Mentsetek meg magamtól!

Lakóhelyemkispataki2018. 05. 16. szerda2018. 05. 16.
Mentsetek meg magamtól!

Olykor saját magától a legnehezebb megmenteni valakit. Jász-Nagykun-Szolnok megyében két településen is önmaga ellen fordult két elkeseredett öngyilkosjelölt, akiket csak a gyors és szakszerű rendőri beavatkozás segített vissza az életbe.

Április 16-án az éjszakai órában csengett a telefon a szolnoki főkapitányságon. A megyei központi ügyelet kapott egy rákóczifalvai címet, ahol egy 54 éves férfi öngyilkossággal fenyegetőzött. A házszámról kiderült, hogy téves, de szerencsére a helyi körzeti megbízott hamar felderítette a helyszínt, miközben rádión tartotta a kapcsolatot a Szolnokról érkezett kollégáival. A ház melléképületében megdöbbentő látvány fogadta: az önkéntes halálraítélt egy vödrön állt, nyakán az autójából kiszerelt biztonsági övvel, s eltökélten fogadkozott, hogy ha az egyenruhás közelít, kirúgja maga alól a vödröt! A főtörzsőrmester szólt a társainak, hogy szükség van egy éles késre az öv elvágásához. Ekkor a halálra szánt férfi elhatározása megvalósításába fogott, ám a körzeti megbízott hatalmas ugrással derékon kapta, majd az odaérkező társai elvágták a gerendára csomózott övet. A mentők a lelkileg összeroppant embert kórházba szállították.

Még aznap délután Törökszentmiklósról szintén baljós bejelentés érkezett a 112-es központi számra: egy nő elcsukló hangon közölte, hogy eldobja magától az életét! Az ügyeletes tudta, hogy az ilyen telefonhívás az utolsó segélykérés is lehet, a gyógyszerekkel alaposan beadagolt nő végső kétségbeesésében nyúlt a készülékhez. Szóval tartotta hát, miközben megpróbálta kiszedni belőle, hogy mi mindent lát a környezetében? Sikerült is beazonosítania a helyszínt, így elindulhatott a segítség. A rendőrök hamarosan a telefonban említett város környéki bozótos területen, a csónakázótó mögötti csalitosban szólongatták a keresett nőt, hangosbeszélővel is nyomatékot adva szavaiknak. Egy ágreccsenés mentette meg az asszony életét: az árulta el ugyanis, hogy melyik bokor alatt kuporog az elkábult, önmagát halálra szánt nő, akihez mentőt hívtak a rendőrök. Ő időközben magához térve szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy sikerült túlélnie ezt a szörnyűséget. Kórházba került, s azóta remélhetőleg már otthon az újrakezdés esélyeit mérlegeli…

A rendőrrel általában akkor találkozunk, ha ő keresi a társaságunkat vagy netán bajba kerültünk. De két történetünkből kitetszik: elkél az egyenruhás segítség akkor is, ha saját magunktól kell megvédeni önmagunkat!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek