A közösségépítés élménye életre szóló

Két kötél kifeszítve, az egyik comb-, a másik fejmagasságban. Ezek képzeletbeli villanypásztorok, és úgy kell a csapattagoknak az egyik oldalról átjutniuk a másikra, hogy legalul csak egy, a középső részen pedig két ember bújhat át.

Az összes többinek egyetlen lehetősége maradt: a felső kötél felett átküzdenie magát. Tilos a „villanypásztorhoz” hozzáérni, hiszen „áram” fut benne.

– Megcsináljuk, gyertek! – biztatják egymást a 12–21 éves gyerekek és fiatalok. Csípős a reggel a Mátrában, de a játék lázba hozza őket, 15 percük van rá, hogy megoldják a feladatot.

A kisebbek megadóan várják a nagyok utasításait, közülük kettő könnyedén átbújik a „villanypásztorok” között, és várják, hogy a többiek legfelül átemeljék a hátul maradottakat. Kacagás, sikoltozás, izgalom, már majdnem mindenki átjutott, amikor felmerül a kérdés: az utolsó kettő hogyan kerül át?

Vissza az egész, nem adják föl. Ötletelnek, vitáznak, mígnem rájönnek, hogy az utolsó két embernek meg kell hagyni a két középső átbújási lehetőséget. Vigyáznak egymásra, óvatosan emelik a társaikat, tudják, közös érdek, hogy mindenki „áramütés nélkül” átjusson.

A végén üdvrivalgás, a siker is közös. Ami igazán ráfér ezekre a gyerekekre, hiszen kevesebb figyelem és stabilitás jut nekik, mint a családban, nagyobb érzelmi biztonságban élő társaiknak.

Ezért döntött úgy a Generali Alapítvány, hogy ezt a legsérülékenyebb csoportot segíti. Esztendők óta 12 gyermekotthont támogatnak országszerte a Generali Mosolyvadász Program keretében, évente több mint 30 millió forint értékben, élménypedagógiai, egészségmegőrző, közösségépítő és más edukációs programokkal. A kisújszállási gyerekotthon lakói negyedszer vehetnek részt ilyen táborban, a jelentkezés önkéntes.

– A gyerekek nagyon szívesen jönnek, itt a mosoly kötelező – állítja Szoboszlai István Róbertné, Erika, a gyerekotthon vezetője, aki minden évben elkíséri őket. – Az Élményakadémia fantasztikus programokat állít össze, és ezeknek köszönhetően a gyerekek önbizalma és önértékelése nő, egymás iránt megértőbbé, elfogadóbbá válnak, és képesek az életükben előforduló erőpróbákban jobban helytállni.

Egyik fiatalunk már negyedszer, többen pedig másodszor vannak itt, a pozitív élmények örökös beszédtémát adnak nekik. Akik már voltak a táborban, azok között szorosabb a kapcsolat, barátságok alakulnak ki, a táborban az együttműködés és egymás segítése természetessé válik. Az Élményakadémia éppen ezzel a céllal jött létre másfél évtizeddel ezelőtt.

Főként hátrányos helyzetű gyerekeknek dolgoznak ki olyan pedagógiai programokat, ahol a saját élményeiken keresztül tapasztalhatják meg, milyen erősségekkel rendelkeznek, s hogy értékesek és fontosak a közösség számára. Az akadémia trénerei támogató légkör megteremtésével segítik a fiatalokat, hogy átlépjék határaikat, kipróbálják magukat új helyzetekben. és azokra reflektálva a tanulságokat beépítsék a mindennapjaikba.

S mindezt nem a négy fal között, hanem a szabadban teszik. A négynapos program során a villanypásztoros feladat semmi ahhoz képest, ami a második napon vár a gyerekekre. Nyakukba veszik a batyujukat, az éjszakát az erdőben töltik, a teljes ellátásukról maguk gondoskodnak.

