Barangoló: Szamos-parti kurta kocsma

Mindegyiket külön-külön is érdemes felkeresni – a malmot meg a kocsmát mindenképp. A XIX. század derekán Magyarországon még rengeteg, csaknem 10 ezer vízimalom üzemelt, közülük a tombácos, vagy más néven hajómalmok száma a 4300-at is meghaladta. Száz évvel korábban pedig annyi volt, hogy külön császári rendelet született az erővel történő „széthányásukról”, mert akadályozták az árvizek levonulását. A nagyobb folyókon nemigen okoztak gondot, így a legtovább ott maradtak fent, de aztán a gőzmalmok meg később a villannyal hajtott motorok azok sorsát is megpecsételték.

Pedig a malomban annak idején nem egyszerűen csak őröltek: hosszú ideig fontos társadalmi szerepet is betöltöttek. Úgynevezett asilumok voltak, ugyanolyan menedékhelyül szolgáltak, mint a templomok. Viselkedni is úgy illett bennük. Lopni, káromkodni, szeszes italt tartani, duhajkodni súlyos véteknek számított. Természetesen a Szamos is sok hajómalmot forgatott, a XIX. század derekán még száznál is többet. A legutolsó az Ököritóval szomszédos Rápolton működött, egy jeges árvíz után, a harmincas években bontották el. Annak mintájára készült a géberjéni is, az országban sehol sincsen párja. Igaz, ma már hagyományos vízimalom se nagyon van az országban.

Tunyog meg Matolcs valaha két különálló község volt a Szamos két partján. Komp kötötte össze őket. S miután fontos út vezetett erre, forgalmas volt a komp, ahol pedig sok a nép, feltétlenül kell egy csárda.

Vagy egy korcsma, ami lehet kurta is, az a fontos, hogy jó bort mérjenek benne, s jó muzsikát húzzon a banda. Hát itt egyik sem hibádzott, így aztán folyt a bor meg a nóta, még az olyan, közismerten absztinens vendégek is elcsábultak benne, mint a mi jó Petőfi Sándorunk.

Barátjával, Luby Zsigával kóborolt itt egyszer. A nagyari kastélyból mentek Fülpösdarócra, ahol a báró új lakot épített, és feltétlenül meg akarta mutatni azt a költőnek. Matolcs és Tunyog között kellett átkompozniuk az akkor még szabályozatlan folyón.

Azt nem tudni, hogy Petőfi ivott-e valamit – nem bírta szegény a bort, két pohár után már forgott vele a világ –, de azt tudjuk, hogy az itteni élménye alapján született a híres vers, a „Falu végén kurta kocsma”. Hogyan is szólnak az első sorok? „Falu végén kurta kocsma, / Oda rúg ki a Szamosra, / Meg is látná magát benne, / Ha az éj nem közelegne…”

Igaz, azt a kocsmát több szatmári falu is a magáénak vallja, de a hagyomány Matolcsnak adja. Időközben megette az idő, de nemrég újból felépítették. Bort azonban nem kapni benne.

De Petőfit anélkül is megidézhetjük. A régi mestergerendában van ugyanis egy bicska, állítólag maga Petőfi vágta bele.