük a történelmi környezethez. A hangulat felülírja a hátrányokat, például azt, hogy kevés az élelmiszerüzlet, a meglévőkben pedig „turistaáron” lehet vásárolni. A kávézókban, éttermekben sem gyakori törzsvendégek a nyugdíjas korú várlakók, a vendéglátóhelyek elsősorban a turistákra építenek. De mindkét „csoport” közlekedési gondjain segít a májusban átadott újabb három lift (az Iskola és a Gránit lépcsőnél, továbbá a Murad pasa bástyánál), amelyek ingyen visznek fel a Várba, a parkolási gondok és a gépjárműforgalom enyhítésére pedig három mélygarázs építését vették tervbe a közeljövőben.

A történelmi lakónegyedben, amerre lépünk, műemlék terem! Az Úri utcában a kapualjak oldalfalai ülőfülkéket rejtenek. A Hess András téren a Vörös Sün ház Táncsics utcai frontján nemrég restaurálták a kváderezett vakolatot (a vakolt falon festéssel imitálták a kváderköveket), itt működött 1785-ig a Vár egyetlen fogadója a „Vörös sünhöz”. Ekkor a Fortuna utca 4. szám alatt nyílt meg a konkurens új fogadó, amely egészen 1868-ig üzemelt, majd lakás, rajziskola, nyomda és múzeum lett belőle – a klasszicizáló késő barokk épület szép kőkeretes ablakaival és téglavöröshomok színű elegáns festésével most az ötcsillagos Szent György Hotelnek ad helyet. Itt még a szőlőtőke is védett: az udvaron a kétszáz éves, még a filoxéra előtti fajtából származó két növényt a Kertészeti Egyetem is nyilvántartja.

– Amikor a Fortuna-házban a helyreállítás megkezdése előtt díszítőfestés-kutatást végeztek, XVIII. századi különleges keleti stílusú falfestmények bukkantak elő: bambuszok, indák, paradicsommadarak tarka farktollai – mutatja Janotti Judit az étteremben. – Ilyen esetben a tulajdonos – legyen az az önkormányzat vagy magánszemély, vállalkozás – vagy restauráltatja a felfedezett műemléket, ami bizony költséges, vagy gondoskodik az állagmegóvásáról az utókor számára, például védőfestéssel fedi a falfestményt. Itt a tulajdonosok áldoztak arra, hogy eredeti szépségében megcsodálhassa a nagyközönség.

A Bécsi kapu tér 7., báró Hatvany Lajos egykori – klasszicista, copf, neobarokk jegyeket is viselő – palotája az 1930-as években a magyar irodalmi élet központjaként vendégül látta többek között Thomas Mannt, József Attilát, Babitsot, Ignotust, Ottlikot, Szomoryt… Apropó: kultúra! A Várban ma is legendás kulturális élet zajlik – biztosan közrejátszik ebben, hogy a lakók 56 százaléka diplomás. Minap tartották például a századik Márai Szalont: minden hónap utolsó keddjén valamely mesterség jeles képviselőjét – a cukrásztól a perjelen át a papírmerítőig – látják vendégül, egy neves borász és nedűje társaságában.

A hagyományőrzésben élen jár Hergárné Stróbl Krisztina. A szobrászművész Stróbl Alajos unokája nem csupán a nagyapa emlékét őrző alapítványnak, hanem a Budavári Lakosok Szövetségének is alapító tagja. A többnyire idős (40 aktív és 20–30 alkalmi) „klubtagok” hol kirándulnak, hol gulyáspartin gyűlnek össze, vagy egyszerűen csak a vasárnapi mise után összejönnek beszélgetni a Balta közben, ahol Krisztina asszony és férje tárt kapukkal és egy csésze kávéval várja barátait.

– A családunk jóval a nagyapám 1926-os halála után, a II. világháborút követően került a Várba, a nagymama itt talált új otthonra – meséli a kis belső udvarban. – Az Epreskertből magával hozta ide ezt a márvány díszkutat, ez is a nagyapám alkotása; minden év március 15-én a mártírokra emlékezünk, a kútból vörösbor folyik, és Kossuth-dalokat énekelünk. Amíg a barátaink többsége meg nem öregedett, például fáklyás éjszakai sétával köszöntöttük a tavaszt. Most már jobban szeretünk, mondjuk a Zeneszalonban vagy a Litea könyvesbolt irodalmi rendezvényein ücsörögni.

Hogy zavaró-e a sok turista? Nem, mosolyog Krisztina asszony. A turisták „csupán” látogatóba érkeznek, és legfeljebb emlékmorzsákat visznek haza – de ők itthon vannak a sok száz éves kövek között. Büszkén és „inkognitóban” sétál a Várban a nagyapa alkotásai közt, Szent István király emlékművétől Mátyás kútjáig...

Epilógus. Minap Budavár Díszpolgára Díjjal jutalmazták Dragonits Tamás Ybl-díjas építészt, akinek neve a szakmában a műemlékhelyreállítás jelképe lett. A Budai Várnegyed házai is őrzik a szakember keze munkáját, aki azt mondta: „Nem azokra az épületekre vagyok büszke, amelyeket építettem, hanem azokra, amelyeknek az átalakítását meg tudtam akadályozni.”