A váratlan helyzetekben döntéseket kell hozniuk, ezekért pedig vállalniuk a felelősséget. A 12 gyerek három csapatra oszlik. Az első tagjai megtanulják, hogyan kell tüzet rakni nedves fából, miként lehet turistatérképpel, iránytűvel tájékozódni.

A második a sátorállítás fortélyaival és a különböző csomózástechnikákkal ismerkedik meg, s azzal is, miként kell a hálózsákot úgy használni, hogy ne fagyjanak meg éjjel.

A harmadiknak kell kitalálni, mit főzzenek vacsorára bográcsban, s mi kell majd a másnapi reggelihez. Tizenkétezernyolcszáz forinttal gazdálkodhatnak. Mindannyiuknak egy órája van arra, hogy a trénerektől megszerezzék az új ismereteket, amit majd megosztanak a többiekkel.

Az ő felelősségük, hogy ezeket a társaik is tudják alkalmazni, mert ha a szükséges információkat nem adják át, annak komoly következménye is lehet: megfázik valaki a hálózsákban, vagy eltéved, mert nem tud tájékozódni a térképen, esetleg valamilyen ételallergiája van, amiről nem kérdezték meg, s olyan vacsorát főznek, amiből ő nem ehet, így éhes marad.

– Szerintem főzzünk paprikás krumplit, az nem drága. Tavaly gyrost csináltunk a bográcsban. Tök finom lett – mondja az egyik fiú, míg a másik a víz fontosságáról beszél, a harmadik pedig a szőlőcukor jótékony hatásáról, túlélés esetére.

Sziporkáznak az ötletek, miközben a szomszéd asztalnál ülők kissé nehezen boldogulnak a térképpel meg az iránytűvel. Alig várják, hogy kimehessenek tüzet rakni, ami nem is olyan egyszerű mutatvány, mint ahogyan először gondolják.

A harmadik csapat a hálózsák használatával ismerkedik, az éjszakai sátorozás nem mindenkit hoz lázba. Újabb és újabb kérdések merülnek fel, amit mind meg kell vitatniuk, a trénerek csak kívülálló szemlélők lesznek az úton. A nagy expedícióhoz nem csatlakoztunk, az izgalmas kirándulásról Csapi András tréner, az Élményakadémia ügyvezetője mesélt.

– Nem volt egyszerű az indulás, mert páran meggondolták magukat, s nem akartak jönni. A többiek elkezdték őket győzködni, beszéltek a felelősségről, hogy csapatként kell működniük, végül kötélnek álltak. Már két és fél órás csúszásban voltunk, így nem tudtuk megtenni az előre eltervezett távot.

Amikor megérkeztünk, a gyerekek felosztották egymás között a feladatokat. A vacsora kellemes hangulatban telt, jókat beszélgettek, játszottak. Többen úgy döntöttek, hogy nem sátorban, hanem a turistaházban alszanak, pedig ott sem volt fűtés.

Reggel újabb konfliktus alakult ki, mert a csapat fele minél hamarabb vissza akart érni a táborba, míg a többiek a hosszabb út mellett döntöttek, hogy még kiránduljanak. Meglepett, hogy akik visszaindultak a szállásra, elkezdtek aggódni a többiekért, és felhívták őket telefonon, hogy merre járnak.

Elmondták, hogy elfogyott a vizük, és még messze vannak a tábortól. A társaik a szálláson feltankoltak élelemmel és vízzel, majd elindultak, hogy segítsenek nekik. Ezen a ponton tényleg csapattá kovácsolódott ez a kis közösség.

A táborok végén fontos, hogy közösen értékeljük az együtt töltött napokat, és a pozitívumokra helyezzük a hangsúlyt. Csodálatosak voltak a gyerekek, egyórás előadásban eljátszották a tábor négy napját, és még egy verset is írtak.

Megköszönték, elmondták, hogy nagyon hálásak a nem mindennapi tapasztalatokért. Sokat tanultak, leginkább önmagukról.