Aktív nyugdíjasévek?

„Igazán emlékezetes búcsúztatóval leptek meg a kollégáim a vállalatnál, amikor az utolsó munkanapomat töltöttem. Volt ott vers, csokor, sütemény, egészen meghatódtam. Nem mertem nekik bevallani, hogy a beszédek közben a gyomrom görcsbe szorult, mert eszembe jutott, hogy másnap már nem lesz hová bejönni. Engem már leírtak” – meséli egy hatvanas éveinek közepén járó asszony.

Neki az segített, hogy belevetette magát az unokázásba, és túrázni kezdett egy csoporttal, hétvégén 15-20 kilométert is megtesz megerőltetés nélkül, s a természet erejével feltöltekezve tér haza. Hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi kiadványa szerint 2,6 millióan élnek nyugdíjból és egyéb járadékból. Zömüknek öregségi nyugdíjat hoz havonta a postás, aminek az összege Budapesten a legnagyobb és Szabolcsban a legalacsonyabb.

Miközben az elöregedő társadalomról és a nyugdíjak aktuális emeléséről viszonylag sok szó esik, méltatlanul ritkán foglalkozunk ennek az életszakasznak a pszichológiai vetületével – hívja fel a figyelmet írásaiban az idősödés kutatója, dr. Szabó Lajos professzor.

Ahogyan arra is, hogy az életkor csak egy szám, és többek közt az illető egészségi állapota, személyiségének rugalmassága, motivációja, a családban és a nagyobb közösségben betöltött helye, szerepe is árnyalja, hogy valójában mennyire számít idősnek. A professzor szerint a magyar közgondolkodásban még a hatvanas években született, de mára túlhaladott szemlélet dívik.

Ez pedig arról szólt, hogy a korhatárt elérőknek kötelességük visszavonulni, átadni a stafétát, és „szépkorúként” élvezni a ledolgozott élet munkájának gyümölcsét. Korszerűbb viszont az a megoldás, amikor fokozatos az elszakadás az aktív világtól, aminek a módja alkalmazkodik a koros ember és a munkaadó igényeihez is.

Fontos, hogy tudatosan fel kell készülni az új életszakaszra, hiszen más rendet kell szabni a mindennapoknak – tanácsolja. „A mai nehéz gazdasági viszonyok mellett nem lehet korán nyugalomba vonulni, nem lehet a munkát abbahagyni” – így zsörtölődött a cikkíró 1941-ben. Nincs új a nap alatt, ma is sokan kalkulálnak azzal, hogy a nyugdíjas éveket megtoldják részmunkaidős szorgoskodással.

A boldog idősödés titkát fürkészők azonban azt tanácsolják a 60 fölöttieknek, hogy ne hajszolják magukat halálra, hiszen azt még senki nem bánta meg, hogy nem gürcölt eleget. Azt már annál inkább, hogy nem töltött elég időt a családjával, nem beszélgetett a szeretteivel.

Nem muszáj „hobbiból” az orvosi rendelőben üldögélni, de fontos az egészségtudatos életvitel, a rendszeres szűrés. A ráncokat, az elhasználódó szervezet itt-ott fájó jelzését senki sem ússza meg a sokadik X felé ballagva, de az öregedés nem feltétlenül a kétségbeesés időszaka a lélekgyógyászok szerint. Ekkor is igaz a mondás: ha citrommal dob meg az élet, facsard bele a limonádéba!

KI A KOROSODÓ? Az Egészségügyi Világszervezet besorolása szerint 60–75 éves kor között tart az idősödés kora, a 75 év felettieket nevezzük időseknek, a 90 évesnél korosabbakat pedig aggoknak. Nem gondolták ezt mindig így! Száz évvel ezelőtt a 40 éves nőt már „leírták”, az 50 esztendős férfit pedig úgy képzelték el, hogy a kályha mellé kuporogva, pléddel a térdén tűri a podagra, azaz a köszvény rohamait. „A korhatárok kitolódtak” – írták nyolc évtizede a lapok, s a folyamat már az első világháború idején megkezdődött.

„A boldog ferenczjózsefi világban, amelyet annyiszor visszasírunk, a negyvenéves asszony már leszámolt a hódítással, öregesen öltözködött, és legfeljebb mint gardedám szerepelt a mulatságokban, ahová a leányait vitte. Ma majd’ minden szórakozóhely látogatóinak zömét a negyven év körüli és annál jóval korosabb hölgyek, és az ötven körüli, sőt hatvanon túli urak teszik” – élcelődött egy cikkíró 1941-ben a fiatalos nagyszülőkön.