Mit rejtenek a kikölcsönzött könyvek?

A szemfüles könyvtáros, ha rábukkan az olvasók által a kötetekben felejtett kincsekre, komoly relikviagyűjteményt hozhat létre belőlük. Ráckeresztúr parányi bibliotékájában már legalább száz darabra tehető a talált tárgyak száma. Arra azonban nincs helyük, hogy bemutassák a kollekciót, de a legnagyobb közösségi oldalon többségük megtekinthető egy virtuális kiállításon.

– Évekig zárva volt a könyvtárunk, 2013 júniusában nyitott ki újra. Katalogizálni és selejtezni kellett a meglévő állományt. A hír hallatán a falu lakói közül többen hoztak be számukra nélkülözhető könyveket, hogy minél változatosabb legyen a választék.

Amint kiderült, egyik-másik példányban értékes kordokumentumok lapultak. Ezeket elődöm, Szokoli Krisztina kezdte gyűjteni – meséli Gajdó Ágnes, a ráckeresztúri könyvtár vezetője (képünkön).

– Dosztojevszkij egyik regényéből esküvői meghívó hullott ki, Mária és András invitálta az általunk ismeretlen címzettet, hogy legyen tanújuk, amint örök hűséget fogadnak egymásnak. Ugyanebben a példányban leltünk rá egy emléklapra, amit olvasónk, a Magyar Néphadsereg ifjú választója 1985-ben abból az alkalomból kapott, hogy az országgyűlési választásokon első alkalommal szavazott.

Csak úgy sorjáznak az érdekességek: emléklap, totó- és lottószelvény, autóbuszbérlet, vonatjegy, karácsonyi üdvözlet, postai kézbesítési szelvény, pénztári nyugta, múzeumi belépőjegy, távbeszélőjegy, kaparós sorsjegy, ajándékkísérő, kártyanaptár, ablaküvegre ragasztható matrica, magnókazetta borítója, szórólap, matrica, játék pénz, toalettpapír-darabka, lyukkártya, karszalag, iskolai dicséret, újmisés pap meghívója, gyónáshoz használt lelki tükör, helyi újság négybe hajtott példánya, különféle könyvjelzők, kézzel írott üzenetek és családi fényképek sokasága.

Van két írógéppel írott szöveg is, két diák kiváló iskolai munkáját ismerték el. Íme az egyik: „Sevella Erzsébetnek a közösségben végzett munkájáért, széleskörű érdeklődéséért, kollégiumi újságban való szerepléséért. Szfvár, 1992. 03. 03. Radács Ferencné igazgató”.

SZOLNOKI LELETEK

Bartáné Engel Aranka, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár könyvtárosa több mint húsz éve gyűjti az alkalmi könyvjelzőket, amelyeket az olvasók felejtettek a visszavitt kötetekben. Találtak már leveleket, recepteket, számlákat, kórházi zárójelentéseket, adókártyát, orvosi igazolást, sőt születési anyakönyvi kivonatot is.

Őrzik annak a kislánynak az üzenetét, aki az apukájának írt: „Létszi, hagy kapjak egy gördeszkát! Anyira szeretném! Minden álmom! Apának: kata, azaz én.” Ez is elég extrém: „Dédi! Elvittem a baltát, majd hozom. Tibi”. Szalonnabőr, kenyérhéj, tisztasági betét, papírpénz, varrótű – ezek voltak a legmeghökkentőbb leletek. Városi legendaként terjedt el, hogy egy női alsónemű is előkerült már valamelyik kötetből.

Ahol pontos adatok, információk láthatók, azok a darabok szinte nyomozásra csábítanak.

– Székesfehérváron tanultam a közgazdasági szakközépiskolában – idézi vissza a múltat Sevella Erzsébet, aki a ráckeresztúri drogterápiás otthon munkatársa, korábban pedig újságíróként, olvasószerkesztőként dolgozott női magazinoknál.

