Ökológiai katasztrófa a Tarnán?

A folyó partján álldogálok, a jászdózsai részen, a felső zsilipnél. Ott olvasom a mű fémkorlátjára erősített figyelmeztető feliratot. Előttem a rézsű, szépen lekaszálva.

– Itt szoktak fürdeni a gyerekek – avat a helyi szokásokba Benedek András, miközben leóvatoskodunk a folyóhoz. Egy kiöblösödött részre mutat, a szélén még két vasúti talpfa is, ahonnan a vagányok fejest ugranak, feltéve, ha elég mély a víz.

Itt pedig eléggé, ugyanis a gyerekek kőtorlasszal magasították a víz szintjét, ráadásul pedig egy hatalmas körbálát is belehengergettek, amiért bizonyára nem dicsérték meg őket a gazdák. Gyerekekkel most nem találkozunk, viszont a víz csobban.

– Na, ez már jó jel – tekint a hang felé vezetőm. – Alighanem béka lehetett. Úgy látszik, kezd visszatérni az élet a Tarnába.

Benedek Andrást egy héttel korábban egy fővárosi barátja hívta fel, hogy jönne a fiával horgászni. Jászdózsáról származott el, ma már nyugdíjas, s gondolta, megmutatja a fiának gyermekkori kalandjai helyszínét. András segítőkészen szólt a halőrnek, de az csak legyintett:

– Itt ugyan halat most nem fog. Megdöglött az összes.

Így értesült a „rendkívüli környezetvédelmi problémáról” Benedek András. A túlparton kislány eregeti pecabotját a Tarnába. Mielőtt elindulnánk a folyó mentén lefelé a következő faluba, Jászjákóhalmára, némi kerülővel megszólítjuk.

– Hát… Azt hallottam, hogy volt valami probléma – említi a kislány édesapja, a Jászárokszállásról érkező Faragó Gábor, amikor őt is a „rendkívüli környezet-védelmi problémáról” kérdezem. – Ön tud valamit?

Egy-két apró halat fogott csak – mosolyog a lánykájára, akinek éppen kapása van. A horog végén bodorka ficánkol, Laura pedig látható boldogsággal pózol a zsákmányával. Aztán a forróság miatt pakolásznak is. Elindulunk mi is, előbb lefelé a Tarna mentén, Jászjákóhalma felé.

– Úgy látszik, a szenny levonulása után már érkezik az utánpótlás a Tarna felső folyásáról – magyarázza kísérőm.

– Hanem ennyi madarat még nem láttam, mint itt egy rakáson – mutat a túlpartra a két település közötti szakaszon.

– Gémek, kormoránok, zabálták mind a sok dögöt. Gyönyörű tízkilós halak is voltak közöttük. De még a kóbor kutyák is előkerültek, a fene se tudja, honnan, mert errefelé nemigen szoktak a határban kóricálni.

– S nem pusztultak bele a madarak? – adódik a kérdésem.

– Egy gólyát láttam benn a faluban az egyik villanyoszlop tövében heverni. Nem állíthatom, hogy a mérgezett haltól pusztult el, mert nem tudhatom, csak az a biztos, hogy pörkölődést nem láttam rajta, tehát nem az áram vághatta meg.

Jászjákóhalma határában fiatalember baktat felfelé a gáton, Farkas Richárd. Benedek Andrással régi ismerősként üdvözlik egymást.

– Tegnap kaptuk a hírt, hogy estétől feloldották a tilalmat – említi Andrásnak. Érdeklődésemre azonban kedvetlenség ül ki az arcára, nem szívesen mond bármit is. Terjéki Tünde jászjákóhalmai polgármesternél érdeklődnék a történtek miatt, de őt sajnos nem érem a hivatalban. Nem úgy Szerencsés Istvánt, Jászdózsa első emberét.

Július 22-én, hétfőn este 7 óra felé hivatalos helyről nem hivatalos hívást kaptam – ültet le a tárgyalóban. – Innen tudtam meg, hogy a Bene-patakon szúrós szagú, feketés színű szennyeződés indult meg, amely másnap el fogja érni Jászdózsát. Várható, hogy a halak el fognak pusztulni. A kifogott halat a helybeliek ne fogyasszák és a folyóban ne fürödjenek. Ezt a figyelmeztetést kaptam.

– Nem kért erről hivatalos információt?

– Kértem, de azt nem kaptam, és az illető ahhoz sem járult hozzá, hogy az általa mondottakat hivatalos információként kezeljem.

– Akkor tehát egy jószándékú figyelmeztetést kapott, amit az illetőnek el sem kellett volna mondania.

– Felfoghatjuk így is.

– Ki volt az illető?

– Nem járult hozzá, hogy a nevét eláruljam.

– Mit tett ekkor ön?

– Hívtam a jegyzőt, hogy megkérdezzem, mi a polgármester teendője ilyen esetben. Meddig mehetek el, hogy pánikot se keltsek, ugyanakkor eleget tegyek az eskümben foglalt kötelességemnek, hogy a település lakóit megóvjam a veszélytől.

Amikor másnap a polgármester megtapasztalta, hogy a hivatalos helyről érkezett „súgás” igaznak bizonyult, és a Tarna vize elfeketedett, azonnal felvette a kapcsolatot a szakaszmérnökséggel, valamint a katasztrófavédelemmel, ahonnan telefonon azt javasolták, hogy a helyi horgászegyesület helyezzen ki tájékoztató táblát a veszélyről. Ez megtörtént.

– Ekkor tehát már hivatalosan is értesült a környezeti kárról. Kérhetett hivatalos magyarázatot is.

– Kértem is.

Két levelet tesz elém, az egyiket a Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltségnek címezte, Fózer Tibor ezredes kirendeltségvezetőnek, a másikat pedig az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnak Miskolcra. Mindkét levél július 26-án kelt. Mindkettőben magyarázatot kér a történtekre.

– Választ kapott? – A vízügyi igazgatóságtól igen, még aznap – adja kezembe a levelet. Eszerint a Nyiget- és a Bene-patakon és a Tarnának a betorkollás alatti szakaszán szennyezőhullám vonul le „hígítóvíz biztosítása mellett”.

(Így jelen időben, a szennyezés faluba érkezését követő harmadik napon is.) A szennyeződés kivizsgálása folyamatban van. „A szennyeződés miatt az említett vízfolyásokon bekövetkező halpusztulásból származó tetemek eltávolításáról igazgatóságunk III. fokú vízminőségi kárelhárítási készültség keretében gondoskodik.”

– A szennyezés forrásáról nem olvasok… – teszem le a válaszlevelet.

– A kivizsgálás folyamatban van, ennyi tájékoztatást kaptunk mindössze. Halbiológusként tudom, hogy mekkora kár érte a természetet, a Tarna gazdag ökoszisztémája felborult. Domolykók, jászkeszegek, csukák, fenékjáró küllők, rákok tömege pusztult el. Tudja, ha szándékosan engedte bele valaki a Tarnába a szennnyet, az nem megbocsátható.

Ha üzemzavar keletkezett, akkor pedig meg kell keresni a felelőst. Ebben az egészben engem a legjobban az zavar, hogy egy ilyen súlyos környezeti kárt ilyen módon kezel a hatóság. Elvárnám, hogy a felelősöket megtalálják, a történtekről tájékoztatást kapjunk. Mert különben mi a biztosíték arra, hogy nem történhet meg ismét?

Indulunk tovább, felfelé a Tarnán, a szennyeződés nyomában. A következő Tarna menti falu, Tarnaörs. Első embere, Almádi János akkurátus benyomást kelt, leültet, ám addig nem fordul felém, amíg az előtte lévő papírhalmot át nem nézi, alá nem írja. Utána viszont készséges.

– Értesítette önt valaki, hogy a Tarna élővilágát elpusztító szenny érkezése várható? Hogy milyen óvintézkedéseket tegyen?

– Az égvilágon senki.

– A szenny levonulása után kapott magyarázatot?

– Az égvilágon semmit.