– Diákkollégiumban laktam, ahol újság is készült, ott jelentek meg verseim, novelláim. Egyszer irodalmi teaház volt, ahol felolvasást tartottunk. Azt már nem tudom, hogy milyen könyvet kaptam ajándékba, de nagy valószínűséggel a beírás egy külön lapon lehetett, azt használhattam könyvjelzőnek, és amikor a helyi könyvtárnak adományoztam köteteket, valamelyikben benne maradhatott.

Érdekesnek számít az a kockás füzetlapra írott titkos üzenet is, amire népszerű írónk a következőket jegyezte fel: „Egyszer majd mesélje el, hogy ezt miért csinálta? Híve, Vámos Miklós (+ telefonszám).”

Felvettük a kapcsolatot a sikerkönyvek szerzőjével, de nem emlékszik semmire, pedig az ő oldalát is furdalja a kíváncsiság. Ha lehetne tudni, ki kölcsönözte a könyvet, amiben találták a cetlit, valószínűleg előbbre jutnánk az azonosításban, és kiderülhetne, mikor és ki beszélt az íróval, s mi lett volna az elmesélnivaló...

Vigasztalásul lemásoltuk annak a lottónak és totónak a beikszelt számait, illetve tipposzlopait, melyeket a ráckeresztúri gyűjteményben található szelvényeken láttunk. Fájó szívvel közöljük: nem nyertünk.

– Én is szeretek régi dolgok után nyomozni – árulja el Gajdó Ágnes, aki a könyvtár vezetése mellett szerkeszti a helyi újságot, fürkészi a falu múltját, szervezi az értéktárat és tudósítja a megyei lapot. – Sokszor izgalmas családtörténet rajzolódik ki például az üdvözletekből.

Hozzájutottam egy 1942 körüli ráckeresztúri képeslaphoz, melyet ifj. Varga Ferencnek címeztek Vác-Deákvárra, a hátlapjára pedig gyöngybetűkkel ezt írták: „Üdvözletét küldi Ráckeresztúrról két kis lány Olga, Margit.” A szerencsének köszönhetően sikerült rájuk találnom, amikor az első világháború nyomait kezdtem kutatni településünkön.

Sinka Ferencné Bendák Margitka több mint százéves fotográfiákat adott át, s azokat nézegetve feltűnt egy fess katona, Végh Lajos, akiről kiderült, hogy az üdvözletet író Olga és Margit édesapja. Mint kiderült, még a háború előtt leszerelt, és visszatért a faluba hentesnek. Itt alapított családot, feleségül vette Kucsera Margitot, nemsokára ikreik születtek, akik csak néhány órát éltek.

Később ismét ikerpárral áldotta meg őket a Teremtő: a lányoknak Olga és Margit lett a nevük. Ekkor még nem sejtettem, hogy a régi ráckeresztúri képeslapot ez a két kislány írta. Sinkáné Margitka néni megmutatta a régi családi albumot, amiben nagynénje, Olga esküvői fényképe is szerepelt. A kép hátlapján ez állt: „Szeretettel Margitkának Olgától 1949. aug. 20.”

Azonnal felismertem a gyöngybetűs írást, Végh Margit és Végh Olga küldte tehát az üdvözletet ifj. Végh Ferencnek. Sinkáné elvitte Olga nénihez a több mint hetven évvel korábban írott képeslapot, az idős asszony emlékezett is rá, de sajnos én már nem tudtam vele találkozni, mert közben itt hagyott bennünket.

Gajdó Ágnes meggyőződése, hogy a megsárgult fotográfiákból összeálló családtörténet nemcsak a leszármazottaknak fontos, hanem a település lakóinak is, hiszen egyes emberek apró életmozaikjaiból áll össze egy-egy nagyobb közösség története, vagyis a történelmünk.

Ugyanez mondható el a könyvekben talált holmikról is: a hosszú álmukból felébresztett dokumentumok a múlt fontos darabkái, melyekkel jelenünkben üzenhetünk a jövő generációinak. Ez nemcsak értékmegőrzés, hanem értékteremtés is.