– Szokott ilyen esetben egyáltalán értesítést kapni?

– Hogyne, a katasztrófavédelem mindenféle ügyben megkeres bennünket. Ha nagy a meleg, ha sok az eső, ha régóta nem esett. Erre most elér bennünket egy ilyen katasztrófa, és se kép, se hang…

– Mégis, ön szerint mi történhetett? Miért ez a nagy hallgatás? Honnan eredhetett a szenny?

– Szóbeszéd rengeteg hallatszik, hivatalos értesítést nem kaptunk. A polgármester átül a számítógépéhez, és együtt nézegetjük a térképet. A Tarnába folyik a Bene-patak, abba pedig Detk fölött a Nyiget, ami a markazi tározóból ered, az pedig a Mátrai Hőerőmű hűtőtava. Az ipari parkban több cég is található.

– Hallott arról, hogy üzemzavar keletkezett volna valamelyik gyárban?

– Nem hallottam.

Faluról falura haladunk felfelé a Tarna, majd a Bene-patak mentén. Erk, Zaránk, Nagyfüged, Detk közvetlenül érintett a szennyezésben. Van, ahol nem találjuk a helyén a polgármestert, de van olyan is, aki kerek perec kijelenti, hogy nem nyilatkozik.

Ahogy közeledünk a Bene-patak torkolatához, úgy uralják egyre inkább a tájat a Mátrai Hőerőmű tornyai, mellette nem messze pedig a közelmúltban átadott Viresol keményítőgyár.

Utunk során többen is említették ezt a gyárat, mint a szenny lehetséges forrását, ezért leghelyesebb, ha náluk kutakodunk kérdéseinkkel, mi erről a véleményük. A bejáratnál sorompó vár bennünket, a portás annak rendje és módja szerint átveszi az üzenetet, hogy milyen ügyben keresünk bárkit, aki felvilágosítást tud adni arról, a gyárból ered-e a szenny. A válasz nem sokat késik: – A főnök asszony nem tudja önöket fogadni.

*

Később levélben fordultam a Viresol Kft.-hez. Kérdeztem, hogy a szennyeződésnek van-e köze hozzájuk. Ha igen, mi volt az oka, s mit tesznek annak érdekében, hogy a jövőben a hasonló eseteknek elejét vegyék. Válasz a levelemre nem érkezett. Ha megjön, beszámolunk róla.

Nem úgy a katasztrófavédelemtől, amelyet ugyancsak levélben kerestem meg, érdeklődve a tájékoztatás elmaradásának az okáról, illetve a szennyeződés forrásáról. Néhány órán belül a Nagy Csaba Heves megyei szóvivőtől megérkező válasz szerint a vizsgálatot a detki polgármestertől kapott bejelentés alapján kezdték meg.

„Azonnali intézkedésként elzárták a szennyezés további bekerülésének útját…” Továbbá a vízügy „az érintett önkormányzatokat tájékoztatta”. Valamint: „A lakosságra nézve a kialakult helyzet nem jelentett veszélyt…”

És még egy fontos megállapítás a levélből: „A már meglévő vizsgálati eredmények alapján a halpusztulást nem vegyi anyag okozta, hanem nagy valószínűséggel az érintett vízfolyásokba került szerves anyag idézett elő oxigénhiányos állapotot.”

Mivel a tájékoztatás és a velem beszélő polgármesterek tájékoztatása között ellentmondás feszül, még egy levéllel kerestem meg a szóvivőt: 1. Ha a szennyeződés forrását elzárták, akkor tudják, hogy hol volt az, melyik cégtől ered. Kértem a megnevezését. 2. Ha a lakosságra nézve a szennyezés nem jelentett veszélyt, akkor fürdeni és a kifogott halat elfogyasztani is lehetett volna? Az általam látott táblák „rendkívüli környezetvédelmi problémára” figyelmeztetnek. 3. A halpusztulást okozó, bekerülő szerves anyag származhatott-e búza keményítéséből gyártott termékből vagy valamelyik melléktermékéből?

Erre a levelemre már nem kaptam választ. Ha megjön, beszámolunk róla.